Karpaz szamarai - A Ciprusra látogató számára a megosztottság érzése véglegessé válik.
Manapság, ha Ciprus neve felbukkan a nemzetközi hírekben, általában egy régi, még mindig megoldatlan konfliktus áll a háttérben. Ez a helyzet nemcsak a politikai feszültségeket tükrözi, hanem a sziget körüli gazdasági lehetőségeket is, például a hatalmas tengeri gázmezők kiaknázásának kérdését. A gázmezők kiaknázása szervesen összefonódik a konfliktus dinamikájával, hiszen ezek a természeti erőforrások jelentős hatással lehetnek a régió geopolitikai viszonyaira.
Ciprus, a napfényes görög sziget, tele van plakátokkal, amelyek egy sötétebb időszakra emlékeztetnek: 1974 nyara, amikor a sziget kettéhasadt. Ez már ötven éve történt, és a történelem folyamán jelentős eseményként maradt fenn. Ekkor a török hadsereg a sziget 37%-át megszállta, és az így birtokolt területen megalapították a magukat Észak-ciprusi Török Köztársaságnak nevező de facto államot. Bár látszólag működik, mint egy normális állam – van parlamentje, kormánya, és rendszeres választásokat tartanak – a nemzetközi közösség elismerése elmarad, Törökországot leszámítva. Ennek ellenére a terület él és virágzik: virágzó idegenforgalma van, és sokan döntöttek úgy, hogy itt telepednek le. A szigeten számos egyetem jött létre, ahol külföldi diákok tanulnak. Az átjárás a sziget két fele között szinte szabad, lehetőséget adva a kultúrák keveredésére, és a helyi élet színesebbé tételére.
Manapság, ha Ciprus neve felbukkan a nemzetközi hírekben, általában egy régi, még mindig megoldatlan konfliktus áll a háttérben. Ez a helyzet nemcsak a politikai feszültségeket tükrözi, hanem a sziget körüli gazdasági lehetőségeket is, például a hatalmas tengeri gázmezők kiaknázásának kérdését. A gázmezők kiaknázása szervesen összefonódik a konfliktus dinamikájával, hiszen ezek a természeti erőforrások jelentős hatással lehetnek a régió geopolitikai viszonyaira. Hol arról írnak, amikor migránsok/menekültek rekednek a két félországot elválasztó ENSZ-csapatok által ellenőrzött zónában, hol meg arról, hogy a sziget görög felének elnöke beléptetné országát a NATO-ba, s ez az ötlet felbőszítette a törököket. A befagyott konfliktus, a szétszakadt főváros mára idegenforgalmi attrakcióvá is vált. Az lett az "ütköző zóna" az elvadult vegetációval, az ötven éve érintetlen és omladozó épületekkel a város közepén. A megmaradt "berlini fal" - így gerjeszti a turistaizgalmat a legtöbb prospektus.
Pályakezdő külpolitikai újságíróként éltem át azt a tragikus helyi háborút, amely mély nyomot hagyott bennem. Akkor, akárcsak ma, a folyamatban lévő eseményeket próbáltuk megérteni és közvetíteni, szigorúan politikai keretek között. A török megszállást megelőzte egy görög-ciprusi puccs, amely a Görögországgal való egyesülésért küzdő nacionalista-jobboldali csoportok kezdeményezésére történt. Ezek a szervezetek megbuktatták III. Makariosz érseket, aki nemcsak az ország elnöke, hanem a helyi ortodox egyház vezetője is volt, így a görög közösség hagyományos irányítójává vált. A mi politikai diskurzusunkban őt antiimperialista, tehát támogatandó vezetőként emlegették. A hatalomátvételt a Görögországot irányító katonai junta ösztönözte, akik a görög "fekete ezredesek" néven ismert csoport célja a sziget anyaországgal való egyesítése, az enózisz volt. Ám a puccsisták gyors és erőteljes török válaszra számíthattak, amely sokkolta őket. A kudarc következtében a fasiszta junta megbukott, és Makariosz visszatért hivatalába, ám a sziget sorsa végleg megpecsételődött. A török hadsereg a terület 37 százalékát elfoglalta, míg a helyi görögöket elűzte. Délről pedig a törökök menekültek északra. Ekkor húzták meg a Zöld vonalat a térképen, amely ma is ott maradt, az ENSZ által őrzött pufferzónával együtt. Azóta számos kísérlet történt a helyzet rendezésére, de a sebek még mindig fájnak.
Ez a szöveg egy kicsit terjedelmes lábjegyzet egy újságcikkhez, és természetesen nem teljes, hiszen nem tartalmazza a sziget hosszú és viharos múltját, amely tele van a különböző hódításokkal és hatalmi váltásokkal. Emellett nem említi a múlt század közepén Ciprus geopolitikai jelentőségét sem, ami miatt a brit hatóságok nehezen mondtak le gyarmati uralmukról. Valójában nem is mondtak le teljesen: a mai napig működik itt két "szuverén" katonai támaszpontjuk.
Ez a hely egy jelentős átrakodó és pénzváltó központ, amely vonzó üdülőparadicsomként szolgál Európa és a Közel-Kelet tehetősebb rétegei számára. Sokáig népszerű célpont volt az EU-s útlevél beszerzésére vágyó, itt befektető orosz milliomosok körében. Az itteni életforma megértése nem egyszerű, hiszen nehezen kideríthető, hogy a helyiek valójában miből tartják fenn magukat. Az internetes források alapján a gazdaságot főként a szolgáltatások dominálják, beleértve a turizmust, pénzügyi szolgáltatásokat, hajózást és hasonló tevékenységeket.
Ciprus nemcsak gazdag történelmével büszkélkedhet, hanem napjainkban komoly menekültproblémákkal is küzd. A tengeren át érkező menekültek mellett sokan Törökországon és Észak-Cipruson keresztül próbálnak eljutni erre a gyönyörű szigetre, ahol Európa ígérete vár rájuk. Azonban az utazás itt nem mindig ér véget a várt boldogsággal. Ciprus, mint szigetállam, nem tagja a Schengen-zónának, ami megnehezíti a helyzetüket és új kihívások elé állítja őket.
Húsz évvel ezelőtt egyszer úgy tűnhetett, hogy sikerül megoldást találni az akkor már évtizedes válságra. Hosszú tárgyalások után Kofi Annan akkori ENSZ-főtitkár projektjeként összejött a két szigetrész újraegyesítésének és szövetségi állama újraalapításának terve. A török ciprusiak meg is szavazták, hiszen ez azt ígérte nekik, hogy ők is EU-polgárok lehetnek. A görög szigetlakók viszont nagy többséggel elutasították a tervet. Azt mondták a nem szavazatukat leadó görög ciprióták a közvélemény-kutatóknak, hogy biztonsági okok miatt mondtak nemet. Féltek a szigeten maradó török katonaságtól és attól, hogy feloszlatták volna a ciprusi haderőt és az országot demilitarizálni tervezték. Azt hiszem itt van a kulcs. A törökök igent mondtak, mert erősen vágytak Európára, s nem féltek, mivel bíztak benne, hogy az anyaország megvédi őket, ahogy 1974-ben is tette. A görögök viszont nem voltak annyira elkötelezettek az EU iránt, mint amennyire féltek a törököktől. És végül így is bejutottak az EU-ba is. Köszönhették ezt annak, hogy a görögök kijelentették: ha Ciprus nem csatlakozhat, megvétózzák a közép-európai és balti államok felvételét.
A félelem és az emlékezet képezi a középpontját ennek a történetnek. Cipruson a görögök mindig is a lakosság jelentős részét képezték, de mélyen a tudatukban él a háromszáz éves oszmán uralom emléke, amely az alávetettség és a kiszolgáltatottság sötét időszakát idézi fel. Mindenki tisztában van azzal, hogy a többi görög milyen sorsra jutott az I. világháború utáni időszakban: el kellett hagyniuk az ősi földjeiket, amelyek évezredeken át az övék voltak, legyen szó az Égei-tenger, a Fekete-tenger partjairól vagy Anatóliáról. Ezzel együtt a görög világ elhagyása is elkerülhetetlenné vált a törökök és minden muzulmán számára. Azok a krétaiak is távozni kényszerültek, akik kizárólag görögül beszéltek. Ez a lakosságcsere, amely valójában etnikai tisztogatás volt, sajnos újra megismétlődött a szigeten 1974-ben.
A XX. századi történelem számos hasonló kitelepítést tár elénk, és nem mehetek el említésük mellett, hiszen a közelmúltban Szíriában és Irakban is tanúi lehettünk olyan "lakosságcseréknek", amelyek hatalmas menekültválságot generáltak. Jelenleg pedig kérdések merülnek fel a jövőt illetően, hiszen a helyzet még mindig instabil. Ha a görögökről és törökökről beszélünk, a jelenség nem csupán rájuk korlátozódik; a magyarok, szlovákok, bosnyákok, szerbek, albánok, lengyelek, ukránok és németek, valamint a zsidók is mind-mind hordozzák saját történelmük áthúzódó sérelmeit. Ezek a népek és közösségek a kollektív emlékezetükben, szinte a sejtjeikben őrzik azokat az élményeket, amelyek a történelmi igazságtalanságokból, kifosztásokból, elűzésekből és népirtásokból származnak, de jelen vannak a megaláztatások és vallásüldözések emlékei is. Mindezek a történelem darabjai, amelyek a közvélemény formálására is hatással vannak, hiszen az államok, pártok és csoportok a saját érdekük szerint tálalják a múltat, gyakran elővéve a sérelmi kártyát, ezzel szítva az etnikai feszültségeket. A társadalmakban feszültségeket szülő többségi és kisebbségi ellentétek egy örök érvényű igazságra mutatnak rá: mindenki valamilyen értelemben kisebbség, vagyis egy alkudozni képes csoport tagja.
A ciprusi rendezés kudarcát elemező kutatók körében elterjedt nézet, hogy a görög többség elutasítása mögött az állt, hogy a terv titkos diplomáciai megbeszélések, a társadalom számára átláthatatlan alkuk eredményeként született meg. Ez a homályos háttér félelmet keltett bennük, aggodalmaskodtak amiatt, hogy ismét veszélybe kerülhet a helyzetük. A szakértők úgy vélik, hogy sokkal eredményesebb lett volna, ha a tárgyalások nyíltabban zajlanak, és a közvélemény folyamatosan tájékozódik a folyamat alakulásáról. Ha lehetőségük lett volna előre megosztani emlékeiket, örökölt félelmeiket és gyűlöleteiket, valamint a megállapodás garanciáit, talán másként alakul a végeredmény. De vajon lehetséges-e így bármilyen konszenzusra jutni? Mindenesetre érdemes lenne a próbálkozás.
A Ciprusra látogatókat egyértelműen megosztottság fogadja, amely úgy tűnik, hogy véglegessé vált. Az egykori kétnyelvűség nyomai alig észlelhetők, a görög oldal állami hivatalainak tábláin még mindig találkozhatunk török feliratokkal, ami azt sugallja, hogy a déli kétharmad elvileg nem mondott le a sziget teljes területe feletti szuverenitásáról. Északon azonban ilyen jelenség nem tapasztalható. Érdekes módon a Karpaz-félszigeten található Szent András monostorába látogató déli zarándokokkal a török vendéglős görögül beszélgetett a menüről. A monostor nyitva áll, szerzetesek lakják, és liturgiákat is tartanak. Amikor pedig a szent névnapja elérkezik, a török hatóságok több busznyi zarándokot engednek be egyszerre, lehetőséget teremtve a hagyományok ápolására.
A Karpaz-félsziget híres lakói a szabadon kószáló szamarak, akik a falusiak távozása után itt maradtak, mintha csak őrzői lennének a tájnak. A görög szamarak, akiket a menekültek nem tudtak magukkal vinni, most kisebb csapatokban vagy egyedül kalandoznak, bátran megállítva a kátyús utakon haladó autókat, mintha csak útonállók lennének. Megszokták, hogy a járókelők hajlamosak megosztani velük egy kis finomságot, így nem csupán a táj, hanem a hagyományok szimbólumai is. Ők testesítik meg a múltat, a történelmi folyamatosságot, amely a felnőtté válás során is megmarad a Karpaz-félsziget szívében.
