Lélegző gépek és az égből aláhulló eső cseppek - a Light Art Museum idei kiállítása a technológia és az élet határvonalán egyedi egyensúlyt teremt.

A kiváló újságírás nem jön létre ingyen, ezért 2019 óta azon dolgozunk, hogy felépítsük digitális előfizetői közösségünket. Ugyanakkor mélyen hiszünk abban, hogy bizonyos lényeges témáknak minél szélesebb közönséghez el kell jutniuk. Éppen ezért most cikkünket mindenki számára elérhetővé tesszük. Ha azonban megteheti, kérjük, támogassa a hvg360-at előfizetésével, hogy a jövőben is folytathassuk fontos írásaink megosztását.

Lélegző gépek, fémes tengeri lények, digitális méhek és felfelé hulló eső – a Light Art Museum (LAM) legújabb kiállítása, a More Than Human, egy lenyűgöző, illuzórikus univerzumba invitál, miközben komoly intellektuális kérdéseket vet fel: hogyan alakítjuk át az élet fogalmát, ha az ember már nem a világ középpontjában áll. A budapesti múzeum negyedik tárlata ismét a művészet és a tudomány határvidékére kalauzol, ahol a biológia, az algoritmusok és a költészet egyenrangú dialógust folytatnak egymással. A kiállítás nem csupán a művészet jövőjét tárja elénk, hanem az emberiség jövőjét is előrevetíti: olyan világot vázol fel, ahol a természetes és mesterséges határvonal egyre inkább elmosódik.

A több mint kétezer négyzetméteres kiállítás közel negyven művész munkáját mutatja be. A névsor önmagában is lenyűgöző: Ólafur Elíasson, Tomás Saraceno, Anthony McCall, Otto Piene, Tony Oursler, Pamela Rosenkranz, Jennifer Allora és Guillermo Calzadilla, valamint több fiatal alkotó, akik már a digitális korba születtek bele. Az egykori Hold utcai vásárcsarnokban berendezett LAM mostani válogatása bőven megállná a helyét bármelyik nemzetközi csúcsmúzeumban; itt, a budapesti belváros mélyén pedig még mindig meglepő élmény egy ilyen technikai szinvonalú, mély gondolatisággal bíró tárlat.

A kiállítást ismét Szalai Borbála és Bencsik Barnabás kurálta, akik egy rendkívül összetett és meditatív élményt teremtettek, tele fényekkel, hangokkal és mozgó, öngenerált struktúrákkal. A More Than Human nem csupán a jövő lehetőségeit boncolgatja, hanem mélyen az élet esszenciájára is rávilágít a 21. században. A biotechnológia, a robotika és a mesterséges intelligencia eszközei által létrehozott alkotások a természet és a technológia közötti határokat feszegetik. Itt a fény, a hang és a kinetika nem csupán kiegészítik egymást, hanem aktív résztvevői egy szélesebb evolúciós narratívának, amely újraértelmezi a létezésünket.

A látogatók, miközben műtárgyakat szemlélnek, egyúttal ökológiai hálózatokba lépnek be. A művek az ember által eddig alig észlelt létformákkal - növényekkel, gombákkal, baktériumokkal vagy akár geológiai folyamatokkal - keresik a kapcsolatot. Andrea Shin Ling installációja például a cianobaktériumokat hívja alkotótársnak: ezek az ősi organizmusok hozták létre több milliárd éve a Föld oxigénkészletét. Most olyan szerkezetek építésében vesznek részt, amelyek az üvegházhatás ellen dolgoznak.

Jennifer Allora és Guillermo Calzadilla művészetükben a kihalás szélén álló Puerto Ricó-i papagájok "hangzását" közvetítik, miközben a Földön kívüli intelligencia nyomait kutatják. Az emberi lét vágyakozása, hogy kapcsolatba lépjen az univerzummal, közben figyelmen kívül hagyja a saját bolygóján létező elhallgattatott intelligenciákat. Az alkotók művészete arra hívja fel a figyelmet, hogy a világunkban rejtőző, de elfeledett hangok is éppoly fontosak, mint a csillagok közötti kommunikációra tett kísérleteink.

Ólafur Elíasson, akinek tavaly egy jelentős művét csodálhatták meg a LAM látogatói, idén egy lenyűgöző installációval lepte meg a közönséget. A Your welcome reflected (2003) című alkotás színes üvegkorongokból készült, és nem csupán a látványra összpontosít, hanem inkább a látás aktusára. A nézők mozgásával folyamatosan változó fénymezők között a valóság határai elmosódnak, új perspektívákat nyitva meg előttük. Ezzel szemben Tomás Saraceno lézersugarak fényében megjelenő pókhálóarchitektúrái a természet törékeny, mégis ellenálló rendszereit tárják fel, mintegy modellként szolgálva a fenntartható együttélés lehetőségeihez.

Idén is megérkeztek a klasszikus fénykísérletek, amelyek újra felfedezik a médiumok határait: Anthony McCall korai fényszobra és Otto Piene 1966-os installációja arra emlékeztet, hogy a radikális gondolkodás már több mint öt évtizede izgalmas terepet biztosít a művészet számára. Yasuhiro Chida „Space of Moment” (2002-2025) című munkája, a határozatlan irányú - hulló, emelkedő és álló - esőcseppjeivel, ismételten az időn és téren túli elmélyülésre invitál, lehetőséget adva a meditáción keresztüli tudatállapot-változásra. A fuse alkotópáros „Mimicry” című lenyűgöző új műve a természet és a mesterséges világ közötti átmenetet kutatja, míg Tony Oursler beszélő lámpája új, interaktív és provokatív entitásokat teremt. Mark Pritchard zenész és Jonny Niesche képzőművész szintén nem mindennapi atmoszférát varázsolnak, akárcsak Mat Collishaw „ΑΩ” (2016) című optikai illúziója, amelyben az emberi koponyát rejtő űrhajóssisakon tükröződő kíváncsi csimpánzarcok lenyűgöző képe élénken ég bele retinánkba.

A More Than Human projekt egyik meghatározó alkotása Harrison Pearce Manifold című kinetikus installációja. Ez a mű egy pneumatikus rendszer segítségével működő szilikon- és fémtest, amely mechanikus organizmusként lélegzik és pulzál. A ritmikusan villódzó LED-ek, a szilikon bőr rándulása és a feszülő fémszerkezet együtt olyan élményt nyújt, hogy az ember hirtelen elveszíti a határokat, és kérdéseket kezd feltenni arról, hol is ér véget a "valódi" élet és hol kezdődik a gépalkotás.

Másik irányból közelít 00 Zhang, aki már a digitális kor gyermeke: Prototípus 0033 és 0037 című 3D-nyomtatott szobrai ezüstözött műgyantából és rozsdamentes acélból készült, fémes tengeri lényekre emlékeztetnek - avatárhéjak, amelyek a virtuális identitásaink testet öltött formái. Zhang videojátéka, a Méz a méhek civilizációját használja allegóriaként: az ökológiai és gazdasági hálózatok szövevényében az emberek saját rutinjaik rabjaivá, a videójátékokból ismert "nem-játékos karakterekké" (NPC) válnak. A kérdés itt sem technológiai, hanem egzisztenciális: ki irányít kit a digitális kapcsolatok világában?

A LAM új kiállítása a látványos technikai megoldásokon túl - melyeknek leginkább belefeledkezésre csábító példája ezúttal is a belül tükrös "Zeppelinben" vetített fényalkotás: Vicsek Viktor & Rodrigo Guzman Saeculum című idei munkája - a More Than Human arról a szemléleti fordulatról szól, amelyet az ökológiai válság és az AI térnyerése kényszerít ki, abban a korban amikor a technológia már szinte biológiai erőként működik. A tárlat azt javasolja, hogy lépjünk túl az ember gyanakvó-megfigyelő pozícióján, és tanuljunk meg együttműködni más létformák tudataival - legyenek azok növényi, mesterséges vagy állati eredetűek.

A Light Art Museum néhány év leforgása alatt a nemzetközi újmédiaszcéna kiemelkedő központjává nőtte ki magát. A „More Than Human” kiállítás ennek a fejlődésnek a legfrissebb mérföldköve: látványvilága lenyűgöző, gondolatai gazdagok és sokrétűek, és pontosan bemutatja, miért vált a fény- és technológiai művészet a kortárs gondolkodás egyik leglényegesebb platformjává.