Megrendítő hír érkezett: eltávozott közülünk kollégánk és barátunk, Rege Sándor.

Rege Sándor, lapunk egykori olvasószerkesztője 77 éves korában távozott az élők sorából. E szomorú esemény kapcsán Nagy József fejezi ki búcsúját tőle.
Eddig ennyit osztottál meg velem az egyik, a megjelenés küszöbén álló cikkem kapcsán. Ehhez persze szükség volt arra is, hogy egyben fogalmazzam meg a teljes szöveget (na tessék, ismét itt vagyok ezzel).
Soha, de tényleg, még egyetlen alkalommal sem tudtam olyan dolgozatot küldeni neked, ami hibátlan lett volna. Cserébe mindig megkaptam az aktuális hibajegyzéket, amit szomorúan áttekintettem, majd mániákusan visszakérdeztem: "De tényleg olvasható, Sándorom?" Erre jött a megszokott, atyai simogatás, valami olyasmi, hogy "hát, szokás szerint", és még hozzátette, hogy azért lehetne rajta finomítani. Én meg visszaírtam, hogy "tudnál, de nem hagyom, muhaha", erre jött a szmájli, viszont szmájli, és így le is zártuk a kis koreográfiánkat.
Ha valaki nem tudná, Sándorunk éveken át, egészen tavalyig olvasószerkesztette portálunkat. Akadt dolga velünk, csüdig gázolt a mozgószabály-sértésekben (ezt most direkt), szakállas angyalhoz illő türelemmel magyarázta, miért kell úgy írni, ahogy írni kell például azt, hogy férfikézilabda-bajnokság; olykor flekknyi emailben tájékoztatta a redakciót valamely kollektív típushibánkról, és velünk vívott csatáinak visszafogott eredményessége sem tántorította el a további helyesírási, nyelvhelyességi körlevelektől.
Kaptunk tőle személyre szabott üzeneteket is, ezek tárgyában általában az állt, hogy "hüba". Mármint Sándor hibát lelt az illető kolléga dolgozatában, de oldandó a lebaszásból sarjadó skribleri szorongást, hübává hibázta a hibát.
Amikor éppen nem mások írásait tökéletesítette, saját gondolatait is papírra vetette. Publicisztikai jegyzetei mellett egy figyelemre méltó riportkötet is napvilágot látott, amely a rákból való gyógyulás tapasztalatait tárta fel. Azonban a legnagyobb büszkesége talán a mesekönyvei voltak, amelyek Gumimókusról szóltak, és szívből készült történeteikkel sok gyermek álmait színezték.
Hát, mostantól búcsút intünk a meséknek, Rege, a mi történetünk ma hivatalosan is véget ért.