Ukrajna hivatalosan is ratifikálta az Egyesült Államokkal kötött ásványkincsekkel kapcsolatos szerződést.


Az összes parlamenti képviselő a megállapodás mellett szavazott.

A ukrán parlament csütörtökön hivatalosan is törvénybe iktatta azt a jelentős ásványianyag-megállapodást, amelyet az Egyesült Államokkal kötöttek – számolt be róla a Reuters. Ez a lépés mérföldkőnek számít az ország gazdasági együttműködésében.

Olekszandr Merezhko, az ukrán parlament külügyi bizottságának vezetője bejelentette, hogy a ratifikációt 338 képviselő támogatta, ráadásul egyetlen ellenszavazat sem érkezett.

Hónapokon át tartó feszült tárgyalások után írta alá május elején az Egyesült Államok és Ukrajna a megállapodást az energiahordozók és ásványkincsek közös kiaknázásáról. Továbbá a két ország megállapodott egy újjáépítési befektetési alap létrehozásáról is, amely Ukrajna háború utáni gazdaságának talpraállítását célozza.

Mindeközben Putyin háromnapos tűzszünetet rendelt el a háborúban, melyet az orosz elnök a második világháború európai szakasza lezárultának évfordulójára időzített, május 7-9-ig. Május 9-én ünneplik Oroszországban a győzelem napját, ami egy fontos orosz állami ünnep. Zelenszkij szerint azonban ez a rövid fegyvernyugvás csak egy színjáték.

A csütörtökön meghozott döntésről szóló megállapodást ebben a cikkben alaposan kifejtettük:

Related posts