Vitályos Eszter szavai szerint a szabadság csak akkor bontogathatja szárnyait, ha a rend és a felelősség szilárd alapjain nyugszik. Az igazi szabadság nem csupán a korlátok hiányát jelenti, hanem egy olyan felelősségteljes magatartást is, amely tiszteletb

Vitályos Eszter Nagymaroson, a városi ünnepségen hangsúlyozta, hogy Szent István törvényei ma is irányt mutatnak számunkra. A szabadság csakis a rend és a felelősség talaján bontogathatja szárnyait. Feladatunk, hogy megőrizzük ezt a rendet, családunk, közösségeink és nemzetünk érdekében, hiszen így védhetjük meg a békénket.
A kormányszóvivő, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a magyar ember mindig is családi körben éli meg a legszebb, legszentebb ünnepi alkalmait, és ma is egy nagy családot alkotunk, a nemzetet. Hozzátette,
Vitályos Eszter azt mondta, hogy Szent István törvényei megteremtették a keresztény magyar állam szilárd kereteit, és csak ilyen erős sziklára alapozva maradhatott fenn a mi Magyarországunk. István rendet és törvényt adott a magyar népnek, egyben igazságot is, gondoskodott a szegényekről, az özvegyekről és az árvákról, így az irgalom is törvényerőre emelkedett.
A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy augusztus 20-a hagyományosan a Magyar Honvédség új tisztjeinek avatásának napja. A XXI. század polgárai talán úgy érzik, hogy a legmodernebb kor tanúi, ám ezek a fiatalok most mégis egy időtlen és mélyen gyökerező erkölcsi parancsot fogadtak magukra: az élet kötelesség. E szavakkal kifejezte, hogy a magyar katonatiszt példája az, akik készek életüket is kockáztatni a kötelesség teljesítése érdekében, legyenek férfiak vagy nők.