A horvát bojkott rendkívül eredményesnek bizonyult.
A horvát adóhivatal szombaton közzétette a hozzájuk bekötött pénztárgépekből származó hivatalos adatait a pénteki bojkottról. Ezekből egyértelműen látszik, hogy január 24-én átlagosan 53 százalékkal kevesebb kereskedelmi tranzakciót bonyolítottak le az országban, mint egy héttel korábban. A leglátványosabb csökkenés a műszaki cikkek területén volt, ott a forgalom több mint 60 százalékot esett vissza, de pénteken az éttermek látogatottsága is több mint 50 százalékkal csökkent. Valamivel kisebb, de még igy is jelentős visszaesést regisztráltak az élelmiszerboltokban is, melyek kasszái 42 százalékkal kevesebb számlát állítottak ki a megszokottnál. A változás a vásárlások összegében is meglátszik, az ugyanis 36 százalékkal volt kisebb, mint az egy héttel korábbi pénteken.
A fogyasztói szervezetek örömmel üdvözlik az elért eredményeket. Közleményükben hangsúlyozzák, hogy a kezdeményezés sikeresen teljesítette elsődleges célját: felhívták a figyelmet arra, hogy az emberek kezdik megunni a folyamatos áremelkedést. Azonban nem állnak meg itt; elhatározták, hogy továbbra is aktívan küzdenek az árak növekedése ellen, és újabb akciókat terveznek, hogy még látványosabb eredményeket érjenek el. Céljuk világosan az áremelkedés megfékezése.
A horvát lapok beszámolói szerint a bojkottot némiképp beárnyékolja az a tény, hogy szombaton ismét ellepték az üzleteket a horvátok. Sokan ráadásul azt is most vásárolják meg, amit eredetileg pénteken terveztek, a kereskedők ezért több helyen is megerősített műszakkal indították a hétvégét. A horvát fogyasztók körében különösen nagy felháborodást keltett egy népszerű hazai üzletlánc, mely pont az országos bojkott napján drágított termékein - írja a vg.hu.