Ma már nem téged hibáztatlak a fájdalomért, amit átéreztem miattad. | Miragemagazin

Soha nem voltam igazán tudatában a saját értékeimnek. Mindig is hajlamos voltam arra, hogy alábecsüljem magam, és gyakran azt éreztem, hogy mások felülmúlnak engem.

Nem meglepő, hogy amikor folyamatosan bántottál, azt hittem, hogy mindezért én vagyok felelős, hogy valamiért megérdemlem a szenvedést. Meggyőződésem volt, hogy te soha nem ártanál nekem indokolatlanul. Annyira mélyen szerettelek, hogy egy szentélybe emeltelek, amit soha nem akartam lerombolni.

Biztos voltam benne, én vagyok az, aki méltatlan arra, hogy szeressék, és boldog legyek.

De tévedtem. Nagyot tévedtem...

Te voltál az, aki miatt elkezdtem kételkedni az önértékelésemben. Folyton azon tűnődtem, vajon elég vonzó vagyok-e, és hogy helyesen cselekszem-e a különböző helyzetekben. Szigorúan bántam magammal, és állandóan leértékeltem saját magamat. Amikor valami miatt elégedetlenséget éreztél, azonnal magamat kezdtem okolni. Úgy éreztem, hogy valamit elrontottam, ami ilyen érzéseket váltott ki belőled.

Magamat hibáztattam, téged pedig felmentettelek, de aztán ráébredtem, hogy nem vagyok bűnös mindazokban a dolgokban, amiket a vállamra tettem.

Egyetlen nőnek sem szabadna ennyire kételkednie önmagában. Egyetlen nőnek sem szabadna úgy érezni, hogy nem elég jó, és egyetlen férfi sem engedhetné meg, hogy barátnője méltatlannak érezze magát a szerelmére.

Már nem rólam szól a sok fájdalom, amit okoztál; megtanultam elengedni a bűntudatot, és nem keresem a hibát magamban.

Megszabadultam a tükör önmarcangoló pillantásaitól, többé nem álltam meg, hogy a saját tükörképem előtt feszengjek. Nem kérdeztem már, hogy miért nem tudom teljesíteni a te elvárásaidat, és lassan kezdtem belátni, hogy soha nem leszek az, akit tökéletesnek gondolsz. De ezt már nem róhatom fel magamnak.

Már nem érzem szükségét, hogy a többi barátnődhöz mérjem magam. Rájöttem, hogy soha nem tudnék olyan lenni, mint ők, és őszintén szólva, már nem is vágyom erre. Amikor megpróbáltam beilleszkedni, fokozatosan eltűnt az, aki valójában vagyok.

Nem néztem többé rád úgy, mintha Isten teremtménye lennél. Abbahagytam, hogy tökéletesnek lássalak.

Nem hibáztatlak a saját érzéseimért, azokról én tehetek. Én vagyok, aki hagyta, hogy összetörd az önbecsülésem. Bár te okoztad nekem az első sebet azzal, hogy képtelen voltál szeretni, de a többit én okoztam azzal, hogy hagytam, megtörj. Te indítottad el, de én folytattam. És a dolgok egyre rosszabbak lettek. De ennek vége.

Most úgy döntöttem, hogy a jövőmért magamra összpontosítok, ahelyett, hogy másokra támaszkodnék.

Mindig is az a lány voltam, aki a szerelem varázsában élt. Az a lány, aki szívvel-lélekkel hitt abban, hogy a jövő tele van lehetőségekkel, és hogy az emberek képesek a változásra. De most elérkezett az idő, hogy más utat válasszak. Most már én vagyok az első, és nem engedem, hogy mások árnyékában éljek. Megtalálom a saját hangomat, és küzdök a boldogságomért, amíg még van rá lehetőségem.

Tudom, hogy ezt a választásom soha nem fogom megbánni, de azt pokolian bánnám, ha olyan valakivel maradnék, aki képtelen szeretni.

A nyitókép: Kép forrása: freepic.diller a Freepik platformon.

Címke: bántalmazás, magány, önválasztás Előző bejegyzés: Monumentális alkotások, melyeket a szerelem szült meg Következő bejegyzés: Napi horoszkóp 01.02.: A Bika szánjon időt önmagára, míg a Nyilasnak érdemes takarékoskodnia a pénzével.