Stohl András válása után sem kesereg, hiszen a női rajongók körében továbbra is népszerű maradt. Az alábbi galériában bemutatjuk, miért vonzó figura ő a hölgyek számára.


Három komoly kapcsolat tapasztalatával a háta mögött Stohl András most újra a szinglik táborába lép. A színész botrányai ellenére továbbra is vonzó a hölgyek szemében, és most bemutatjuk, hogy mi áll ennek a népszerűségnek a hátterében!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír június 12-én: Stohl András válik.

A Jászai Mari-díjas színművész egy hivatalos nyilatkozatban jelentette be, hogy öt év házasság után véget ért kapcsolata Stohl Vicával, aki 2022-ben egy kislányt, Bellát hozott a világra, ezzel színesítve életüket. A színész kérésének megfelelően, a közleményt érintetlen formában osztjuk meg.

"Új szakasz kezdődik az életünkben, immár külön utakon. Hosszú idő telt el, mire eljutottunk a közös döntéshez, de mindketten egyetértek abban, hogy elválunk. Ez nem az, amire vágytunk, és bár a döntés közös, az elválás mégis nehéz szívvel történik. A szeretet, amit egymás iránt érzünk, nem tűnt el, csupán átalakult. Lezárul egy életszakasz, amelyben párként éltünk, de a többi szerepünkben továbbra is békében és szeretetben fogunk együttműködni. Eddig is egy boldog mozaikcsalád voltunk, és ezután is azok maradunk, a kettőnk párkapcsolatának átalakulása nem befolyásolja ezt. Családként folytatjuk az életünket, de különálló párokként. Nem kívánunk többet beszélni erről, szeretnénk, ha a családi életünket zavartalanul élhetnénk tovább. Kérjük a sajtó munkatársait, hogy ne keressenek ezzel kapcsolatban minket! A posztunk szövege csak teljes egészében használható fel" – nyilatkozta a TV2 sztárja.

Stohl András bejelentése igazi hullámokat vert az interneten. Sokan úgy vélik, hogy Buci nem igazán alkalmas a tartós kapcsolatokra, és a gyerekvállalás utáni válságok kezelésében is nehézségei akadnak. Első feleségével, Tordai Évával 9 évet töltött együtt, és két nagylány, Luca és Rebeka született ebből a kötelékből. Aztán érkezett Ancsika, akivel ugyan nem házasodtak össze, de együttélésük szintén 12 évet ölelt fel, és két gyermek is született. Ám sajnos ez a kapcsolat sem bizonyult tartósnak.

Stohl András és Stohl Vica szerelmére 8 évvel ezelőtt derült fény, amikor a színész és csinos kedvese egy kávézó teraszán turbékolt szerelmesen, teljesen kizárták a külvilágot. Hosszú éveket kellett várni rá, hogy Stohl András és Vica együtt jelenjenek meg egy rendezvényen, de a sajtót is kerülték, ahogy csak tudták. Aztán idővel, amikor bizonyossá vált számukra is, hogy ennek a szerelemnek igenis van jövője, megtört a jég. Jött a lánykérés, majd a 2020-ban csodálatos esküvő, végül a legnagyobb örömükre közös kislányuk, Bella, aki 3 éves lesz.

Related posts