Oroszország befolyása csökkenő tendenciát mutat, és Vlagyimir Putyin kockázatos lépéseket tesz, mintha minden tétjét egyetlen játékra tette volna fel.

2015-ben, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök Bassár el-Aszad szíriai diktátor felkérésére csapatokat vezényelt a háború sújtotta országba, több stratégiai célt tűzött ki maga elé. Az orosz vezető célja volt, hogy megszabadítsa Oroszországot a Krím 2014-es annektálása következtében kialakult nemzetközi elszigeteltségtől. Ezen kívül Putyin törekedett arra, hogy visszanyerje Oroszország befolyását a Közel-Keleten, ahol a Szovjetunió bukása óta az orosz jelenlét jelentősen csökkent.

Putyin olyan globális hatalomként akarta pozícionálni Oroszországot, amely képes támogatni szövetségeseit és megállítani a baráti kormányok megbuktatására irányuló törekvéseket. A szíriai beavatkozás azt is lehetővé tette Oroszország számára, hogy átvegye a közel-keleti keresztények védelmezőjének szerepét - egy olyan szerepet, amelyről Putyin szerint a dekadens nyugati hatalmak lemondtak, és amely jól illeszkedik az orosz elnök azon törekvéséhez, hogy Oroszországot a keresztény értékek utolsó európai bástyájaként mutassa be.

Az Aszad-rezsim hirtelen összeomlása után Putyin nem tudott jelentős eredményekkel büszkélkedni a korábban hangoztatott programjából. Oroszország a közel-keleti katonai bázisainak elvesztése miatt komoly kihívásokkal néz szembe, miközben a szíriai keresztények sorsa iránt, akiket állítólag védelmezett, alig mutatott érdeklődést, különösen azután, hogy a Hajat Tahrir al-Sham (HTS) iszlamista csoport megbuktatta Aszad világi kormányát. A nemzetközi közösségtől való elszigetelődés pedig tovább súlyosbodott a 2022-es ukrajnai invázió óta – erre hívja fel a figyelmet Alexander Baunov, a Carnegie Russia Eurasia Center tudományos főmunkatársa a Foreign Affairs hasábjain megjelent tanulmányában.

Oroszország beavatkozásának középpontjában a nyugati hatalmakkal nem szorosan együttműködő kisebb országoknak szóló üzenet állt: igazodjatok hozzánk, és mi megvédünk benneteket a nyugatiak által támogatott rendszerváltásoktól. Ez az üzenet közel egy évtizeden át hitelesnek tűnt. Most azonban a dolgok másképp festenek. Az, hogy Putyin céltudatosan az Ukrajna feletti teljes győzelemre összpontosít, másodlagos státuszba helyezte Oroszország többi külpolitikai célját. Aszad bukása nullifikálja Oroszország azon állítását, hogy a szövetséges kormányok számára a rezsim stabilitásának garanciája legyen. Úgy tűnik, amíg az ukrajnai háború zajlik, addig nem lesz képes a hatékony erőkivetítésre.

Ez a jelenség egyértelműen megfigyelhető Oroszország hagyományos befolyási övezetének számos szegletében. Az évtizedek óta tartó hegyi-karabahi konfliktus Azerbajdzsán és Örményország között, amelyben az örményeket támogatták, rekordidő alatt az azeriek javára dőlt el, miközben az orosz "békefenntartók" kiszorultak a térségből. Az orosz haditengerészet egyetlen repülőgép-hordozója, a Riga, most már Liaoning néven a kínai flottát erősíti, míg a Kuznyecov admirális baleset következtében éppen azt a szárazdokkot rongálta meg, ahol egyedül javítható lenne – ha az Egyesült Államok norfolki kikötőjét nem számítjuk, és nyilvánvalóan nem is kívánjuk. Oroszország igyekezete, hogy Ukrajnát távol tartsa a NATO-tól, paradox módon két igen erős, Oroszországgal határos országot – Finnországot és Svédországot – terelt a szövetség ölelésébe. A közép-ázsiai államok többsége ma már Kína befolyási övezetének részét képezi. Oroszország pedig úgy tűnik, Afrikában sem tud megfelelő erőket mozgósítani.

Baunov állítása szerint Oroszország szíriai szerepvállalása már a kezdetektől fogva szoros kapcsolatban állt Ukrajnával. Moszkva a 2010-es évek arab tavaszát a kijevi Majdan-tüntetések és az egy évtizeddel korábban zajló posztszovjet "színes forradalmak" folytatásának tekintette, amelyeket Putyin saját rezsimje megdöntésére irányuló kihívásként értelmezett. Oroszország külsőleg terrorizmusellenes műveletként állította be szíriai beavatkozását, noha a Nyugat elutasította az orosz részvételt a szíriai Iszlám Állam elleni koalícióban. Ennek ellenére a Nyugat kénytelen volt elfogadni, hogy Oroszország aktívan részt vesz egy közös, vagy legalábbis részben átfedő ellenség ellen folytatott harcban. Az Egyesült Államok, Törökország és több Öböl-állam katonai kommunikációs csatornákat alakított ki Oroszországgal, amivel a nemzetközi színtéren már nem csupán pariah-ként tekintettek rá.

Eközben Oroszország egyre szorosabbra fűzte kapcsolatát Iránnal, hogy támogassa Aszad rezsimjét. Az Egyesült Államok ellenállása ellenére S-300-as rakétákat küldtek Teheránnak, miközben a nemzetközi szankciók kijátszásán dolgoztak. Putyin nem hátrált meg a Törökországgal folytatott vitákban sem, különösen a szíriai lázadók támogatása miatt, amit odáig fokozott, hogy kereskedelmi szankciókat vezetett be Ankara ellen. Ennek ellenére katonai beavatkozása nem robbantott ki olyan széleskörű konfliktust a regionális szunnita államokkal, amilyet Putyin ellenzői előre jeleztek. Az orosz-török kapcsolatok ingadoztak az ellenségeskedés és a barátság között; Putyin például támogatta Recep Tayyip Erdogan török elnököt a 2016-os puccskísérlet idején. Az Öböl-menti államok elismerték, hogy Moszkva katonai jelenléte egy olyan nehezen kezelhető konfliktusban, mint a szíriai, jelentős lépés volt. Aszad visszatért az Arab Ligába, a magas szintű kapcsolatok Oroszország és az Öböl-menti országok között egyre gyakoribbá váltak, a kereskedelem pedig fellendült Oroszország és az Egyesült Arab Emírségek között, míg Szaúd-Arábia és Oroszország közötti olajpolitikai egyeztetések is megkezdődtek.

Oroszország döntése, hogy háttérbe szorítja Aszad rezsimjének támogatását, és ehelyett az Ukrajna elleni harcra összpontosít, jól tükrözi Putyin eltökéltségét a háborúban elérhető maximális győzelem iránt. Miközben próbálja realistaként pozicionálni magát, valójában szinte minden más külpolitikai lehetőséget figyelmen kívül hagy, és mélyen elmerült az ukrajnai konfliktusban. Ez a lépés világosan mutatja, hogy a háború számára nem csupán egy taktikai ügy, hanem a hatalom és befolyás megőrzésének kérdése is.

Afrika, Ázsia, Latin-Amerika és a Közel-Kelet nagy részén Oroszországnak sikerült úgy eladnia ukrajnai háborúját, mint egy közös ügyért folytatott harcot: egy kevésbé nyugat-központú világrendért, a pénzügyi rendszer nagyobb függetlenségéért és decentralizációjáért, valamint azért, hogy figyelmen kívül hagyhassa az emberi jogok megsértésével és az antidemokratikus kormányzással kapcsolatos, egyes nem nyugati országok által képmutatónak tartott nyugati kritikát. Számos ország, köztük Kína, India, Vietnam és a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságok, lehetőséget látott Oroszország Nyugattól való elszigetelődésében. Amikor a nyugati cégek és befektetők bezárták a boltokat Oroszországban, a nem nyugati szereplők léptek be az orosz piacra, és segítettek Oroszországnak kijátszani a szankciókat. Oroszország mint szövetséges gyors összeomlásának látványa megváltoztathatja hajlandóságukat arra, hogy a Nyugattal való kapcsolatok rovására Oroszországhoz igazodjanak.

Putyin megpróbálta győzelemként tálalni Oroszország szíriai kudarcát, azt hangoztatva, hogy sikerült megakadályoznia egy „terrorista enklávé” kialakulását az ország területén. Ugyanakkor Aszad rezsimjének esetleges bukása, valamint Oroszország közömbössége a helyzet alakulásával kapcsolatban azt jelzi, hogy Putyin prioritásai teljes mértékben Ukrajna körül forognak. A tény, hogy Oroszország a keleti szomszédjára helyezte a hangsúlyt, azonban nem jelenti azt, hogy lemondana a környező területek feletti ambícióiról. Szíria elvesztése inkább csak fokozta az ukrajnai konfliktus tétjét. Putyin nézőpontjában Ukrajna a nyugati hatalmak és egy új, orosz irányítás alatt álló világrend közötti globális összecsapás kulcsfontosságú színhelyévé vált: ha Ukrajna ellenállása megbukik, Oroszország reményei szerint Grúziát és más vágyott területeket is képes lesz megszerezni, miközben újra erős patrónusként pozicionálja magát a nemzetközi színtéren. Eddig azonban Moszkva ígéretei csupán üres szavak maradnak.

Az orosz-ukrán konfliktus alakulását folyamatosan figyelemmel kísérjük. Pénteki hírfolyamunk percről percre frissül, és itt érheti el a legújabb információkat az eseményekről.