A nagymama jó szándékkal próbálta támogatni unokáját, de sajnálatos módon tragikus véget ért a történet, és az unoka élete hirtelen megszakadt.

A jó szándék, ha tudatlansággal vegyül, olykor tragikus következményekhez vezethet. Egy ilyen példa áll előttünk az alábbi történetben.

A hétköznapok nyugodt ritmusában, Budapest tizenhatodik kerületében egy szürreális tragédia bontakozott ki. Egy szeretetteljes nagymama, aki mindent elkövetett unokája védelméért, tévesen azt hitte, hogy a kétéves kisfiút epilepsziás roham gyötri. A pánik és a kétségbeesés fogságában, a nagymama fakanálhoz nyúlt, hogy megpróbálja szétfeszíteni a kisgyermek ajkait, mintha ez segíthetne neki a kínzó fájdalomban. Azonban a jó szándékú cselekedet tragikus következményekkel járt: a nagymama akaratlanul is elvette unokája életét, és ezzel örökre megpecsételte a család sorsát. A mindennapi élet lidérces árnyékká vált, és a szeretet, ami elindította ezt a rémálmot, most csak egy fájdalmas emlék maradt.

A tragikus esemény 2012 októberében zajlott le, amikor a kétéves Lei lázasan ébredt. Később kiderült, hogy a tüneteit vesemedence-gyulladás okozta, ami egyáltalán nem számít halálos betegségnek. Mivel a kislány légzése nehezen ment, az aggódó nagymama Budapesten élő nővérétől kért tanácsot, hogy mi lenne a teendő. A családtagok lázcsillapítót adtak a kicsinek, majd azt javasolták Qiunak, a kislány édesanyjának, hogy másnap mindenképpen keresse fel az orvost.

A kislány, Lei, estére kicsit jobban érezte magát, ám másnap reggel újra megérkezett a láz. Qiu, aki a kislány anyukája volt, hiába próbálta volna kérni rokonai segítségét, hiszen ők már korán elindultak a munkahelyükre. Tíz óra körül azonban Lei hirtelen heveny lázgörcsöt kapott, és eszméletét vesztette, miközben szája szorosan zárva maradt. A nagymama, aki enyhén visszamaradott szellemi fejlődésű volt, kétségbeesetten próbálta elérni a családtagokat. Hisztérikus állapotban hívta őket: "Lei nem lélegzik!" – a rokonok azonnal autóba pattanva indultak haza. Útközben felhívták a háziorvost és a mentőszolgálatot is, de sajnos a nyelvi akadályok miatt értékes perceket veszítettek, ami súlyosan befolyásolta a kislány helyzetét.

A mentők végül elindultak a tizenhatodik kerületi cím felé, miközben a nagymama emlékeiben élénken felidéződött néhai fia végső pillanatai. Évtizedekkel korábban, távol Kínában, tragikus módon hunyt el egy epilepsziás roham következtében. Az emlékben fia állkapcsa összezárult, nyelve a torkába csúszott, és a halál szorítása megfojtotta. Qiu elhatározta, hogy unokája sorsa nem ismételheti meg ezt a borzalmat. Egy bambuszkeverő kanál segítségével óvatosan szétfeszítette a kislány ajkait, hogy a kis tüdeje végre levegőhöz juthasson.

Az erős feszítéstől azonban a kanál eltörött, az indulattól és a kétségbeeséstől remegő Qiu gondolkodás nélkül egy másik fakanál után nyúlt. Tudta-e mit csinál, vagy sem, de a törött kanalat egészen a kislány garatjáig nyomta, hatalmas segíteni akarásával megsebezte a gyermek nyelvét, első fogai közül szinte mindet kiütötte.

Szörnyű még csak leírni is, de a kislány sérülései - egyetlen kivétellel - mindössze nyolc napon belül gyógyulhattak volna. Ám ezek a sérülések, összeadódva, végül a tragédiához vezettek. Olyan sok vért vesztett, hogy már nem volt esélye a túlélésre. Lei életét vesztette, holott nagymamája, tele adrenalinnal és eltökéltséggel, mindent elkövetett, hogy megmentse őt, ahogyan hite diktálta.

Qiu hatvanadik életévét taposta, amikor a sors új irányt adott az életének. Kína egy eldugott, elmaradott sarkában nőtt fel, ahol a modern világ érintése szinte ismeretlen volt. Iskolai évei mindössze fél évre korlátozódtak, ami élete során mély nyomot hagyott rajta. Családja régóta zárt közösség volt, ahol a házasságok a vérrokonságon alapultak, s ez az elszigeteltség súlyos örökséget hagyott rá. A belterjesség következményei megtalálhatóak voltak rajta: egyszerűségével és orvosi értelemben vett szellemi visszamaradottságával sokszor a világ nehézségeitől való menekülésre vágyott. Persze, jólelkűsége és hisztérikus hajlamai gyakran összecsaptak benne, küzdelmet teremtve a belső béke megtalálása érdekében. 1995-ben férjével együtt Magyarországra érkezett, új életet kezdve egy teljesen más valóságban.

Ilyen előzmények után következett be a borzalmas tragédia. A kicsi élettelen teste láttán Qiun rettenetes hisztéria tört ki. Először nem nyitott ajtót a hazaérkező rokonoknak, majd megtagadta, hogy Lei kis testét átadja a mentőknek. Utóbbiak végül munkához láthattak - majd' egy órán keresztül harcoltak a kicsi életéért, de hiába. Qiu eközben ordítva verte magát a földhöz, "Meg akarok halni!" - üvöltötte könnyek között. Két markos rendőr sem tudta lefogni, ezért a mentők erős nyugtatót adtak neki, majd egy közeli pszichiátriára szállították. Kihallgatására is ott került sor - a mélyen megrendült nő készséggel beismerte a cselekmény elkövetését, lelkiismeretesen beszámolt a történtekről.

Lei testét elhamvasztották, szülei pedig az Egyesült Államokban szerveztek számára búcsúztatót. A magyar nyomozás eredményesen zárulhatott volna, de végül váratlanul félbeszakadt. A nagymama szabadon távozott, hiszen kezdetben nem indítottak ellene letartóztatást. Visszakapta az útlevelét, majd ezt követően nyoma veszett, mintha csak a szél fújta volna el.

Nemzetközi elfogatóparancsot rendeltek el vele szemben, és ha még életben van, bármikor megállíthatják egy országhatárnál. Elképzelhető, hogy véglegesen elhagyta ezt a világot. Az egyik fia és szeretett unokája a karjaiban hunyt el, és kevesen tudnák ezt a fájdalmat elviselni. Ráadásul, ha azóta azt is megtudta, hogy a lázgörcs enyhítéséhez elegendő lett volna a kis Leit hideg vizes ruhával borogatni vagy langyos zuhany alá állítani, biztosan összetört a szíve...