Kökény Attila kifejezte, hogy nem szerette volna, ha a gyerekei karácsonykor azt tapasztalják, hogy könnyekkel telik meg a szeme.

Megkezdődött a Csináljuk a fesztivált! negyedik évada a Duna csatornáján. Kökény Attila egy különleges dallal varázsolta el a nézőket és a zsűrit, amelyet édesapja halála óta, 17 éve nem volt bátorsága elénekelni. Ezzel a jelentős pillanattal kapcsolatban lapunknak adott interjújában mesélt azokról az érzelmekről és kihívásokról, amelyekkel szembenézett a produkció előtt.

Kökény Attila nemrégiben a Duna népszerű showműsorában, a szombat esti Csináljuk a fesztivált! új évadában lépett fel. Az előadás során egy rendkívül érzelmes slágert, a 'Bilicsi Tivadar: Levél Apukához' című, 1959-ből származó dalt választotta, amely különös jelentőséggel bír számára. Attila színpadi megjelenése és az érzelmekkel teli előadásmódja mindenkit magával ragadott, és a dal mélyen megérintette a nézőket.

Érdekesség, hogy korábban mindig csak színész énekelte, illetve játszotta el, most azonban Attila előadásában egy énekestől hallhattuk. Neki azonban más miatt volt fontos:

- meséli az énekes, aki elmondta, hogy a nehézségek dacára rendkívül boldog volt a felkérés miatt. - "Tudtam, hogy nem lesz egyszerű feladat, ezért sokszor gyakoroltam itthon, hogy felszabaduljanak bennem azok az érzelmek, amelyek ehhez a dalhoz kapcsolódnak. Valamennyire sikerült is, de a színpadon való előadás igazi kihívás volt. Jeleztem a műsorvezetőknek, hogy nehezen tudok megszólalni, mert gombóc ült a torkomban. Ahogy egyre idősebb leszek, egyre inkább azt tapasztalom, hogy könnyebben meghatódok, és szinte minden apróság könnyeket csal a szemembe."

Az énekes meggyőződése, hogy ha ez a dal valóban sikeressé válik, akkor szívesen beilleszti a repertoárjába, ami lehetőséget adna neki arra, hogy áttörje azt a korlátot, ami eddig megakadályozta a produkció előrehaladását. Ellenben, ha nem hozza a várt eredményeket, nem fogja erőltetni; a döntés attól függ, mennyire sikerül majd magával ragadóan előadnia a számot a jövőben.

Az énekes bevallotta, hogy amikor édesapját elveszítette, próbálta leplezni mély fájdalmát; mint mondja, a belső gyötrődés miatt inkább csak sodródott az árral.