A Keleti pályaudvaron egy vonat áthaladt a tilos jelzésen.
Eddig ismeretlen okból a megállásra figyelmeztető jelzés után állt meg a Corona InterCity vonat. Az utasok biztonságban voltak, nem került senki veszélybe.
A Keleti pályaudvarról Brassó irányába tartó Corona InterCity indulása nem éppen zökkenőmentesen zajlott. A nemzetközi vonat még csak az állomás területét hagyta el, amikor eddig ismeretlen okok miatt figyelmen kívül hagyta a megállásra figyelmeztető jelzést. Ennek következtében néhány méterrel a jelző után, tehát már a tilosban állt meg.
Az utasok a MÁV tájékoztatása szerint nem voltak veszélyben, és a pályaudvaron lévő, illetve oda érkező többi vonat sem szenvedett el késést emiatt. A Corona IC viszont a helyszíni vizsgálat után tudott csak továbbmenni. Igaz, ahhoz képest, hogy eredetileg arra figyelmeztetett a MÁV, hogy akár három órán át is tarthat ez, végül 105-110 perc késéssel indulhat a vonat.
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribbá váltak azok az incidensek, amikor egy-egy vonat váratlanul megáll ott, ahol a jelzések szerint nem volna szabad. Október közepe óta ez már a kilencedik alkalom, hogy ilyen helyzet fordul elő.