"Vallásos zsidónak lenni nem csupán kihívásokkal teli, hanem egyben különleges örömöket is rejt" - beszélgetés Deutsch-Fehérváry Mercédesszel és Deutsch Péterrel.

Budapestre való szeretetünk inspirált minket, hogy egy különleges szakácskönyvet alkossunk, amely nem csupán ínycsiklandó kóser recepteket tartalmaz, hanem a zsidó kultúra gazdag örökségét is bemutatja. Fontosnak tartottuk, hogy a hagyományos ételek mellett edukatív tartalmakkal gazdagítsuk az olvasóinkat, hiszen a zsidósághoz kapcsolódó ünnepekről és szokásokról való tudás elmélyítése segít megérteni ennek a közösségnek a különleges világát. Ez a könyv nemcsak egy receptgyűjtemény, hanem egy híd a múlt és a jelen között, amely lehetőséget ad arra, hogy a hagyományokat átörökítsük és megosszuk másokkal is.

Deutsch-Fehérváry Mercédesz: A Kosher - Deutschék konyhája című könyv koncepciója a Covid időszakában született meg. Ekkoriban mindannyian nehezen éltük meg a bezártságot: a zsinagógák zárva tartottak, és a közösségünkkel való találkozások lehetősége is megszűnt. Nem tudtuk, hogyan támogathatnánk egymást az ünnepek megélésében, vagy éppen a zsidó hagyományok felelevenítésében. Az Instagram már akkoriban is érdekelt, és úgy éreztem, hogy a digitális tér lehetőséget adhat arra, hogy kapcsolatba lépjünk az emberekkel. Petivel (Deutsch Péter, a Bethlen téri zsinagóga rabbija) közösen elkezdtünk telefonos videókat készíteni, amelyekben bemutattuk a rituálékat, így a közösség tagjai otthon is élvezhették a zsidó szokásokat. A visszajelzések rendkívül pozitívak voltak, sokan jelezték, hogy ezek alapján tartják meg az ünnepeket, amikor nem tudnak ellátogatni a zsinagógába. A Covid után, amikor a közösség újra találkozott a zsinagógákban, szeretnénk megőrizni az online térben kialakult kapcsolatunkat, és folytatni a zsidó kultúra népszerűsítését. Ezen gondolatok mentén született meg ez a szakácskönyv.

Deutsch Péter: Valójában ez a kiadvány nem csupán egy szakácskönyv, hanem egyfajta tudásforrás is. Ha valaki, aki még nem ismeri a judaizmust, kinyitja, lehetősége nyílik arra, hogy felfedezze ennek a gazdag kultúrának a titkait. Legyen szó a pészahról, a zsidó újévről, vagy éppen a sólet és barhesz elkészítéséről, elég csak ezt a könyvet fellapoznia, hogy megtalálja a keresett információt. Érdekes módon azt tapasztaljuk, hogy vásárlóink jelentős része nem zsidó vallású. Ez egy fontos üzenet a zsidó-keresztény kultúrák találkozásában, és örömmel látjuk, hogy ennyien érdeklődnek a könyv iránt.

D.-F. M.: Régóta dédelgetett álmom vált valóra, amikor úgy döntöttem, hogy megírom a saját szakácskönyvemet. Izraelben rengeteg receptet tanultam, de itthon is bővítettem a tudásomat, és ezeket a finomságokat szerettem volna egy kötetbe gyűjteni. Míg külföldön számos könyv foglalkozik kifejezetten a kóser ételek világával és a zsidó ünnepek hagyományaival, itthon, az 1970-es és 1980-as évek óta nem jelent meg hasonló kiadvány. Így a Kosher könyvem mindenképpen hiánypótlónak számít. A recepteken túl az volt a célom, hogy inspirációt és útmutatást nyújtsak mindazoknak, akik követik a hagyományokat. Szerettem volna átadni a főzés iránti szenvedélyemet, valamint azt a melegséget, ami körülölel minket. Nálunk gyakran vannak vendégek, és a közös, bőséges vacsorák igazi szokássá váltak. A közös étkezések nem csak a közelséget erősítik, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy megosszuk egymással a gondolatainkat és érzéseinket. Ünnepek idején - amelyekből nálunk bőven akad - mindig összegyűlünk, együtt főzünk, eszünk, beszélgetünk, és figyelünk egymásra. Ez a közösségi élmény valójában igazi gyógyír a léleknek.

A könyvet átlapozva szembetűnő, mennyi különféle ünnep szerepel benne. Mindegyiket alaposan körbejárjátok, részletesen kifejtve azok jelentőségét, a hozzájuk kapcsolódó hagyományokat, étkezési szokásokat és áldásokat. Mercédesz is megemlítette, hogy számos ünnep van a repertoárotokban. De vajon miért alakult ez így?

D. P.: A rabbik igazán ügyesen megtervezték ezt az egészet. Szerintem az egyik fő céljuk az volt, hogy elkerüljük a unalmat (nevet). Érdekes, hogy van egy zsidó hónapunk, a hesván, amely különösebb ünnep nélkül telik el, míg a többi hónapban mindig van valamilyen ünneplés. Valójában minden keresztény ünnepnek létezik zsidó párja; például a húsvét a pészah, míg a pünkösd a sávuot. Talán a legnagyobb eltérés az, hogy mi ezeket az ünnepeket sokkal intenzívebben éljük meg.

D.-F. M. szavaival élve: Minden ünnepnek saját, különleges jelentése van, melyek gyakran abból a fájdalmas tapasztalatból erednek, hogy múltunk során próbáltak minket elpusztítani. Ebből kifolyólag valójában azt is megünnepeljük, hogy túléljük ezeket a megpróbáltatásokat. Vannak ünnepek, amelyek az évszakok váltakozásához kötődnek, mint például a szukkot, vagyis a sátoros ünnep, ahol a biztosból a bizonytalanba lépünk – ezt a váltást szimbolizálja a sátor. E jeles alkalommal emlékeztetjük magunkat arra, hogy az élet állandósága illúzió, és bármikor bekövetkezhet a változás, még akkor is, ha most minden stabilnak tűnik. Úgy vélem, hogy minden ünnep arra ösztönöz bennünket, hogy mélyebb önreflexióra és elmélyülésre törekedjünk. A könyv elején e hagyományok jelentését, a hozzájuk kapcsolódó szokásokat, étkezéseket és áldásokat is részletesen bemutatjuk, hogy bárki, aki kezébe veszi a kiadványt, képet kapjon a zsidó kultúra és tradíciók gazdagságáról.

WLB: Nektek melyik a kedvenc ünnepetek?

Nehéz döntést hozni, de ha választanom kell, akkor a hanukát emelném ki. Az életemben valahogy mindig fontos események kötődnek hozzá: akkor találkoztam Petivel, és ekkor indult el a mi közös utunk. A hanuka a csoda és a fény ünnepe, és ezt az időszakot különösen kedvelem. Másrészt a pészah is nagy jelentőséggel bír számomra, hiszen az a rengeteg készülődés, ami ezzel jár, mindig magával ragad. Talán éppen ehhez a hagyományhoz kapcsolódik a legemlékezetesebb közös vacsoránk, amikor harmincan ülünk egy asztalnál, és együtt élvezzük az ünnepet.

D. P.: A sabbát számomra egy igazi kincset ér, hiszen minden héten ad egy napot, amikor megállunk, és csak egymásra figyelünk. Habár nekünk ez az aktív pihenés ideje – mint rabbi és rabbi felesége, kemény munkát végezünk a zsinagógában – ennek ellenére minden pillanatának megvan a maga varázsa. Péntek esténként különösen varázslatos a légkör, amikor közösen ülünk le egy nagy vacsorára. Olyan ez, mint egy mini karácsony, ahol nemcsak zsidó barátaink, hanem gyakran nem zsidó ismerőseink is csatlakoznak hozzánk. Ilyenkor minden zavaró tényező, mint a tévé vagy az okostelefonok, eltűnik, és csak egymás társaságának örülünk. Ez egy felemelő élmény, amelyet szívből ajánlanék mindenkinek. Valójában ez az ünnep nem arról szól, hogy mit nem szabad csinálni, hanem éppen ellenkezőleg: felfedezzük, mennyi mindenre van lehetőségünk, amit a hétköznapok rohanása elhomályosít. Együtt lehetünk, pihenhetünk, beszélgethetünk és játszhatunk, mindezt úgy, hogy semmi nem zavar meg minket. A sabbát igazán különleges alkalom arra, hogy újraértékeljük a kapcsolatainkat és a közös pillanatokat.

WLB: Az ünnepek és hagyományok, amelyeket gyakoroltok, valóban rengeteg energiát igényelnek. Különösen figyelembe véve, hogy nem csupán vallásos zsidók vagytok, hanem rabbi házaspár, ez még inkább kihívást jelenthet. Mennyire terheli meg ez a mindennapjaitokat?

D. P.: Fárasztó vallásos zsidónak lenni. Az izraeli társadalomnak nagyon kis rétege, mindösszesen 20%-a tartja a szokásokat. Rengeteg szabály és szokás van, amit az ünnepeknél tartanunk kell, de ezek valójában mind összekovácsolnak bennünket. Szerintem ezért is van nálunk kevesebb válás.Odafigyelünk az emberi értékekre, minőségi időt töltünk egymással, meghallgatjuk a másikat, nem rohanunk el egymás mellett, mert mindig van valami, ami figyelmeztet és megállásra késztet. A szokásokhoz tartozik a kóserság is, amihez érdekes infó, hogy ezt az utcán, napközben nem mindenki tartja. Munka közben vagy megbeszéléseken azért időnként becsúszik a csirke, a hal vagy a gulyás, de az fontos, hogy az otthonukba, a konyhájukba nem viszik be azt, ami nem kóser. A lakásban ez mindenképpen red flag.

WLB: Ha már szóba került, érdekes lenne tisztázni, mit is jelent pontosan a "kóser" kifejezés. Milyen kritériumoknak kell megfelelnie ahhoz, hogy valami kósernek minősüljön?

A „kóser” kifejezés a héber nyelvből származik, és azt jelenti: 'alkalmas' vagy 'megfelelő'. Ez a szó olyan ételekre vonatkozik, amelyeket a vallásos zsidók fogyaszthatnak, mivel megfelelnek a Tóra és a rabbinikus hagyomány szigorú előírásainak. Ezek az irányelvek részletesen meghatározzák, hogy milyen állatokat engedélyezett fogyasztani, miként kell őket levágni, valamint hogy milyen ételek kombinálhatók egymással. Például csak olyan állatok ehetők, amelyek patásak és kérődzők, mint a marha vagy bárány, míg a halak között is válogatni kell, mivel csak bizonyos fajták számítanak kósérnak. A madarak esetében a Tóra pontosan felsorolja azokat, amelyek tiltottak, de például a csirke, a kacsa és a liba megengedett. A vízi élőlények közül csak azok fogyaszthatók, amelyek uszonnyal és pikkellyel rendelkeznek; a ponty tehát kóser, de a polip vagy a harcsa már nem felel meg ezeknek a követelményeknek.

D. P.: Van egy igazán érdekes történetem a Thummerer Pince egyik boráról, amely a Tréfli nevet viseli. A sztori ott kezdődött, hogy a pincészet egy jelentős megrendelést kapott kóser bor készítésére. Az ilyen borok előállításánál azonban szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy a teljes folyamatot zsidó felügyelet alatt kell tartani. Azonban amikor a cukormérésre került sor, a csapat sajnos megfeledkezett erről a fontos előírásról. Így több száz hektoliter bor került volna a szemétbe, ha a tulajdonos nem találja ki a Tréfli elnevezést. Ez a név pedig éppen azt jelenti, hogy valami nem kóser, így a bor megmenekült a sorsától, és egy szórakoztató anekdotával gazdagodott.

WLB: Mennyire egyszerű a kóser étkezés fenntartása Budapesten? Ha valaki ezt a életformát választja, hol találhat megfelelő élelmiszereket vagy éttermeket, amelyek támogatják az ilyen típusú táplálkozást?

D. P.: Magyarországon az étkezés kóser módja sokkal egyszerűbb, mint Európa számos más országában, hiszen itt a kóser vágás nem számít illegálisnak. Amikor én gyerek voltam, az ortodox zsidó közösségi élet sokkal élénkebb volt, de a kóser élelmiszerek elérhetősége korlátozottabb volt. Ma viszont a választék jelentősen bővült. Rengeteg új kóser bolt és vendéglátóhely nyílt, sőt, a street food kínálat is kóser ételekkel gazdagodott. Az éttermek, mint a Carmel, a Hanna Garden Glatt Kóser Étterem, a Kosher Deli, valamint a street food helyek, az Ashis' és a Nitavalo, remek lehetőségeket kínálnak azok számára, akik szeretnék felfedezni a kóser gasztronómia világát. Radnóti Zoltán rabbikollégámmal közösen egyfajta szenvedélyünknek tekintjük, hogy bejárjuk a gyárakat és ellenőrizzük, hogy készítenek-e kóser termékeket. Fontos számunkra, hogy az élelmiszerek és a gyártási folyamatok összhangban álljanak a zsidó vallás törvényeivel. Emellett segítünk a gyáraknak abban is, hogyan szerezhetnek kóser tanúsítványt. Különböző iparágak képviselőivel találkozunk, többek között ital-, olaj-, cukor- és csokoládégyárakkal, valamint fűszercsomagoló üzemekkel. A Cserpes például kóser sajtot és rudit gyárt, míg a Hunzea és a Maselis kukoricát kínál nagy mennyiségben. Zsidek Balázs őstermelő kóser mustot forgalmaz, a Rosenstein és a Brostery Coffee Roasters Budapest kávéi is megfelelnek a kóserság követelményeinek, míg friss húst a Dob utcai Haver kóser húsboltban tudunk vásárolni.

A kóser étkezés nem éppen a legköltséghatékonyabb megoldás, hiszen számos szabálynak és eljárásnak kell megfelelni. Az alapanyagoknak különféle ellenőrzéseken kell átesniük, ami jelentősen megnövelheti az árukat – akár 50%-kal is drágábbak lehetnek a hagyományos termékekhez képest. Könyvünkben arra törekedtünk, hogy olyan recepteket kínáljunk, amelyek megfizethető alapanyagokból készülnek, így a kóser étkezés ne váljon elérhetetlenné a költségvetés szempontjából sem.

D.-F. M.: Számomra rendkívül izgalmas, hogy a kóser étkezés iránti érdeklődés egyre inkább növekszik, különösen azok körében, akik vegetáriánus vagy vegán életmódot folytatnak. A kóser táplálkozás három fő kategóriába sorolható: tejes, húsos és párve (páros) – az utóbbi pedig teljesen mentes a hús- és tejtermékektől. Ez különösen vonzó lehet a vegánok számára, mivel a vegán tanúsítványok megbízhatósága nem mindig garantált. Például, ha választunk egy párve terméket, biztosak lehetünk abban, hogy sem húst, sem tejet nem tartalmaz. Hasonlóképpen, ha kóser húsos ételt fogyasztunk, abban semmi tejtermék nem lesz – és ez fordítva is igaz. A kóser ételek esetében nagy előny, hogy a folyamat minden lépését nyomon követhetjük, így tisztában vagyunk azzal, hogy pontosan mi kerül a tányérunkra, és honnan származik a hús vagy a hal. Ilyen szintű részletességgel máshol nem igazán találkozhatunk.

A húsos és tejes ételek elválasztásának hagyománya a konyhaművészetben nem csupán ízlés kérdése, hanem vallási és egészségügyi okokra is visszavezethető. A hús és a tejtermékek keverése nemcsak a zsidó vallásban, hanem más kultúrákban is tabunak számít, hiszen számos étkezési szokás és hagyomány alapja épül erre. Az elkülönített edények és evőeszközök használata segít megelőzni a keresztfertőzést, vagyis azt, hogy a húsos ételek íze és tápanyagai keveredjenek a tejesekkel. Ez nemcsak a hagyományok tiszteletét szolgálja, hanem a tiszta és egészséges étkezés alapelveit is követi. Az elkülönítés hozzájárul ahhoz, hogy minden étkezés során a fogások íze és minősége megmaradjon, miközben a konyhai higiénia is biztosított. Összességében tehát a húsos és tejes ételek elválasztása nem csupán szokás, hanem egy olyan tudatos választás, amely a kultúrák, vallások és egészséges életmód szempontjait tükrözi.

D.-F. M.: A Tóra három alkalommal említi a következő kijelentést: "Ne főzd a gödölyét anyja tejében." A rabbik ezt a mondatot úgy értelmezik, hogy tilos együttesen főzni a húst és a tejet; tilos ezeket együtt fogyasztani, és hasznot sem szabad húzni abból, ha együttesen készülnek el. Amennyiben egy edényt húsos étel készítésére használnak, az "húsossá válik", mivel a benne lévő ízek átjárják az anyagot. Ugyanez a helyzet a tejtermékekkel is. Ha ugyanazzal az edénnyel készítjük vagy tálaljuk a húst és a tejet, az olyan lenne, mintha valójában kevernénk őket, ami a kósersági előírások megszegését jelentené.

WLB: Merüljünk el egy kicsit a személyes élmények tengerében! Hogyan formálta át az életeteket az, hogy Péter rabbi lett, Mercédesz pedig rebecen, azaz rabbifeleség? Mi motivált téged arra, hogy rabbi legyél? Tudatosan készültél erre az útra, vagy inkább a sors hozta így?

D. P.: Nekem a nagypapám és az apukám is rabbi volt, úgyhogy én már csak dafke sem készültem annak, de apám sosem terelt ebbe az irányba. Van rendes civil diplomám, nemzetközi kapcsolatokat tanultam az ÁVF-en, utána pedig az IBS-en. Dolgoztam külkapcsolatok szakirányon, a Parlamentben és multinál is, de egy idő után azt éreztem, hogy az, hogy mindennap a számítógép előtt ülök, nekem kevés. Már akkor is jobban szerettem emberekkel foglalkozni. Ahogy mondtam, rabbidinasztiában nőttem fel, így végül mégis elindultam ezen az úton.

Az a szerencsénk, hogy rengeteg jó dolgot is tudunk csinálni, sok micvánk (jó cselekedet) van, amiben részt tudok venni, olyanokban is, ami egy átlagembernek nem adatik meg. Most egy nagyon morbid dolgot mondok, de a zsidóság szerint az egyik legnagyobb jó cselekedet a halottakkal való foglalkozás - mert egy halott ember nem tudja sosem viszonozni neked. Az, hogy valakit elkísérsz az utolsó útjára, az nagyon nehéz dolog, de egyben egy hatalmas micva is. Emellett olyan szép eseményekben is részem lehet rabbiként, mint az esküvők, a barmicvó a 13 éves fiúknak, vagy a zsidó kisfiúk első hajvágása. Mercédesznek szerintem jóval nehezebb, ő sokat vállalt magára a mi kapcsolatunkban, a zsidó fiúk nem könnyű esetek.

D.-F. M.: Célunk, hogy pozitív változást hozzunk az itteni közösség életébe. Én magam zsidó óvodába és iskolába jártam, de nem nevelkedtünk vallásosan, és a kóserságot sem tartottuk be, ezt a hitet később saját magam alakítottam ki. Ez egy belső késztetés volt számomra, mindig is vágytam erre, és a környezetem is támogatta ezt az utat, ám otthon másként éltek a dolgok. Amikor férjhez mentem, meglepő volt, hogy emberek kerestek meg különböző tanácsokkal és segítséggel, ez eleinte kihívást jelentett, hiszen akkor még csak 22-23 éves voltam. Meg kellett tanulnom, hogyan legyek érett és tudásban gazdag válaszadó. Sokat tanultam Petitől, aki sokkal több tapasztalattal rendelkezik, hiszen közöttünk tíz év a különbség. Eleinte nagyon izgulós voltam, hiszen teljesen új élmény volt számomra, hogy kiállok, és több száz ember előtt beszélgetek. Idővel persze belejöttem, de az elején nem volt könnyű. Mindig hangsúlyozom, hogy rebecennek lenni nem egyszerű feladat, de ez egy édes teher. Jó érzés segíteni másokon, és a zsidóság tanítása is arra ösztönöz, hogy jobb emberekké váljunk. Azt próbáljuk megtanulni, hogyan szűrjük ki a mindennapi nehézségekből és zajokból azt a kis jót, amit átadhatunk másoknak. Mi is éppúgy küzdünk a hétköznapi élet kihívásaival, mint bárki más, de igyekszünk példát mutatni, ami hatalmas felelősséggel jár.

A rabbi és a rabbi felesége szerepe olyan pozíció, amelytől a közösség joggal várja el a tökéletességet. Azonban ez a nézet téves, hiszen mindannyian emberek vagyunk, tele hibákkal és gyengeségekkel. Fontos, hogy törekedjünk a fejlődésre, és a rabbi, valamint a rabbi felesége is követhet el tévedéseket vagy bűnöket. A társadalom gyakran nehezen fogadja el ezt a realitást, különösen a zsidó közösségen belül, ahol a hibák keresése különösen jellemző - és én magam is így vagyok ezzel. Ezen a hozzáálláson kell dolgoznunk, hogy megváltoztassuk. Rabbiként és rebecenként nemcsak a szellemi fejlődésünkre kell figyelnünk, hanem arra is, hogy felkészüljünk a kritikákra. Fontos, hogy megtanuljuk, hogyan kezeljük az erősebb hangvételű észrevételeket, miközben képesek vagyunk azokat elengedni, hogy a közösségünkért és önmagunkért is jobban tudjunk dolgozni.

D.-F. M.: Az amerikai rendszerben a pszichológusok szerepe kiemelkedő, hiszen minden rabbi számára kötelező a pszichológiai támogatás. Véleményem szerint ez egy példaértékű gyakorlat, hiszen mindannyian számos kihívással nézünk szembe – legyen szó halálról, válásról vagy éppen a boldogság és boldogtalanság kettősségéről. Rabbi házaspárként sok olyan helyzettel találkozunk, amelyek távol állnak a hétköznapi emberek életétől, és ezeket nehezen tudjuk magunkban rendezni. Mindig hangsúlyozom, hogy ahhoz, hogy valaki jó szülővé vagy vezetővé váljon, először saját magát kell rendbe tennie és gyógyítania.

WLB: Az online platformokon való aktív jelenlét számunkra kulcsfontosságú. A The Deutsches néven futó csatornáinkon a YouTube-on és a TikTokon nemcsak a zsidóság kulturális értékeit szeretnénk bemutatni, hanem a mindennapi életünkről is szeretnénk nyitottan és őszintén beszélni. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalabb generációkhoz is eljussanak ezek az üzenetek, hiszen így lehetőség nyílik a párbeszédre, a megértésre és a közösségünk sokszínűségének ünneplésére. Az online tér lehetőséget ad arra, hogy szélesebb közönséget érjünk el, és hozzájáruljunk a zsidó identitás aktív megéléséhez a modern világban.

D. P.: Olyan tartalmat próbálunk adni, amiből a közönség látja, hogy zsidóként is pont ugyanolyan emberek vagyunk, mint ők, csak mások a szokásaink, másként élünk. Például elfogadjuk azt is, ha valaki nem kóserül él, de mi megmutatjuk, hogyan lehet csinálni. A médiában való megjelenéssel nemcsak közösséget építünk, hanem párbeszédet is kezdeményezünk, és közelebb hozzuk egymáshoz az embereket. Azt persze nem tagadjuk, hogy sok negatív dolgot kapunk, olykor durva kommenteket is, de ez benne van, ezt is el kell fogadni. Ezekre mindig igyekszünk normális hangnemben válaszolni, hogy a szeretetet és a békességet adjuk át. Mennyivel jobb lenne a világ, ha nem lennénk ilyen durvák egymással, ha nem lennének fegyverek és háború, de amióta a világ van, ezek is mind léteznek.

D.-F. M.: Persze rengeteg pozitív visszajelzést is kapunk, hogy milyen jó, hogy csináljuk ezeket a tartalmakat, mert ezáltal megismerik a zsidóságot, illetve az ortodoxokat. Sokan mesélik, hogy számukra az ortodox zsidó egyet jelentett a pajesszal és a kalappal, a videóink által viszont teljesen más képet kapnak róla. Félreértés ne essék, ez nem egy térítő vallás, nekünk nem az a célunk, hogy mindenki zsidó legyen. Sőt, mindenkit lebeszélünk róla, mert ez nem egy egyszerű élet.Sokan érdeklődnek iránta, mert tetszenek nekik az ünnepek és a közösség, de azt fontos látni, hogy itt mennyi mindent kell tartani. Szóval az, hogy a videóban bemutatunk egy ünnepet vagy egy-egy felkészülést, az csak egy pici kis részlete annak, hogy mit csinálunk a hétköznapokban. Ortodox rabbi házaspárként annyi mindent kell csinálnunk, annyifelé járkálunk és annyi emberrel kontaktálunk, hogy ha nem lenne segítségünk, akkor a gyerekek mellett nem biztos, hogy ezt mind meg tudnánk csinálni. Azzal számolni kell, hogy ha valaki tartja a szabályokat, az sok lemondással jár.

WLB: Beszéltél arról, hogy az ortodox zsidókról kialakult kép mennyire élénk az emberekben, például a pajesz, a kalap, a fekete öltözet és a nők hajvágási szokásai kapcsán. Vajon a mai ortodox közösségek még mindig így öltözködnek, vagy a 21. században már másképp néznek ki? Lehetséges, hogy az emberek fejében a régi hagyományok képe él tovább, függetlenül attól, hogy a valóságban mennyire változott a helyzet?

D.-F. M.: Vannak olyan ortodox zsidó közösségek, főleg a haszid irányzatoknál - például a szatmári vagy a vizsnici -, ahol a férfiak a mai napig fekete öltönyt, fehér inget, kalapot viselnek és pajeszt növesztenek. A nők házasodás után eltakarják a hajukat, és néhány csoportban valóban leborotválják, majd parókát vagy fejkendőt hordanak. Azonban ez nem általános szabály, hanem egy bizonyos közösségi hagyomány.

A férfiak gyakran sima öltönyt vagy inget és nadrágot viselnek, kipát, vagyis kisebb fejfedőt hordanak, és nem mindig van feltűnő pajeszuk. A nők gyakran modern, divatos ruhákban járnak, nem borotválják le a hajukat, hanem kendőt, kalapot vagy parókát viselnek - sokszor szinte észrevehetetlen módon. A modern ortodoxok közül sokan egyetemet végeznek, dolgoznak, sportolnak, utaznak - tehát teljes életet élnek a modern világban, a hagyományos szabályok mentén.

WLB: Számotokra mi jelenti a legnagyobb kihívást a vallás gyakorlásában vagy a hagyományok betartásában?

D.-F. M.: Néha úgy érzem, hogy az igazi kihívás az, hogy a nap csak 24 órából áll, mert ha több lenne, minden beleférne. Mindenkire szeretnék egyenlő mennyiségű időt szánni: a barátokra, a gyerekekre, a férjemre, de ez gyakran lehetetlennek tűnik. Folyamatosan ügyeskednem kell, hogy mindenkire jusson egy kis idő. Sokszor inkább elvisszük a gyerekeket magunkkal, hogy együtt lehessünk, és így mégis csak tudjunk velük értékes pillanatokat megélni.

D. P.: Ha aktív zsidó életet élsz, akkor sokkal jobban be kell osztani az idődet, ez pedig esetenként lemondásokkal is jár. Nálunk ez például nem kérdés, de ha valakinek van egy állása, akkor számolnia kell azzal, hogy a szabadnapjait úgy kell kivegye, hogy az ünnepekre is fel tudja használni, de legyen lehetősége nyaralni is. Ez az időbeosztás a legnehezebb, mert az ünnepek betartása persze nem könnyű, de örömteli, hogy együtt lehetünk.