Mindenkit perbe fogott a volt miniszter kedvese, még egykori szerelmét sem kímélte.
A botránynak nincs vége Gennaro Sangiuliano körül. A volt olasz kulturális miniszter nemrégiben hiába mondott le, a római ügyészség három eljárást indított az ügyében, kettőt ellene, egyet Maria Rosaria Boccia ellen. Sangiuliano esetében egyebek mellett most azt is vizsgálják, történt-e sikkasztás, a miniszter felől olyan költségelszámolás Boccia felé, amely nem indokolt, vagyis nem az államot vagy a minisztériumot kellene hogy terheljék. A másik ügy, hogy történt-e hivatali titoksértés.
A botrány augusztus utolsó napjaiban robbant ki, amikor Maria Rosaria Boccia a közösségi médiában először osztotta meg a miniszterrel közös fényképeit, majd közzétette a kulturális tárca kabinetjével folytatott levelezését, illetve a hangüzeneteket is. Ebből derült ki, hogy a hölgy rendszeresen részt vett Sangiuliano hivatalos eseményein, és tanácsadójaként mutatkozott be. Emellett nyilvánosságra hozta, hogy a minisztérium szerződést ajánlott neki kiemelt rendezvények lebonyolítására, de az utolsó pillanatban visszavonták az ajánlatot.
Maria Rosaria Boccia ügyvédje, Francesco Di Decó, nemrégiben a pompeji rendőr-főkapitányságra látogatott, hogy egy sor jogi lépést tegyen. A Napoli Today értesülései szerint Boccia panaszai számos közszereplőt érintenek, többek között Annarita Patriarcát, a Forza Italia politikai párt képviselőjét, Francesco D'Andreát, a Nápolyi II. Frigyes Egyetem sebészprofesszorát, valamint Fabrizio Coronát, a válóperes ügyvédet. Emellett Annamaria Bernardini De Pace ügyvéd és Andrea Petrella, az olasz Kulturális Minisztérium sajtóosztályának vezetője is szerepel a listán, akikkel szemben súlyos rágalmazás vádja merült fel. Az ügy kimenetele nagy figyelmet keltett a médiában és a közéletben egyaránt.
Vásárhelyi Árpád Olaszország-szakértő, az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet óraadó oktatója korábban az Indexnek azt mondta, hogy Boccia folyamatosan járja az olasz médiát, követőket gyűjt, és a saját ismertségét próbálja növelni. Azt viszont nem tudni, hogy pontosan mi motiválhatja.
A Gennaro Sangiuliano lemondását megelőző órákban az állami számvevőszék bejelentette, hogy alapos vizsgálatot indít annak érdekében, hogy kiderítse, a kulturális tárca valóban költségvetési forrásból fedezte-e Maria Rosaria Bocciára vonatkozó kiadásokat. Sangiuliano ügyvédje a helyzet kapcsán kijelentette: "Ez egy teljesen magánjellegű ügy, amely politikai dimenziót kapott."