A világbajnokság esélyesei komoly megpróbáltatásokkal néztek szembe, ám végül egyikük sem szenvedett el komolyabb kellemetlenséget.


A Londonban megrendezett dartsvilágbajnokság harmadik fordulójában a két esélyes sztár, Michael van Gerwen és Luke Littler, meglepően gyengén indított, ám végül mindketten sikeresen bejutottak a legjobb 16 közé. Az esti szekció nyitómeccsén Chris Dobey kiemelkedő és nyugodt teljesítménnyel búcsúztatta Josh Rockot, ezzel fokozva a verseny izgalmát.

Ami a délutáni programot illeti, a három mérkőzésből kettőt az előzetesen esélytelenebbnek tartott dartsozó nyert, így a legjobb 16 közé jutott Ryan Joyce és a német Ricardo Pietreczko is. A torna egyik favoritja, Nathan Aspinall viszont egy pillanat erejéig sem adott esélyt riválisának, söpréssel, tehát szettveszteség nélkül küldte haza Andrew Gildinget. Aspinall egyébként éppen a számára meccset jelentő leg előtt kissé megállt, mivel a nézők soraiban kiszúrt egy rajongót, aki egy kortyból megivott egy korsó sört.

Az esti program csúcspontjához érkeztünk, amelyet Michael van Gerwen és Luke Littler összecsapása előzött meg a Chris Dobey és Josh Rock párharc mellett. Kezdjük az utóbbival! Az első három leg során kizárólag az a játékos tudott diadalmaskodni, aki a hátsó pályáról dobott, azonban Rock végül, egy meglehetősen gyenge kiszállózást követően, megszerezte második kezdését, így 3-1-re megnyerte az első partit. A folytatásban hasonló forgatókönyv valósult meg, Dobey viszont a második szettet megnyerte, így a nézők egy rendkívül izgalmas mérkőzést élvezhettek az Ally Pally falai között.

Sejthető volt, hogy a kiszállózás kulcsfontosságú lesz a mérkőzés kimenetele szempontjából. A dolgok pontosan így alakultak: bár Rock a harmadik szettet megnyerte, utána Dobey minden egyes kritikus pillanatban megőrizte a higgadtságát. Végül egy izgalmas összecsapásban az angol dartsozó 4:2-es győzelmet aratott, az utolsó kiszállóját pedig 96-ról oldotta meg – egy szimpla 20-as dobás után két D19-es találattal.

Az este második meccsén kifejezetten gyengén, alacsony színvonalon kezdett a harmadik kiemelt, végső győzelemre is esélyes Michael van Gerwen, így Brendan Dolan élt a lehetőséggel, az első szetten 100 pontnál magasabb körátlaggal megnyerte a partit, és némileg váratlanul előnybe került. Az észak-ír dartsozó remekül kiszállózott, mindössze egy nyilat hibázott duplára, megérdemelten lett az övé az első szett.

A folytatásban a holland klasszis egyre magasabb sebességre kapcsolt, magabiztosan indította a saját köreit, míg Dolan nem tudta 100 fölött tartani az átlagát. A harmadik szett közepén, 2-1-nél Van Gerwen egy lenyűgöző 129-es kiszállót mutatott be, mellyel sikerült kiegyenlíteni. Ahogy telt az idő, egyre inkább dominálta a játékot, és a harmadik partijában azonnal elvette Dolan kezdését, aki végül leget sem tudott nyerni. Van Gerwen magabiztosan hozta a szettet, ezzel 2:1-re lépett előnybe. Ekkor már a holland körátlaga is megközelítette a 100-as határt.

Úgy tűnt, a maradék két szettben átgázol ellenfelén Van Gerwen, a negyedik partit egyértelműen be is húzta, aztán váratlanul hullámvölgybe került, az ötödik szettben körátlaga alig érte el a 85 pontot - Dolan ezt kihasználta, és zárkózott riválisához. A hatodik szettben aztán - amit Van Gerwen kezdett - lezárta a kérdéseket a korábbi világbajnok, és ugyan szenvedősen, de érvényesítette a papírformát, és bejutott a legjobb 16 közé.

Az este végén Luke Littler, aki a briteknél az év fiatal sportolója címet nyerte el, lépett színpadra, hogy megmérkőzzön Ian White-tal. Littler kezdetben kissé bizonytalan volt, különösen a kiszállózások terén. White-nak így adódott egy lehetősége, hogy megszerezze az első szettet, de a duplát sajnos nem tudta értékesíteni. A szett döntő legében azonban Littler már magabiztosabban kezdett, és két nyílból sikerült dobnia az 52-t, amivel megszerezte a vezetést. Az átlagok viszont nem tükrözték a legjobb formáját, hiszen Littler körátlaga ekkor még a 80 pontot sem érte el, ami a verseny negyedik kiemeltjeként nem volt éppen kedvező.

Amikor már azt reméltük, hogy a 17 éves dartsozó a következő szakaszban új szintre emeli a játékát, és határozottan érvényesíti az akaratát, sajnos nem ez történt. Továbbra is küzdött a duplákkal, rengeteg nyilat hibázott el a kiszállók során, leginkább a dupla 20-ra és a dupla 10-re. Ezzel szemben White kihasználta a kínálkozó lehetőségeket: ő nem remegett meg a leget lezáró dobásoknál, és Littler kezdése mögött sikeresen pontot tett a parti végére, ezzel kiegyenlítette a helyzetet. A mérkőzés előtt nehezen lehetett elképzelni, hogy White szettet nyer Littler ellen, de a negyedik kiemelt angol sztár teljesítménye messze elmaradt a várakozásoktól.

A harmadik szettben Littler fokozatosan magára talált, míg White teljesítménye drámaian visszaesett. Ennek következtében nem volt váratlan, hogy az angol a partin belül lenullázta honfitársát, így újra ő kapta meg az előny irányítását. A negyedik szettet Littler kezdhette, és 2-1-nél, ha sikerült volna a saját kezdését megnyernie, le is zárhatta volna a szettet. Azonban ismételten hiba csúszott a kiszállójába, így White-nak még volt esélye. Végül azonban Littler megnyerte a szettet, kulcsszerepet játszva a duplánál, ami egy lépésnyire vitte őt a továbbjutástól. Bár nem volt könnyű dolga, úgy tűnt, hogy Littler végül érvényesíti a papírformát.

Így történt, hogy az ötödik szett, amelyet Littler indított, már nem hozott különösebb izgalmakat. A legutóbbi világbajnoki döntős Littler végül zökkenőmentesen teljesítette a feladatát, de a White ellen vívott mérkőzésnek akadtak olyan pillanatai, amikor valóban kiélezett volt a küzdelem. A lényeg azonban az, hogy a 17 éves tehetség bejutott a legjobb 16 közé.

A dartsvliágbajnokság vasárnap kora délután folytatódik, méghozzá nem is akármilyen meccsekkel. Többek között újra tábla elé lép a címvédő, világelső Luke Humphries.

Related posts