Miért érdekli Izraelt annyira az amerikai földalatti bunkerromboló okosbombák beszerzése?

Már több mint egy hete zajlik az Irán ellen indított izraeli légi offenzíva, amely során szinte teljesen kiiktatták az iráni légvédelmi rendszert, különösen Teherán környékén. Az izraeli hadsereg célja emellett az is, hogy megfékezze az iráni atomprogramot, mivel Tel-Aviv úgy véli, Teherán már a nukleáris fegyver előállításának küszöbén áll.
A háború egyelőre a levegőben folyik, hiszen az izraeli légicsapásokra válaszul Irán rakétaesőt zúdított a zsidó államra, amelynek leterhelt rakétaelfogó rendszere - a Vaskupola - nem minden esetben csípte el az érkező támadó eszközöket. Az iráni nukleáris létesítményeket, így a fordói és a natanzi uránium dúsítót, alaposan megszorták az izraeli vadászgépek, azonban nem tudni, hogy mekkora is valójában a pusztítás.
A világ csupán 2009-ben értesült a titkos fordói létesítmény létezéséről. Ez az üzem, amely a korábbi 1981-es és 2007-es izraeli légitámadások tapasztalataiból merített, már nem a földfelszínen található, hanem 80 méter mélyen, a kőzetréteg alá rejtve. Feltételezések szerint vastag falú betonbunker védi az építményt. E mélység számadatai kulcsszerepet játszanak a jövőbeli események alakulásában.
Izrael mindeddig hasztalan próbálta meg rávenni az Egyesült Államokat, hogy szálljon be az Irán elleni akcióba. Donald Trump elnök vonakodik, a legutolsó hírek szerint két hetet kért, hogy eldöntse, belépnek-e Izrael mellett a háborúba. Tel-Avivnak pedig azért lenne fontos a mielőbbi döntés, mert akkor kérhetné amerikai szövetségesét, hogy vessék be a fordói létesítményük ellen a bunker romboló okosbombákat. Ilyenekkel ugyanis csak az USA rendelkezik, pláne, hogy szállításuk csak egy speciális szupergéppel lehetséges.
Ahogy arról a raketa.hu írt, az ilyen típusú robbanóeszköz elsődleges funkciója, hogy a föld alá hatolva a legrejtettebb, felszín alatti létesítményeket is meg tudja semmisíteni. A bunker buster nem egyetlen bombát takar, hanem egy bombacsaládot - a speciális bombatípusba tartozó eszközök rendkívül nehezek, és különösen vastag külső burok védi őket a becsapódás erejétől, aminek köszönhetően vastag betonszerkezeteken is át tudnak hatolni.
Izrael figyelme leginkább a GBU-57A/B Massive Ordnance Penetrator (MOP) néven ismert szuperbombára irányul, amely talán hatékony eszköz lehet Fordó környékén. Vagy lehet, hogy mégsem? A bombáról nemrégiben a CNN-nek beszélt egy szakértő, aki részletezte a fegyver lenyűgöző tulajdonságait. A MOP súlya meghaladja a 13 ezer kilogrammot, ebből 2700 kilogrammnyi robbanóanyagot tartalmaz. A hat méter hosszú bomba képes akár 60 méter mélyre behatolni a föld alá, és GPS irányítással van felszerelve, ami precíziós célzást biztosít.
A külső, masszív burkolat gondoskodik arról, hogy a bomba sikeresen végezze el küldetését, azaz áttörje a beton falait, miközben a benne lévő robbanószer nem "éled fel" korábban a kelleténél. A hatékony működés érdekében a szerkezet rendkívül bonyolult tervezési folyamatot követel, ahogy azt a szakértő is hangsúlyozta.
Itt kezdődhetnek a nehézségek Fordónál. Ha a GBU-57A/B MOP bombát bevetnék ellene, akkor egymás után több lövedéket kellene ledobni, hogy azok együttesen mélyebbre hatolhassanak a földbe. A GBU-57A/B MOP maximális hatóköre 60 méter a talaj alatt, de a pontos behatolási mélység nagymértékben függ attól, hogy milyen típusú betonon vagy kőzeten kell áthaladnia. Az alábbiakban egy részletes videót láthatsz arról, hogyan működnek a bunkerromboló bombák.
A bombák szállítása körüli problémák is figyelemre méltóak. A hagyományos bombázók nem képesek ezeket a hatalmas fegyvereket magukkal vinni, ezért a B-2-es lopakodókat kell igénybe venni, ahol kettesével tárolják őket. Az első B-2-es példányokat a '80-as évek második felében mutatták be, és a Pentagon több mint száz darabot rendelt belőlük. Azonban a hidegháború vége miatt a helyzet megváltozott. Mivel egyetlen ilyen gép ára meghaladja a kétmilliárd dollárt, eddig mindössze 21 példány készült el belőlük.
Újratöltés nélkül akár 11 ezer kilométert is meg tudnak tenni, és ha a levegőben tankolnak, ez a távolság akár 18 ezer kilométerre is növelhető, így szinte bárhová eljuthatnak a Földön. Ezt a képességüket már bizonyították is, hiszen a Missouriból indított bevetéseik során sikeresen operáltak Líbia és Afganisztán területén. Emellett több mint 18 ezer kilogramm hasznos terhet képesek szállítani, amely magában foglalja a hagyományos és atomfegyvereket is.
Ez az a különleges géptípus, amely egyedülállóan alkalmas a GBU-57A/B MOP okosbombák szállítására és indítására, sőt, akár egyszerre kettőt is képes kezelni. Hagyományos fegyverek tekintetében pedig JDAM, azaz GPS-irányítású siklóbombák szállítására is képes, melyeket az Öbölháborút követően fejlesztettek és gyártottak az Egyesült Államokban, a meglévő, hagyományos, nem irányított bombák átalakításával. Ezek a bombák kizárólag fix célpontok ellen alkalmazhatók.
Szállíthatók JSOW típusú siklóbombák is, amelyek a megfelelő magasságból indítva akár 110 kilométeres távolságra lévő célpontokat is elérhetnek, sőt, mozgó célpontok ellen is hatékonyan bevethetők. Ezek a modern fegyverek az Egyesült Államok tervezői által készültek, és a gyártásuk is ott zajlik.
Természetesen, ez a nehézbombázó úgy lett tervezve, hogy szükség esetén akár 16 darab B83-as típusú stratégiai atombombát is képes magával vinni. A lopakodó üzemmódjának köszönhetően rendkívül precízen tudja elérni a kijelölt célokat.