A farkasok új világra lelhetnek Európában, ahol a kutyák uralkodnak!


Több mint háromszáz civil szervezet és számos neves tudós tiltakozása ellenére csökkentették a farkas európai védelmét a Berni Egyezmény Állandó Bizottságának keddi ülésén - adta hírül az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB). A döntés értelmében a farkasok a "fokozottan védett állatfaj" helyett a "védett állatfaj" kategóriájába kerülnek. Az EEB közleménye szerint ez a lépés csak további ellentéteket szít a farkasok körüli vitákban ahelyett, hogy a konstruktív megoldásokat erősítené, és veszélybe sodorja azokat a konzervációs sikereket, amelyeket az elmúlt tíz évben sikerült elérni. Az átminősítés emellett rombolja a Berni Egyezménybe vetett bizalmat, mert nem tudományos bizonyítékok alapján, hanem politikai érdekek alapján született.

Sabien Leemans, a WWF biodiverzitási szakértője és az European Habitats Forum elnöke hétfőn, egy sajtóbeszélgetés keretében, melyet az European Environmental Bureau (EEB), a WWF EU, a Birdlife Europe és a ClientEarth szervezett, hangsúlyozta, hogy a közelgő átsorolási döntés, amely a keddi ülésen várhatóan megszületik, komoly veszélyt jelenthet más fajok számára is, mivel precedenst teremthet. A döntés következményeként azokban az európai országokban, ahol a helyi jogszabályok nem nyújtanak szigorúbb védelmet, lehetőség nyílik az állomány vadászattal történő csökkentésére. Leemans figyelmeztetett arra is, hogy az Európai Unió a következő lépésként az élőhelyek védelméről szóló irányelv módosítását is tervezi, ami súlyos és beláthatatlan következményekkel járhat számos más faj számára.

Az Európai Unió "a farkasok európai elterjedési területének folyamatos bővüléséből eredő társadalmi-gazdasági kihívások" rugalmasabb kezelésével indokolta a szeptemberben benyújtott és most elfogadott javaslatot, kiemelve, hogy "a tagállamok által rendelkezésre bocsátott legfrissebb becsült adatok szerint a farkasok évente legalább 65500 haszonállatot pusztítanak el" az EU-ban. Leemans szerint ezt a problémát viszont nem vadászattal vagy a farkasok pusztításával kellene kezelni, hanem a békés egymás mellett élésre kellene törekedni - ami, ahogy mondta, költségesebb lenne, mint a vadászat, de fenntarthatóbb és hatékonyabb is. Sofie Ruysschaert, a Birdlife Europe szakértője az EEB közleményében a jelenlegi döntést a populizmus győzelmének nevezte a tudomány felett.

Related posts