Zelenszkij nyilvánosságra hozta, milyen lépéseket tervez az orosz-ukrán konfliktus kapcsán + videóval kiegészítve.


Donald Trump megválasztott amerikai elnök lehet az első vezető, aki repülővel látogat Ukrajnába, ez szimbolikus lenne - mondta Volodimir Zelenszkij a Lex Fridman amerikai informatikus és podcasterrel készített interjúban. Mint ismert, az orosz-ukrán háború kirobbanása óta Ukrajna repülőterei nem működnek, és nem indítanak polgári vagy egyéb járatokat. Az egyetlen kivétel a katonai repülés, amelynek pilótái az ország védelmében dolgoznak. 2024 október végén Ukrajna bemutatott egy térképet, amely szerint hadiállapotban megnyitja légterét. Később novemberben a biztosítók megállapították, hogy Ukrajna 2025-ben megnyithat egy repülőteret Lvivben. Ez lehet az első repülőtér az országban, amely 2022 óta újraindíthatja a légi forgalmat.

A több mint három órán át tartó beszélgetés során Zelenszkij kifejtette, milyen elképzelései vannak a tárgyalásokról Donald Trump beiktatását követően.

- fogalmazott, majd hozzátette, hogy európai politikusokat kíván bevonni a tárgyalásokba. Zelenszkij elárulta, semmiképpen sem akar Trumppal és Vlagyimir Putyinnal egyszerre leülni tárgyalni:

Az ukrán elnök nyilvánosságra hozta azt a kulcsfeltételt, amelynek teljesülése esetén Ukrajna hajlandó lenne mérlegelni a háború felfüggesztését.

- mondta az interjúban Zelenszkij, aki egy üzletet is ajánlott a megválasztott amerikai elnöknek.

Lex Fridman műsorában Zelenszkij emlékezett vissza egy különös telefonbeszélgetésre, amely Aljakszandr Lukasenka belarusz elnökkel zajlott. Az ukrán elnök elmondta, hogy a háború kitörését követően Lukasenka személyes bocsánatkérésre hívta fel, és azt állította, hogy ő volt az, aki Putyinnak javasolta, hogy ne indítson támadást Ukrajna ellen. Zelenszkij azonban határozott választ adott a belorusz vezetőnek, kijelentve, hogy ő is éppen olyan gyilkos, mint Putyin.

Zelenszkij az interjú során kifejtette, hogy miért nem kíván orosz nyelven válaszolni a kérdésekre.

- emelte ki, és hozzátette, nem tiszteli sem Putyint, sem a népét.

Related posts