Ladányi István „A megkönnyebbülésről” című műve mélyen elgondolkodtató írás, amely a belső feszültségek és a felszabadulás élményét tárja elénk. Az író finoman szövi össze a gondolatokat, miközben a megkönnyebbülés állapotát nemcsak egy érzelmi tapasztala

Minden rendben van, erre ébredsz. Felemeled a telefont, felvillan a kijelző, 4.35. Fél öt múlt, világosodik, minden rendben.

Nos, úgy tűnik, elérkeztünk a történet végéhez.

Dehogy lepett meg!

Próbáltad elképzelni, hogy milyen lesz, de valahogy sose jutottál a végére, elvesztél a részletekben. Mindig jöttek újabb körök, még egy váratlanul előálló probléma, gyorsan megoldandó feladat, egy újabb határ és egy újabb határidő, sürgető szó, kedvező kezdeményezés, egy újabb bénító kétségbeesés.

A 4.49 egy érdekes szám, amely számos kontextusban megjelenhet. Lehet például egy termék ára, egy értékelés vagy akár egy mérési eredmény. Minden esetben, amikor találkozunk ezzel a számmal, érdemes elgondolkodni a mögötte rejlő jelentésen és a körülményeken, amelyekhez kapcsolódik. Miért éppen 4.49? Miért nem 4.50 vagy 4.48? A számok világában minden részlet számít, és egy egyszerű szám is sok mindent elárulhat, ha megfelelően értelmezzük.

Egy pillanatra elmerengtél, és most már nem is tudod, hány időt töltöttél ebben az állapotban. Talán csak egy rövid bóbiskolás volt, talán egy mélyebb álom, de a lényeg, hogy most felébredve egy megkönnyebbülés árad át rajtad. Minden, ami eddig feszített, most mintha eltűnt volna; a párbeszédek, amiket annyiszor újra és újra lejátszottál a gondolataidban, most nem érkeznek. A jövő és a múlt határvonalai elmosódnak, és az a nyomás, ami folyamatosan készenlétben tartott, most elengedi a szorítását. Vége a halogatásnak, a hirtelen döntéseknek, és ami eddig elől járt, az most hátrébb húzódik. Bármi is volt a tegnap terhe, most már nem tehet róla. Hallatszik egy tompa moraj, ami lehet a csend része, vagy talán a zajé; nem tudod eldönteni, hogy a múlt ünnepei vagy szomorúságai kísértenek-e, de végül is ez már nem számít. Azelőtt minden egyes gondolat és érzés egy retorikai játék része volt, de most már csak engeded, hogy a dolgok a maguk útján haladjanak.

Minden a helyén van, hallod vagy inkább mondod? Valójában semmi sincs rendben, persze, ez csak blöff, de most éppen felkél a nap. Felébredtél, és tisztán látod, hogy nem az alkonyat közeleg, hanem a reggel. A telefon kijelzőjén 4.35, majd 5.13, nem sokat aludtál, csupán egy pillanatra dőltél le, miután mindenki távozott. Nemsokára megérkeznek a gyerekek, vagy talán holnap, csak egy rövid szundítást ejtettél, lehet, hogy még csak szerda van, legrosszabb esetben csütörtök, de talán egy kicsit előreugrottál az időben. Pénteken jönnek, de most úgy érzed, hogy ez így van rendjén, mint amikor az iskolából küldtek haza, mert rosszalkodtatok, így mondták, pedig csupán egy megállíthatatlan érzés, az eszeveszett jókedv vett rajtatok erőt, ami miatt elvesztettétek a kontrollt, viszkető izgatottság, ami ugrálásra és forgásra késztetett, hogy pörögjön a szoknyátok, és nevetni, annyira, hogy bepisiltetek. Hát ezért kellene haragudni? Ugyanez a megkönnyebbülés most, hogy mostantól nem kell jónak lenned, hiszen úgyis kiültettek, nem kell figyelned, végre nyugalom van, mint a büntetésben. Pedig épphogy kizártak, nem bezártak, nem vagy a dutyiban, börtönben, tömlöcben, áristomban, sittben, kóterben, mennyi szép szó, amit eddig nem használtál, idegen kifejezések, olvastad őket, mindig más történetekről szóltak – hősökről vagy bűnösökről –, de azért éppen elég jól megértetted őket.

Micsoda ötlet, noha kézenfekvő, ha valaki gondolkodni kezd, micsoda ötlet bezárni vagy kizárni valakit, bezárni magad, és kizárni a többieket, bezárni magatokat, kiszabadítani a többieket, mennyi változat, téged kivéve bezárni mindenkit akár. Nem kell hozzá más, csak a test, a másik teste vagy a sajátod, megfogod, foglyul ejted, a tied, fogságba veted, ellököd magadtól, nem kell neked, ne is lásd. Lehet, hogy mégsem elég a test, kell még valami, az elme vagy a lélek, hogy lehessen az öröm meg a szenvedés, a megelégedés, a diadal, mert anélkül a kizárás meg a bezárás semmit sem ér.

A 5.55 egy érdekes szám, amely sokféle jelentést hordozhat. Például, ha a pénzügyek világáról van szó, akkor lehet egy ár, egy árfolyam vagy akár egy időpont is, ami különleges eseményre utal. Emellett a 5.55 különböző kulturális kontextusokban is megjelenhet, mint például a numerológia, ahol a számoknak szimbolikus jelentése van. Szóval, mit is jelent számodra a 5.55?

De most minden rendben, erre ébredtél, 5.57, hat óra, nincs semmi baj. Nincs. Semmi. Baj. Három negatív szó, kösz, Fodor Ákos! Lám, az irodalom is milyen nagyszerű, hogy van. Pedig tegnap is még hogy picsogott itt az a kettő, hogy ők kimaradtak valamiből. De hát az irodalomból nem maradtak ki, ők írják, ők olvassák. Se kizárva, se bezárva, mindenestül a részesei. Fodor Ákos, vajon mi lehet vele, megvan-e még, hirtelen nem is tudod, hogy melyikőtök az öregebb, már épp elgondolkoznál, mikor is találkoztatok, és akkor ki milyen idős volt, de most nem tudsz ezen gondolkozni, mert most azon gondolkodsz, hogy mi is lesz ma, talán visszaalszol még egy kicsit, hiszen épphogy csak lepihentél, mint egy regényhős a nagy fáradság után, amikor eldől kimerülten, aztán felébred arra, hogy mostantól minden megváltozott. Hogy vége a csatának, ő elbóbiskolt egy kicsit végtelen kimerültségében, lent ünnepelnek a kikötőben, de ő távol van már győzelemtől és vereségtől, messziről jön az ünneplés hangja, nem is tudja, hogy amit itt hall, az a zajhoz vagy inkább már a csendhez tartozik. Itt hever fent a széles várfalon, amit megmászott, ahol eldőlt nagy fáradtságában, és itt fekszik mellette egy oktalan macska, aki talán az ellenséghez tartozik, de ennek sincs már jelentősége, hogy kihez tartozik a macska, kihez tartozik mostantól ez a kikötő, ahol ünnepelnek, kié a tenger, amin idehajóztak, kié az ég és rajta a csillagok, amelyekhez igazodtak, kié a tenger egyáltalán, és benne a halak, mindig az mondja meg, aki nem kérdezi, és kihez tartozik otthon a meglazult kőkerítés, amit ki kell most már javítani, azzal kezdem, mondja a regényhős, amikor felébred a meghódított vár falán, és látja, hogy ez már nem az ő csatája, hogy nélküle is ugyanúgy csatáznak, már nem is emlékszik, hogy hogyan került ebbe az egészbe, de most vége van, most már nem kell bizonyítania semmit, mindegy, hogy kihez tartozik a kőkerítés, ha áll még egyáltalán, kerít majd egy hozzá hasonlóan kiszolgált kőművest, és szép kényelmesen kijavítják úgy, hogy át lehessen lépni rajta, hogy rá lehessen ülni, hiszen mire másra is való egy kőkerítés, mint hogy megpihenjenek rajta. Megpihennek, bevandát isznak majd közben, mindegyik parton, mindegyik szigeten más egy kicsit a bevanda, a szó ugyanaz, de mindig egy kicsit mást jelent.

6.48

Ugyanezeket a gondolatokat foroghatnak benned, mint a hősödé, akiről nemrég olvastál, pedig te nem egy harcban edzett katona vagy, hanem egy idős hölgy, aki sok mindenen átment. Nézzünk bele a tükörbe, vagy inkább hagyjuk figyelmen kívül? A lényeg, hogy minden rendben van, és nincs ok aggodalomra.

Egyszer azt mondta neked egy idősebb asszony, jóval fiatalabb, mint te vagy most, vagy talán egy regényben olvastad, hogy ha rád talál egy állat, az azért jön, hogy üzenjen neked valamit. De te nem hiszed, hogy lenne ilyen üzenet, hogy akár egy embernek, akivel leélted az életed, akár egy állatnak, aki hozzád társult egy-másfél évtizedre, lenne valamilyen rajta és rajtad túlmutató üzenete. Hogy direkt küldte volna hozzád valaki, hogy nem véletlen, hogy előtte épp nem tartott veled az a másik, hanem elment a maga útján valaki mással, hogy ezek túlmutatnának egyikőtökön vagy másikótokon. Magát üzeni, aztán megszűnik az üzenet, megvonja magát tőled így vagy úgy, elhallgat, te még hallgatod, de nem tudod eldönteni, hogy az, amit hallasz, az a zajhoz vagy a csendhez tartozik. Elmondtatok ugyan egymásnak egyet s mást, miután találkoztatok, hogy ki merre járt korábban, de hát ezek csak szavak, mindig is óvatosan bántatok a szavakkal, és ez épphogy nem jelenti azt, hogy ettől az óvatosságtól igazabbak lettek volna. Azt hiszem, hogy semmi sem miattam van a világon, ahogy én sem mások miatt vagyok itt - ezt is regényben olvasod, de akárha te is mondhatnád. És hogy az emberek csak beképzelik maguknak, hogy ők vannak a középpontban, magukat teszik a dolgok közepébe. Pedig a dolgoknak nincs közepe. Azt hiszem, omlékony ez a kerítés is a regény története meg a te történeted között, és noha minden más a regényben, mégis magadra olvasod, te vagy az az öregember, aki megharcolta a maga harcait, mire a végén, persze minek a végén, rájön aztán, vagyis hát azt gondolja, hogy voltaképpen egyik harc sem volt az övé, és te vagy az az öregasszony is, aki ezt olvassa, és a másikban magára ismer.

7.39, egy szám, ami önmagában is rejthet mélyebb jelentéseket. Talán egy fontos mérföldkő, egy időpont, vagy egy különleges pillanat, amelyet érdemes megjegyezni. Minden szám mögött ott van a lehetőség, hogy történeteket meséljünk, és emlékeket idézzünk fel. Gondoljunk csak arra, hogy mit jelent számunkra ez a szám: lehet egy születésnap, egy fontos esemény dátuma, vagy akár egy cél, amit el szeretnénk érni. Az élet tele van ilyen számokkal, amelyek színesítik mindennapjainkat.

Te vagy az öreg Szindbád, meg Majmunka is, egyfajta hibridként élsz a gondolataidban. Amikor felébredtél, már nem is tudod, melyikük álma kísértett, hiszen az indokolatlan jó érzés, ami körülölel, mindent elhomályosít. Fél nyolc után jár az idő, 7:48; minden a helyén van, reggel van, és bár ennek a napnak nem volt még igazi kezdete, a szavak csak úgy jönnek, mint kósza gondolatok, önmagukat ajánlgatva. Keresed a magyarázatokat, de úgy tűnik, hogy nincs szükség rájuk, hiszen semmi okod sincs arra, hogy boldogabb legyél, mint tegnap este. Mégis, bűntelenül ébredsz, mintha az élet nem lenne más, mint egy végtelen pillanat, ami se nem kezdődik, se nem ér véget, csupán létezik, mint egy szellő, amely halkan fújdogál a hajnalban.

És ha nem jönnek, ha senki sem jön ma, akkor is itt lesznek most már. Ilyen lehet a feloldozás, testen, kőkerítésen, arkangyalokon túl, amikor különösebb fanfárzengés, trombitálás nélkül elfogadják.