Aleppó elvesztése végzetes következményekkel járhat Asszad számára - milyen irányt vesz Szíria jövője?

Újra felszínre törtek a szunnyadó feszültségek Szíriában, miután a lázadók kezükbe kerítették az ország második legnagyobb városát. A helyzet különösen bonyolult, mivel Basar Asszad elnök most nem támaszkodhat Irán, a Hezbollah, vagy Oroszország megszokott és határozott támogatására.

Több mint négy évig tartott a harc, amely 2016-ban Basar Asszad szír elnök hadseregének, Irán, a libanoni Hezbollah és Oroszország támogatásával, lehetővé tette, hogy visszafoglalják Aleppót a felkelőktől. A Szíria második legnagyobb városának, amely egyben ipari központ is, visszavétele hatalmas mérföldkő volt Asszad rezsimje számára, hiszen külső segítség nélkül valószínűleg elvesztették volna a polgárháborút. Most viszont a lázadók meglepetésszerű offenzívája mindössze négy nap alatt csodálatos gyorsasággal vette át az irányítást a város szinte egész területe felett, szombatra már közel hetven települést foglaltak el a környező vidékeken, és megkezdték előrenyomulásukat a 140 kilométerre található Hama irányába, amely a Damaszkusz felé vezető főútvonal mentén helyezkedik el.

A váratlan esemény mintha a semmiből pattant volna ki, miközben a közel-keleti és az ukrán konfliktusok árnyéka ott lebegett a levegőben. A szíriai polgárháború, amely 2011-ben kezdődött Asszad önkényuralma ellen indított demonstrációkkal – az arab tavasz első fénysugarainál –, 2020-ra oly mértékben leült, hogy sokan már a végéről beszéltek. Az alavita kisebbség élén álló Asszad klán úgy tűnt, hogy győzelmet aratott. A damaszkuszi rezsim sikeresen megerősítette pozícióját az ország jelentős részén, különösen a nyugati területeken, de mindezt óriási áldozatok árán tette: több mint félmillió ember életét követelte a konfliktus, és 13 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Az észak-keleti részeken és az északi határmenti területeken a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) vetették meg a lábukat. Az északi határ mentén egyes területekre török erők hatoltak be, hogy az Ankara által terroristának bélyegzett, de amerikai támogatást élvező SDF ne tudjon tovább nyomulni. A keleti sivatag hatalmas távoli zugaiban az Iszlám Állam (IS) megmaradt sejtjei veszélyeztetik a biztonságot - állítólag főként a térség egyik kincsének tartott és rendkívül jövedelmező szarvasgomba gyűjtésének időszakaiban. Az észak-nyugati Idlib tartományban az odamenekült és főként török támogatást élvező lázadók rendezkedtek be, és a jelek szerint ez kevésbé zavarta Asszadot. Ráadásul Törökország és Oroszország - amúgy törékeny - megállapodása révén e frontvonalak tartósnak ígérkeztek, így a szíriai diktátor és klikkje kényelmesen hátra is dőlt.

Az Aleppó ellen irányuló legújabb támadást a Hajat Tahrir al-Sam (HTS) vezető iszlamista csoport irányítja, amely már évek óta készül erre az ellenoffenzívára. A HTS elődje, a közismert Al-Nuszra Front 2011-ben alakult meg, mint az al-Káida szíriai ágának fiókszervezete. Azonban 2016-ban a HTS elhatárolódott az al-Káidától, és új nevet választott magának, ezzel jelezve a szakítást. Vezetője, Abu Mohamed al-Dzsolani úgy tűnik, tanulmányozta elődjei tévedéseit, és igyekszik mérsékelni a szunnita al-Káida szélsőséges nézeteit. Elítéli a síiták ellen irányuló támadásokat, sőt próbálja megnyugtatni a keresztényeket és más kisebbségeket, hogy nincs okuk a félelemre – bár a HTS radikálisabb szárnya állítólag nem nézi ezt jó szemmel. Al-Dzsolani a 3 milliós Idlib tartományban irányít, ahol a körülményekhez képest viszonylag működőképes kormányt vezet. Azonban kisdiktátorként keményen és gyakran brutálisan lép fel politikai ellenfeleivel szemben. Az Egyesült Államok terrorszervezetnek minősítette a HTS-t, és al-Dzsolani fejére 10 milliós vérdíjat tűzött ki, jelezve ezzel a csoport nemzetközi szinten is megélt elítélését.

A HTS fegyveres ereje a szakértők véleménye szerint már nem csupán az al-Káida szétszórt és erőszakos bandáira emlékeztet, hanem egy fegyelmezett, jól kiképzett és szisztematikusan szervezett hadsereget képvisel. A tisztek oktatása érdekében katonai főiskolát is alapítottak. Az e heti offenzívában drónokat alkalmaztak felderítési és harci feladatokhoz, míg a támadások élén különleges egységek álltak. A szír kormányhadsereg annyira meglepett volt, hogy a jelentések szerint szinte alig tanúsítottak ellenállást. Kétségtelen, hogy a Hezbollah és az Irán által támogatott síita milíciák szárazföldi erejének hiánya, valamint az orosz légi támogatás elmaradása is hozzájárult ehhez a helyzethez. A HTS offenzívájához csatlakozott a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA), amely, jóllehet nevében nem ezt sugallja, valójában Törökország szíriai támaszpontja.

Asszad ellentámadásokat ígér, miközben Moszkva új katonai szállítmányokat ígér a következő három napra. Az orosz és szír harci gépek már végrehajtottak légicsapásokat a lázadók ellen, ám ezek nem voltak olyan kiterjedtek és pusztítóak, mint 2015 után, amikor Oroszország aktívan beavatkozott a szír polgárháborúba. Jelenleg azonban a damaszkuszi kormány nem számíthat a Hezbollah nyújtotta támogatásra, amelyet Izrael komoly mértékben gyengített. Irán szíriai jelenléte is jelentős mértékben csökkent, mivel az izraeli célzott támadások következtében a Forradalmi Gárda több magas rangú tisztjét és tábornokát is elveszítette. Ezen kívül Oroszország is több ezer katonát vont ki Szíriából, hogy fokozza erőit Ukrajna ellen. Moszkva távolságtartása egyértelműen megmutatkozott Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentésében, amelyben hangsúlyozta: "támogatjuk, hogy a szíriai hatóságok mihamarabb helyreállítsák a rendet és az alkotmányos kereteket."

A HTS támadásának időzítése tehát aligha volt véletlen, nyilvánvalóan az Asszad-rezsim védtelensége kiváló alkalmat teremtett. Ám hogy miért pont ezen a héten indult meg az offenzíva, arra a török politikai adhat támpontot. A HTS-nek és a Törökország által szintén támogatott egyéb lázadó csoportoknak egyes elemzők szerint Ankara a libanoni tűzszünet után adott zöld utat. Tayyip Erdogan török elnök Izrael egyik legádázabb bírálója, egyúttal a palesztin ügy támogatója, így talán úgy gondolta, nem tűnik árulásnak az Izrael ellensége, vagyis a Hamászt támogató Hezbollah szövetségese, a damaszkuszi rezsim elleni akció.

A helyzet azonban jóval összetettebb, mint elsőre tűnik. Asszad, aki a szunnita többség felett gyakorol hatalmat, riválisa Törökországnak a térség politikai játszmáiban, és úgy tűnik, hogy az oroszok bánatára sem hajlandó megbékélni ezzel a helyzettel. A török stratégiai terveiben kulcsszerepet játszik, hogy a lázadók esetleges győzelme - vagy legalábbis jelentős előretörése - mérsékelheti a szírek Törökországba irányuló migrációját. Ráadásul ez akár lehetővé is teheti a török földön élő több millió szír menekült hazatérését, ami Erdogan számára kiemelt fontosságú célkitűzés.

A kurd kérdés ugyancsak megkerülhetetlen. Ankara célja, hogy megakadályozza egy önálló kurd entitás létrejöttét Szíriában. Márpedig az SDF nemcsak stabilan gyökeret vert Szíria észak-keleti részén, de egyes hírek szerint máris megjelent Aleppó keleti oldalán. Törökország érdeke, hogy a külső támogatását elvesztő damaszkuszi rezsim gyengülésével keletkező politikai vákuumot a szíriai kurdok ne használhassák ki. Ráadásul érdekes fordulatot vett a török belpolitika is. Erdogan és főként szélsőjobboldali támogatója, Devlet Bahceli az utóbbi hetekben váratlanul békejobbot nyújtott a törökországi Kurd Munkapártnak (PKK), amely talán kevésbé hajlana a kompromisszumra, ha azt látja, hogy szíriai társai tovább erősödnek.

A szíriai helyzet megváltozása Izraelnek sem közömbös. Egyrészt Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő számára nem feltétlenül kedvező fejlemény, hogy ha Erdogan mozgatja a szíriai szálakat. Különösen, hogy a Gázai övezetben meggyengült Hamász száműzetésben megmaradt vezetését Katar kitessékelné Dohából, és az egyik lehetséges új befogadó éppen Ankara lehet. Ugyanakkor Asszad meggyengülése, sőt bukása nagy nyereség lenne a zsidó állam számára, hiszen a Teherán által létrehozott "ellenállás tengelyének" újabb tagja szenvedne törést. Ráadásul Szíria fontos területi kapocs Irán és a Hezbollah között, a megszűntetésével a libanoni szervezet utánpótlásvonalait is elvágnák.

A következő napok és hetek kulcsfontosságú kérdése, hogy a szíriai lázadók offenzívája mennyire tudja fenntartani lendületét, és vajon képesek lesznek-e megdönteni Asszad uralmát. Aleppóban a lázadók érkezését felszabadítóként üdvözölték, és más városokban is felerősödhet az ellenállás. A szír hadsereg, a hírek szerint, motiválatlan és gyenge felszereltséggel bír, de nem világos, hogy Asszad hátországának számító, alaviták által lakott tengerparti Latakia és környéke, valamint a főváros védelmét ellátó különleges erők mennyire elszántak a harcban. Asszad bukását már számtalanszor jósolták, de a több mint évtizedes hatalmát megőrző diktátor mindig meglepte azokat, akik már leírták őt.

Aleppó elvesztése kétségkívül súlyos csapás Asszad és szövetségesei számára, és jól példázza a közel-keleti események kiszámíthatatlanságát. Tavaly október 7-én, amikor a Hamász megtámadta Izraelt, azt remélték, hogy Irán szövetségesei egy átfogó háborúval válaszolnak a zsidó államra. Azonban Irán és a Hezbollah most nemcsak hogy nem képes megvédeni Damaszkuszt, de még azt is figyelembe kell venni, hogy 2011 után kényszerültek kitaszítani a Hamász politikai vezetését a szír fővárosból, mivel a palesztin csoport a szíriai felkelők oldalán állt. Felmerül a kérdés: vajon Aleppó elfoglalása ismételten a szíriai polgárháború újabb fejezetét jelenti?