Egy berlini téren különleges középkori kincsek kerültek elő, amelyek lenyűgözik a történészeket és régészeket egyaránt. A felfedezés nemcsak a város múltjának újabb darabjait tárja fel, hanem izgalmas betekintést nyújt a középkori élet mindennapjaiba is.


A kutatók hat éve dolgoznak a Molkenmarkt területén, eddig mintegy 700 ezer lelet került elő.

A feltárások kezdete óta mintegy 700 ezer leletet találtak a berlini Molkenmarkt területén zajló építkezést megelőző ásatásokon - számol be a város oldala. Az egyik fő felfedezés egy érmékből álló kincs.

A Rotes Rathaus (Vörös városháza) nevű épület előtt egy új lakónegyedet fejlesztenek. A területet eddig főként aszfalt fedte, most azonban régészeti gödrök tarkítják. Christoph Rauhut állami kurátor szerint projektjük Németország egyik legnagyobb városi ásatása, a szakértők hat éve dolgoznak a helyszínen, ahol különféle kihívásokkal, például a csővezetékek kerülgetésével kell szembenézniük.

A 22 ezer négyzetméteres területet alaposan és módszeresen vizsgálják, a kutatók átlagosan 4 méter mélyre ásnak le. Az erőfeszítések mindenképpen megéri, hiszen a talaj a város megalapítása óta, egészen a 20. századig, rengeteg történelmi emléket őriz. Már előkerült például egy 14. századi csontfuvola, egy 15. századi bőrcipő, valamint 17. századi üveggolyók is. A felfedezett tárgyak egy részét múzeumban állítják ki, de még sok anyag vár feldolgozásra.

Az ásatások várhatóan 2027 végéig fognak tartani, míg az építkezés 2029-ben indulhat el. Az új lakásokba az első lakók 2032-ben léphetnek be.

Related posts