Magyar Péter bejelentette, hogy több millió forint értékben feljelentést tettek.


Egy korábbi önkéntes sajnos nem tudta kellőképpen rendezni a számadásait.

A Tisza Párt elnöke legfrissebb bejegyzésében a következőképpen nyilatkozott,

A Tisza Párt számára elengedhetetlen, hogy teljes mértékben független maradjon, ezért nem fogadunk el állami vagy külföldi támogatásokat. Minden pártfinanszírozási jogszabályt szigorúan betartunk, hiszen számunkra a törvényesség és az erkölcsi integritás alapvető értékek. Az átláthatóság iránti elkötelezettségünk jegyében minden negyedévben nyilvánosságra hozzuk pénzügyi beszámolónkat, hogy támogatóink és a közvélemény pontos információk birtokába juthasson.

Mint írta, a párt emellett kiemelten figyel arra, hogy körültekintően kezelje mind támogatóit, mind a támogatásokat. Kiemelte, ha bármilyen szabálytalanságot tapasztalnak, akkor következetesen és azonnal megtesszük a szükséges lépéseket, ahogy azt egy konkrét ügyben meg kellett tenniük a tegnapi napon (csütörtökön). Bejelentette:

Related posts