Hlas: A házelnök személyéről mi magunk határozunk meg, kit szeretnénk jelölni.


A párt ezzel elsősorban azoknak az SNS-es képviselőknek szólt, akik kiemelték, hogy Matúš Šutaj Eštoknak érdemes lenne lemondania a belügyminiszteri posztjáról, hogy azt a házelnöki pozícióval válthassa fel.

A Hlas felhívta a figyelmet arra, hogy a koalíciós szerződés értelmében jogukban áll maguknak eldönteni, hogy kit szeretnének a tárca élén látni, emellett pedig úgy gondolják Šutaj Eštok eredményei kiválóan bemutatják, hogy megfelelő ember van a belügyi tárca élén, hiszen állításuk szerint "véget vetett a rendőrségen belüli háborúnak, megfékezte az országba érkező illegális migrációt, valamint helyreállította az állam biztonságos működését" - tájékoztatott a TASR. Noha a legutóbbi állítás kapcsán a közelmúltbeli történések némileg árnyalják a képet.

A párt ugyanakkor üdvözli, hogy az SNS fél év után nyitottá vált a koalíciós szerződés betartására és engedi a Hlasnak, hogy házelnököt válasszon, szerintük ugyanis ez fontos lépés ahhoz, hogy a kormány teljesíteni tudja ígéretét. Mindezt azt követően nyilatkozták, hogy az SNS felszólította pártelnöküket a házelnöki pozíció elfogadására.

Related posts