Rúzsa Magdi úgy döntött, hogy nem vállalja el a Megasztárban való szereplést.
A TV2 új zsűritagokat keres, Curtis és Tóth Gabi nevét említik lehetséges résztvevőként.
Jelentős átalakulások elé néz a Megasztár idei, nyolcadik évada. A TV2, miután tavaly 12 év szünet után újraindította a műsort, most egy megújult zsűrivel vág neki a következő etapnak, amely pár héten belül kezdődik. A korábbi zsűri egyetlen női tagja, Rúzsa Magdi, biztosan nem tér vissza. Az új ötösből, amelynek tagjai között szerepelt Caramel, Marsalkó Dávid és Papp Szabi is, úgy hírlik, csupán Marics Peti marad. Érdemes megjegyezni, hogy Magdi távozását nem a csatorna döntése, hanem az énekesnő saját elhatározása indokolja.
- Magdi úgy gondolta, hogy az előző évad zsűrije nagyon erős volt szakmailag és szeretett volna velük tovább dolgozni. De mivel a produkció változtat az összetételen, ő pedig az eddigi csapattal csinálta volna tovább szívesen a műsort, úgy döntött, hogy nem vállalja a követező évadot - árulta el egy a produkcióhoz közeli forrásunk, aki szerint valószínűleg az is közrejátszott a döntésben, hogy a tavalyi forgatások, a válogató felvételei nagyon sok időt vettek el mindenki életéből.
- A válogatók felvételei hosszú napokat vesznek idénybe, tényleg reggeltől esti folyik a munka és amellett nehéz bármi mást vállalni. Igaz, a forgatások hét közben zajlottak, de így nehezebben lehetett rápihenni a hétvégi koncertekre, amelyek többnyire vidéken vannak. Nem is beszélve arról, hogy Magdinak ott a három pici gyerek, akikkel a lehető legtöbb időt szeretné eltölteni - magyarázta informátorunk, aki azt is elárulta, kikkel tervez a Megasztár produkció.
- Curtis neve már februárban felvetődött, ő szinte biztos, hogy a zsűri tagja lesz és mivel kell egy erős nő is a csapatba, úgy tudom, Tóth Gabival is egyezkednek, aki ugye szintén ennek a műsorbak köszönheti a karrierjét - tette hozzá a bennfentes, akinek az információt a TV2 egyelőre nem kommentálta.