Kirobbant a vízháború: India az Indus folyó elterelésével Pakisztán vízellátását fenyegeti, ezzel szomjúsággal sújtva a szomszédos országot.

Amit Shah belügyminiszter szombaton a Times of India-nak adott interjújában kijelentette, hogy India nem állítja vissza az Indus vízéről szóló megállapodást Pakisztánnal. Hozzátette, hogy a Pakisztánba irányuló vízfelhasználást belső célokra fogják korlátozni.
India felfüggesztette részvételét az 1960-as évekbeli megállapodásban, amely az Indus vízgyűjtő területének használatát szabályozza. A döntés hátterében az áll, hogy Kasmír indiai oldalán 26 civil életét vesztette, amit Delhi terrorcselekményként értékelt.
Pakisztán cáfolta, hogy köze lenne az incidenshez. A vízszabályozásról szóló megállapodást ugyanakkor annak ellenére sem állították vissza, hogy a két atomfegyverekkel rendelkező szomszéd a múlt hónapban tűzszünetet kötött.
"Nem, ez soha nem fog helyreállni" - mondta Shah a napilapnak. "A Pakisztánba folyó vizet egy csatorna megépítésével Rádzsasztánba fogjuk irányítani.
- tette hozzá a politikus.
A múlt hónapban a Reuters brit hírügynökség hírt adott arról, hogy India szankciós lépéseket fontolgat, melyek keretében jelentősen megnövelné a Pakisztán gazdaságát támogató egyik jelentős folyóból kivett víz mennyiségét.
A pakisztáni külügyminisztérium nem reagált azonnal a Reuters megkeresésére. A tárca korábban azonban azt mondta, a vonatkozó szerződés nem rendelkezik arról, hogy az egyik fél egyoldalúan visszavonulhatna,
Iszlámábád ezen felül jogi lépéseket is fontolgat, hogy a nemzetközi jog keretein belül megkérdőjelezze India döntését a szerződés felfüggesztésével kapcsolatban.
A kiemelt kép illusztráció. (A Mol Pakistan biztonsági szolgálatának fegyveres emberei az Indus folyó felett Khusal Garhnál 2016-ban a Mol-csoport támogatásával épült hídnál 2018. március 29-én. Fotó: MTI /Szigetváry Zsolt)