Rákóczi és az indiai tyúk története, Kossuth-kifli varázsa és a Pilvax szellemének titkai mind olyan elemek, amelyek a magyar kultúra szövetét gazdagítják. Rákóczi, a szabadság harcosaként, nem csak a nemzeti függetlenség szimbóluma, hanem egy olyan figur
A legenda szerint Lorántffy Zsuzsanna papjának köszönhetjük a tokaji aszúbort, gróf Széchenyi Istvánnak a pezsgő szavunkat, és eldördült egy lövés is a Két pisztoly kocsmában.
A Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállítása egy izgalmas utazást kínál hazánk gazdag történelmén és legjelentősebb személyiségein keresztül. A múzeum andragógusai a gasztronómia szemszögéből újraértelmezték a tárlatot, felfedve a változó étkezési szokásokat és a különféle fogásokat. Az érdeklődők bepillantást nyerhettek a magyar gasztrotörténet legendáiba, megismerve az edények fejlődését és az 1700-as évektől kezdődő kulináris hagyományokat a Múzeumok Őszi Fesztiválján. A kiállítás így nem csupán a múlt eseményeit idézi fel, hanem a gasztronómia révén élményszerűen kapcsolja össze a látogatókat a történelmi időszakokkal.
II. Rákóczi Ferenc mindennapjait Mikes Kelemen levelei elevenítik meg, amelyekből megtudhatjuk, hogy reggelente forró csokoládéval indította a napját. Szenvedélyes vadászként ismerték, s gyakran szolgálták fel az általa elejtett különféle vadmadarakat, mint a foglyot, fürjet és fácánt. Vadászati élményeit kutyáival osztotta meg, közülük Roland volt a legkedvesebb társa. A krónikák tanúsága szerint Roland elvesztése mélyen megrázta a fejedelmet, aki szoros köteléket ápolt hűséges kutyájával.
II. Rákóczi Ferenc nagyszülőjének, I. Rákóczi Györgynek az udvari számadókönyvében nem csupán 53 lúd és 4 borjú található, hanem már 6 pulyka is fellelhető, ami azt mutatja, hogy a gazdaság sokszínűsége már akkor is fontos szerepet játszott.
Grassalkovich Antal herceg beszámolója tanúbizonyságot tesz Mária Terézia udvarának gasztronómiai különlegességeiről, amelyeket a látogatása során tapasztalt. Az akkori időkben a palacsintát töltelék nélkül fogyasztották, így különösen meglepte a császári udvarban felszolgált változat, amely borsóval, sonkával és gombával volt töltve. Ezen kívül a német konyha hatására elterjedt fasírozott is a palota étkezési kultúrájának szerves részévé vált: a kis méretű, darált húsból készült húspogácsák nemcsak ízletesek voltak, hanem az etikett szigorú szabályainak is megfeleltek. E korszakban a kávézás szokása is egyre elterjedtebbé vált, és az elegáns kávéskészletek gáláns ajándéknak számítottak – ezek közül több is látható a múzeum kiállításán, amely a kor ízlésvilágát és gasztronómiai trendjeit tükrözi.
Érdekes megfigyelni, hogy a 18. századi kerámiaedények formavilága mennyire hasonlít a 21. század "vicces" konyhai tárgyainak stílusához. Az állandó kiállításon fellelhető káposzta- vagy spárgaformájú tányérok nemcsak hogy megmosolyogtatják a látogatókat, de simán megállnák a helyüket egy modern bolt polcain is. Az akkori étkezések eleganciáját a virágok jelenléte is fokozta, ezért a kreatív házigazdák olyan kerámiákat terveztek, amelyekhez vékony csöveket és nyílásokat illesztettek. Ezekbe a nyílásokba elhelyezett virágszálak gyönyörű virágcsokor illúzióját keltették, így a házigazdák spórolhattak a drága virágok beszerzésén.
A kiállítás egyik lenyűgöző darabja egy arany szarvasszobor, melynek szájában egy aszúszem pihen. A Tokaj-hegyaljai szőlők első hiteles említése 1251-ből eredeztethető, amikor a Turóczi prépostság alapítólevelében található utalás rögzíti ezt a fontos információt. A tokaji borvidék, Európa első zárt borvidéke, 1737 óta élvezi ezt a státuszt. Egy érdekes legenda fűződik Lorántffy Zsuzsanna udvari papjához, Szepsi Laczkó Mátéhoz, aki 1630-ban a török veszély miatt csak novemberre tudta befejezni a szüretet. A történet szerint a már megaszalódott, szürkepenésszel borított szőlőszemeket is leszedte, és húsvétra ezekből az aszúszemekből készített egy kiemelkedő minőségű bort úrnője számára. Azonban figyelembe kell venni az aszúbor minimális 18 hónapos érlelési idejét, ami felveti a történet hitelességét. Valójában már az 1590-es években is fellelhető dokumentáció, amely említi az aszú szőlőt. Mindenesetre a tokaji bor különleges ízvilágát a vulkanikus talaj, a Bodrog és a Tisza folyók közelsége, a helyi mikroklíma, valamint a térség ügyes borászai adják, nem pedig a Tokaji-hegy mélyében rejlő arany, ahogy azt egyesek állítják.
Mi, magyarok a szikvíz feltalálását Jedlik Ányos bencés szerzetes, természettudós, feltaláló nevéhez kötjük. Jedlik ugyan kísérletezett a szikvízzel, de valójában az angol Priestley a hivatalos feltaláló, majd őt követte a svájci Jacob Schweppe, aki már kereskedelmi forgalmazásra alkalmas mennyiséget tudott előállítani.
A Jedlikhez fűződő egy másik érdekfeszítő legenda szerint a Fáy András fóti présházánál tartott szüret közben találta volna fel és keresztelte volna el a bor és szikvíz keverékét, amelyet fröccsnek hívunk. Azonban a legújabb kutatások alapján sajnos ez a történet is csupán mítosz, és nem támasztja alá a valóság.
A kávézás népszerűségének növekedésével hazánkban egyre több kávéház nyílt meg, és ezek közül néhány különösen jelentős szerepet játszott a magyar történelem alakulásában. Például a Bástya (jelenlegi Deák Ferenc) utcában található Három Oszlop kávéházban gyűltek össze a Martinovics-féle összeesküvés résztvevői. Emellett a Pilvax Kávéház neve is sokak számára ismert, hiszen ez volt az 1848-as forradalom ifjainak kedvelt találkozóhelye. A reformkor idején a kispolgárság körében is egyre népszerűbbé vált a kávézás és a kávéházak látogatása. A vonzó környezet, az ínycsiklandó illatok, az újságok olvasásának lehetősége, és természetesen a fűtött helyiségek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a férfiak szívesen töltsenek időt a kávéházakban.
Jókai Mór inkább az 1848. március 15-én megismert ünnepelt színésznő, későbbi felesége, Laborfalvi Róza által készített bablevessel kényeztette magát. Az eredeti recept csupán füstölt malac és bab együttes főzését írta elő az íróóriás gazdag levesében, míg a későbbi generációk mesterszakácsai már csipetkét és különféle zöldségeket is hozzátettek a gazdag ízvilág érdekében. Petőfi Sándor kedvesének, Szendrey Júliának a szakácskönyve is megmaradt az utókornak, azonban az ifjú házasok inkább a lakóhelyük közelében található Arany Sas fogadó finom fogásait rendelték napi ebédjükhöz.
Széchenyi Istvánról tudjuk, hogy nagyon kedvelte a pezsgőt, kétszer is ellátogatott a francia Moët pezsgőgyárba. A legtöbb nyelven a francia eredetű champagne kifejezés terjedt el a különleges, szénsavas borszármazékra, a pezsgő elnevezést Széchenyi találta ki, és része is lett szóhasználatunknak.
Az 1840-es években az országgyűlési küldöttek gyakran megtalálták magukat Palugyay Jakab Pozsonyban található, Vasforrás névre keresztelt éttermében. Itt nemcsak a diós és mákos pozsonyi kifli ízletes változatai vártak rájuk, hanem egy különleges újdonság is: Palugyay egy kifli alakú mandulás süteményt alkotott, amelyet a mandula iránti szenvedélyéről ismert népszerű politikai vezetőről, Kossuth Lajosról nevezett el. Ez az édesség hamarosan nagy népszerűségnek örvendett, és a vendégek körében méltán vált kedvenccé.
Nem csupán a történelmi érintettség révén maradtak fenn a legendás vendéglátóhelyek nevei: a mai Kálvin téren, a volt Széna téren állt a Két Pisztoly vendéglő, amelyet pontosan két csőrre töltött pisztollyal volt érdemes csak meglátogatni. A híres betyár, Sobri Jóska által is kedvelt kocsmában gyakoriak voltak a rablások és gyilkosságok, leginkább a Gránátos laktanya részeg katonái miatt. Két évszázadon át működött, 1874-ben azonban az épület bontása mellett döntöttek, annak ellenére, hogy a Széna téri vásárok idején mindig zsúfolt volt a vendéglő.
Egy gasztronómiai kalandot mindig illik egy ínycsiklandó desszerttel zárni. Legyen az egy frissítő hideg nyalánkság vagy egy krémes fagylalt, a fagylalt története egészen 1840-ig nyúlik vissza, amikor Fischer Péter cukrászmester megalapította az első, kifejezetten fagylalt árusítására szolgáló bódét. Azóta a fagylalt nem csupán egy édesség, hanem a nyár örömeinek megtestesítője lett.
Fischer 1842-ben átköltöztette bódéját, a híres "Hébé Kioszkot", a Szervita térről a Színház térre, amely ma Vörösmarty tér néven ismert. Ez a helyszín hamarosan a társasági élet egyik központi elemévé vált, ahol a helyi elit gyakran megfordult. Olyan neves személyiségek, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos és Deák Ferenc is látogatást tettek itt. Deák különösen kedvelte a gránátalma ízű fagylaltot, és mindig egy jó könyv társaságában élvezte azt, így a kézben tartott újság és a hűsítő finomság egyaránt hozzájárult a pihenés élményéhez.
