Magyar Péter nagyváradi útjának utolsó napja: a határon túl feszültségek és kettősségek határvonalán.

A Tisza Párt elnökének "Egymillió lépés a békéért és összefogásért" elnevezésű menete vegyes fogadtatásban részesült Nagyváradon, ahol támogatók és ellenzők egyaránt várták a budapesti indulás után tíz nappal érkező politikust. A 300 kilométeres út utolsó szakasza minden ellentmondását felszínre hozta annak a politikai mozgalomnak, amely új alternatívát kíván jelenteni a magyar közéletben.

Egy különös, nehezen megfogható érzelem kerített hatalmába, amikor Magyar Péter és kísérői magyar zászlókkal vonultak át a román határon. Ártándról reggel fél kilenckor indulva, a Tisza Párt elnöke és támogatói olyan látványt nyújtottak, amely egyszerre érezhető volt ismerősnek és idegennek. A történelmi pillanat jelentőségét még inkább felerősítette a román rendőrség hozzáállása, amely nem csupán elfogadta a menetet, hanem szinte tiszteletteljes figyelemmel kísérte végig azt a közel 300 kilométeres utat, amelynek záró szakaszát most tették meg.

A román hatóságok professzionalizmusa és udvariassága váratlanul érte a menet résztvevőit. Nem az volt a jellemző, amit egy átlagos tüntetésnél vagy politikai eseménynél megszokhattunk volna a magyar határokon belül. Itt, Romániában, mintha egy másik világ fogadta volna Magyar Pétert és csapatát.

Az idilli kezdet azonban gyorsan elhalványult. Borson, egy csendes kisvárosban, ahol a menet megállt, világossá vált, hogy a határon túli magyarság véleménye távolról sem egységes Magyar Péterről. A helyi kisbolt előtt összegyűlt magyarok csoportja hevesen kifejezte ellenérzését a politikus és kísérete iránt, hangos szavakkal követelve a figyelemfelkeltést.

"Menjetek Ukrajnába, ne ide!" és "Ti Romániába mentek!" - hallatszottak a hangos kiabálások, amelyek nemcsak ellenséges érzéseket tükröztek, hanem hamar személyes támadásokba is átcsaptak. A helyzet feszültsége a tetőfokára hágott, amikor a jelenlévő fényképészek és videósok kameráikat a tiltakozókra irányították. Egy különösen dühös férfi felkapott egy követ, és bár végül nem dobta el, hanem csak fenyegetően lobogtatta, a gesztusa világosan kifejezte a feszültséget és az indulatokat, amelyek a levegőben vibráltak.

A támadó szándék ellenére nem mindenki volt ellenséges. Ugyanebben a pillanatban támogató szavak is elhangzottak, autósok dudáltak elismerően, és sokan integettek a menetnek. Ez a kettősség, amely már itt, az út elején megmutatkozott, végigkísérte az egész napot, és talán szimbolikusan az egész politikai vállalkozást is.

A nagyváradai vár előtti térre érkezve a kettősség még inkább kiéleződött. Magyar Péter beszéde alatt egyidejűleg hallani lehetett az éltető kiabálásokat és a heves szitkozódásokat. Az ötven-hatvan fős ellentüntetés szervesen megjelent, hogy kifejezze nemtetszését.

Az ellentüntetők "hazaárulónak" nevezték Magyar Pétert, bár amikor konkrét indoklást kértünk tőlük, nem tudtak érdemleges választ adni. Sőt, többen közülük azt feltételezték, hogy minket, újságírókat is Magyar Péter fizet. Ez a paranoiás hozzáállás jól tükrözte azt a bizalmatlanságot, amely a határon túli magyar közösségekben is megfigyelhető a politikai szereplőkkel szemben.

A tiszások részéről érdekes ellentézis hangzott el: szerintük azok, akik támadják Magyar Pétert, mind fizetett aktivisták. Ez azonban valószínűleg téves feltételezés, ugyanis a Fidesz valóban jelentős támogatottságnak örvend a határon túli magyarság körében, és sok esetben őszinte meggyőződésből elutasítják az ellenzéki politikusokat.

A nap eseményei rávilágítottak arra is, hogy a látványos politikai gesztusok mögött gyakran szervezési problémák húzódnak meg. Annak ellenére, hogy a szervezők fél órával korábbra hozták az indulás időpontját, nem sikerült időben megérkezniük Nagyváradra. A helyi rendőrség ugyanis szigorúan vette, hogy pontosan meddig tarthat a rendezvény, és nem volt hajlandó rugalmasságot mutatni.

A sietség számos kedvezőtlen következménnyel járt. Számos tervezett megállót kénytelenek voltak kihagyni, és azok, akik Magyar Péter mellett indultak, kénytelenek voltak végig egy kényszerített tempóban haladni. A folyamatos rohanás ellenére azonban egyre többen csatlakoztak a csoporthoz, így a kezdeti száz-kétszáz fős létszám végül ezer-kétezer fős tömeggé duzzadt.

A menet névadó eleme, az "egymillió lépés", végül inkább szimbolikus jelentőséggel bírt, mintsem tényleges valóságként értelmezhető. Igaz, hogy a közel 300 kilométer megtétele valóban figyelemre méltó sportteljesítmény, mégis a honlapon feltüntetett számláló és a valóság között számottevő eltérések fedezhetők fel.

A számláló szerint Magyar Péternek nagyjából 100 ezer lépést kellett volna megtennie csak az utolsó napon, de az általunk használt lépésszámlálók szerint a valóságban inkább csak 25 ezer lépést tett meg. Ez nem feltétlenül jelent problémát, azonban rámutat arra, hogy a politikai kommunikáció és a valóság között gyakran van különbség, még az ilyen konkrét, mérhető dolgok esetében is, de érthető a szimbolika használata.

Az egyik helyi Tisza-szimpatizáns őszinte vallomása különösen szemléletesnek bizonyult. Elmondása szerint azért nem sokan csatlakoznak vagy tüntetnek a rendezvény ellen, mert egyszerűen kevesen foglalkoznak a magyar politikával. Ez a politikai közöny talán magyarázza azt a látszólagos ellentmondást, hogy miért nem volt nagyobb az érdeklődés vagy az ellenállás sem.

A határon túli magyar közösségek számára a magyar belpolitikai események gyakran idegennek és lényegtelennek tűnnek. A helyi nehézségeik, a romániai politikai helyzetek sokkal inkább érintik őket, mint a budapesti pártok közötti rivalizálások. Ez a távolságtartás azonban nem jelenti azt, hogy ne formálnának véleményt, csupán azt, hogy a figyelmük és prioritásaik más irányokba összpontosulnak.

A menet alatt Magyar Pétert folyamatosan faggatták saját szimpatizánsai, ami szokatlan jelenség a magyar politikában. Ez az interaktivitás, a közvetlen párbeszéd lehetősége vonzó lehet sok választó számára, ugyanakkor kényes helyzeteket is teremthet.

Kiemelkedő és figyelemre méltó volt, ahogyan több tisztségviselő őszintén megosztotta aggodalmait Magyar Péter jövőbeli szerepéről. Érdekes betekintést nyújtottak abba, hogy milyen mélyen érintette őket a bizonytalanság és a félelem ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

Bennünket is aggaszt a félelem, hogy Magyar Péter sorsa végül Orbán Viktoréhoz hasonlóan alakulhat, hiszen mindketten hasonló módszereket vetnek be.

- mondta az egyik résztvevő. Ez a kijelentés mélyen elgondolkodtató, mert azt mutatja, hogy még saját támogatói is látják azokat a párhuzamokat, amelyeket a kritikusok felvetnek.

A válasz azonban ugyanilyen érdekes volt: "csak így lehet küzdeni a Fidesz ellen" és "ha meg se próbálják, akkor soha nem fog kiderülni". Ez a pragmatikus hozzáállás azt tükrözi, hogy sokan tudatosan vállalják a kockázatot, mert úgy érzik, nincs más alternatíva.

A nagy politikai gesztusok és a feszültséggel teli pillanatok mögött a menet mindennapi valósága meglepően egyszerű és prózai volt. A résztvevők baráti beszélgetésekbe merültek, új kapcsolatokat építettek, és gondolataikat, tapasztalataikat osztották meg egymással. Ez a közösségi élmény talán éppoly jelentőséggel bírt, mint maga a politikai üzenet, hiszen az emberi kapcsolatok és a közös célok összekapcsolták őket egy szorosabb közösséggé.

Többen kifejezték aggodalmukat a haladási sebesség miatt, ami érthető, hiszen a szervezési nehézségek miatt állandó rohanásban voltak. Nagyvárad valóban lenyűgöző város, de az út nagyrészt egy forgalmas főút mentén haladt, ami nem igazán adott különleges élményt. Azonban a történelmi városközpont varázslatos szépsége végül kárpótolta a résztvevőket a hosszú és fárasztó utazásért.

Magyar Péter nagyváradi menetének utolsó napja sok szempontból tükrözte azt a politikai valóságot, amelyben a Tisza Párt működik. A lelkesedés és a szkepticizmus, a támogatás és az ellenállás, a nagy gesztusok és a hétköznapi problémák mind jelen voltak ebben az egy napban.