Persze! Íme egy egyedi változat a megadott címről: **Hogyan tűntek el Magyarország értékei? | Demokrata** Ha szeretnél további módosításokat vagy egy másik szöveget, csak szólj!

Rovatunkban a távoli és a közeli múlt elfeledett vagy eleve méltatlanul kevés megbecsülést kapott könyveit ajánljuk az Olvasó figyelmébe. Istennek hála, nem a Zuckerberg-, hanem a Gutenberg-galaxisban eszmélkedtünk, a világháló korában is hiszünk a kinyomtatott gondolatok erejében és időtállóságában. Annál inkább, hiszen a virtuális világban felhalmozott információk sérülékenyek, nemcsak azért, mert az első áramszünetnél hozzáférhetetlenné válnak, hanem azért is, mert utólag bármilyen szempont szerint könnyen módosíthatók, manipulálhatók a "szebb múltat" elv jegyében. A nyomtatott könyvek viszont változatlanul őrzik a maguk korának lenyomatát, szerzőik világlátását, legyen szó szépirodalomról, közéleti esszéről, filozófiai vagy vallástörténeti munkáról. Épp erre van egyre nagyobb szükségünk egyre gyorsuló, egyre felszínesebb világunkban: életünket a múltban felhalmozott tudásra, értékre, bölcsességre építeni. Személyes megközelítésű újraolvasásaink e célt szolgálják, "mert csak a Könyv kapcsol multat a jövőbe, / ivadék lelkeket egy nemzetté szőve." (Babits Mihály: Ritmus a könyvről.)

Kora nemzetközi szinten is elismert és közkedvelt írója és közéleti szereplője volt Tormay Cécile (1875-1937), a keresztény magyarság ügyének izzó lelkű harcosa, a liberális és bolsevista felforgatással szemben álló, 1919 januárjában létrehozott Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének alapítója.

A kisnemesi gyökerekkel rendelkező Tormay Cécile nem csupán írói tehetségéről ismert, hanem a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakjaként is számos maradandó művet hagyott hátra. Regényei, mint az "Emberek a kövek közt" (1911) és "A régi ház" (1914), valamint a "Megállt az óra" (novellák, 1924) és az "Ősi küldött" (regénytrilógia, 1934-1937) révén mély nyomot hagyott a hazai irodalmi tájban. Kultúraszervezőként is jelentős szerepet játszott, hiszen ő volt a "Napkelet" című folyóirat szerkesztője, amely 1922-ben indult el a Magyar Irodalmi Társaság égisze alatt. E lap kifejezetten a Nyugat alternatívájaként kívánt megjelenni, és gazdagabb képet festett a magyar irodalomról, mint vetélytársa, amely gyakran a szélsőliberális nézetekre támaszkodott. Horváth János, neves irodalomtörténész, 1912-ben írt "A Nyugat magyartalanságairól" című esszéjében rávilágított, hogy a Nyugat, amely csupán 800 példányban jelent meg, sokszor a hagyományokat elutasító, öncélú modernizmus szellemében működött, és így a magyar nyelvet is gyakran rombolta. Kritikai megközelítése szerint a Nyugat nem csupán egy irodalmi iskola, hanem inkább egy politikai radikális párt mögött álló újságírók hangja, akik irodalmi álarcba bújva fejezik ki magukat. E tények tükrében jól látható, hogy a mai irodalmi diskurzusban semmi sem új, és a múlt tanulságait érdemes figyelembe venni.

A Napkelet lapjain olyan neves írók és gondolkodók tűntek fel, mint Szerb Antal, Németh László, Hamvas Béla és Halász Gábor. Még a szocialista Kassák Lajos is képviseltette magát, bár művészi irányvonalának zűrzavaros természete és torzult világszemlélete egyértelműen távol állt a Napkelet szellemiségétől.

Tormay Cécile, aki a világirodalmat angol, latin, német és olasz nyelven is magáénak vallotta, és kulturális missziójáért 1930-ban a Corvin-koszorú kitüntetésben részesült, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is elismerésnek örvendett. 1935-ben egyöntetű szavazással választották be a Népszövetség (az ENSZ elődjének) Nemzetközi Szellemi Együttműködés Bizottságába. Két évvel később irodalmi Nobel-díjra jelölték, ám sajnos korai halála miatt ez a lehetőség sosem valósulhatott meg.

1945 után a keresztény magyar intelligencia annyi más nagyságával együtt Tormay Cécile is a manapság cancel culture-nek nevezett bosszúálló intellektuális megsemmisítés áldozata lett. Műveit betiltották, nevét suttogva is alig lehetett kimondani. A bolsevisták gyűlölték, mert Bujdosó könyv című irodalmi naplójában kendőzetlenül azonosította őket és a maga valóságában rögzítette az utókornak egy, a magyartól teljességgel idegen, aberrált psziché történelmünkben addig ismeretlen és elképzelhetetlen bestiális rémuralmát.

A két kötetből álló mű első része, amely az 1918-as patkánylázadást örökíti meg, 1920-ban a Rózsavölgyi Kiadónál látott napvilágot, míg a második kötet, az 1919-es vörösterror krónikáját, egy évvel később a Pallas Kiadó adta ki. Tormay Cécile az előszóban e szavakkal ajánlotta a szerző munkáját az olvasóknak, amely a forradalmak idején életveszélyes helyzetet tükröz: "ennek a könyvnek a sorsa maga a név. Bujdosó volt olyan időkben, amikor a halál árnyéka mindennel együtt leselkedett a magyar szenvedések minden hangjára. Bujkált és menekült a szülői házból, a magányos kastélyokon, kisvárosi villákon és falusi udvarházakon keresztül. Elrejtőzött szétszórtan, a könyvek lapjai között, idegen tetők alatt, kémények kürtőjében, pincék sötétjében, bútorok mögött és a föld mélyén. Házkutató titkosrendőrök keze, vörös katonák csizmája járt felette. Mégis csodával határos módon megmaradt, hogy emlékeztessen azokra az időkre, amikor a kor áldozatainak sírja már behorpadt, a fű nőtt az egykori akasztófák gödreiben, és a kínzókamrák faláról lekopott a vér, valamint a golyók nyoma. (...) Nem a forradalmak krónikáját, és nem is a politikai események szemtanújának naplóját akartam megírni. Könyvem legyen tanúja annak, amit a jövő történészei nem fognak tudni, mert azt át kellett élnünk. Szóljon azokról a dolgokról, amelyekről az idegenből behurcolt forradalmak emlékeztetői és a politikai események szemtanúi nem tudhatnak, mert lelkükben távol állt minden, ami magyar. (...) ...lássák meg benne az utánunk jövők, hogy a megpróbáltatások esztendejében mi égett a némaságra ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar lelkekben."

Valóban, a Bujdosó könyvben felfedezhető egy döbbenetes őszinteséggel tálalt forradalmi ámokfutás leírása, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki mélyebben megértse a rend helyreállításának folyamatát, valamint az azt követő évtizedek morális, intellektuális és politikai kereteit. E nélkül a kórrajz nélkülözhetetlen összefüggéseket és a kiváltó okok, valamint következmények logikai láncolatát is nehezen lehetne átlátni.

A Bujdosó könyv a keresztény magyarság szívszorító kiáltása, amely mindmáig a legautentikusabb és legkimerítőbb dokumentum a hazaáruló, országvesztő szabadkőműves mozgalmak pusztító hatásairól és borzalmairól.

1990 után örömmel tapasztalhattuk, hogy ismét felbukkanhatott a Bujdosó könyv. Könyvtárunkban az Enter Kiadó 1998-as, kétkötetes kiadása várja az olvasókat. Az elmúlt több mint huszonöt év során többször is kezünkbe vettük, hogy emlékezzünk arra, kik és milyen hatásokkal formálták hazánk sorsát, valamint nemzetünk történelmét. Ugyanakkor fontos, hogy tisztában legyünk azzal is, hogy ma kik és milyen szándékokkal lépnek fel velünk szemben.

Íme néhány idézet Tormay Cécile jelentős művéből, amelyek jól tükrözik a szerző egyedi stílusát és gondolatvilágát. Ezek az idézetek nemcsak a mű tartalmát idézik fel, hanem a szerző mély érzelmeit és társadalmi megfigyeléseit is.

"A magyarországi liberális sajtó levetette utolsó álarcát: mezítelenül látszott az arca, amely sohasem volt magyar." Igen, az SZDSZ örök. Kell még valamit mondanunk a Telexről, a 444-ről, a "Magyar" Narancsról meg a többiről?

Az év januárjának első napjaiban ismeretlen elkövetők lázító kiáltványokat rejtettek el a muníció- és fegyvergyárak falai között. Éj sötétjében hazaáruló nyomtatványok lapultak meg titokban, vándorolva a kaszárnyák zárt szobáin. (...) Akiknek lehetőségük volt e forradalmi írásokhoz hozzáférni, egyértelműen látták, hogy azok a magyar létfontosságú értékeivel, a magyar lélekkel és nyelvvel szemben álló szellemtől származnak. (...) Az idegen érdekeket szolgáló sajtó, mely az elmúlt évek alatt alattomos módon befolyásolta közvéleményünket, megmérgezte a magyar szellemet és nyelvet, kiüresítve a nemzeti értékeket, árulásra és elvesztésre ítélve minket. Minden bűnénél gyűlöletesebb, hogy most, megalázottságunkban, tűrnünk kell, hogy gúnyoljanak minket, miközben a mocskot ránk zúdítják.

Tormay Cécile nőként rendkívüli bátorsággal szembesült a történelem viharaival, amikor a 1918-1919-es véres hónapokban Budapest utcáit járta. Nem elméleti okoskodásokból vagy ideológiákból merítette tapasztalatait, hanem a valóság keserű ízét kóstolva, a mindennapok brutalitását megélve fogalmazta meg az addig elképzelhetetlen szégyent. E tapasztalás vezetett el ahhoz az éles felismeréshez, hogy "ami eddig rejtve maradt számomra, hirtelen világossá vált: egy konok, ellenséges szellem él itt, amely nem osztozik a mi valóságunkban, és amelyből mi ki vagyunk zárva."

Ebből a konok, ellenséges életből vétetett 1918-1919 forradalmi élcsapata. Tormay Cécile írja (a "faj" kifejezés itt természetesen nem biológiai értelemben használatos, hanem a korban bevett felfogás szerint nagyjából népet, nemzetet, kultúrát jelent): "a katonai vezetőség és a polgári közigazgatás hivatalaiban javarészt olyanok ülnek, akik azelőtt bankok és boltok pultja mögött, vagy szerkesztőségekben dolgoztak és kicsúfolták az élhetetlen magyar értelmiséget, amely éhbéren, állami hivatalokban tengődött. Most elfoglalják a helyét, hirtelen fizetésemeléseket eszközölnek ki maguknak és olyan bámulatosan erős faji politikát folytatnak, mint amilyenre a magyar faj, szégyenére legyen mondva, nem volt képes soha.

- Ezer évet törlünk el! - mondják szüntelenül, és rossznak találnak mindent, ami itten századokon át történt."

A múlt teljes eltüntetése – ez volt a cél, és ma is az. Úgy gondoljuk, hogy a genderkérdések és a gyermekek szexualizálása csupán a modern világ újabb torzulásai? Dehogyis!

Tormay Cécile beszámolója mélyen rávilágít a korabeli társadalmi és morális válságra: "A démoni vörös árnyék egyre merészebben fenyegeti az erkölcsöt." Kunfi szavai, melyekkel az emberi szellem felszabadítását hirdeti, a vallásoktatás helyébe a nemi felvilágosítást állítják. Kicsi fiúk és lányok előtt erotikus előadásokat tartanak, ahol a magyarázatokat mozgóképekkel igyekeznek szemléltetni - egy olyan világban, ahol ezek a gyerekek még nem képesek felfogni a bemutatott tartalom mélységét. "Nem csupán országrablás, hanem lélekrablás is zajlik" – figyelmeztet Tormay, hangsúlyozva, hogy Jézus hívása a kisdedekhez már nem hallatszik, mivel azokat elzárják tőle. E drámai megfogalmazás nemcsak a múlt árnyait idézi fel, hanem a jelenünkre is rávilágít. A modern világban is hasonló kihívásokkal és erkölcsi dilemmákkal találkozunk, ahol a tiszta, gyermeki lélek védelme és a helyes irányítás kérdései újra és újra előtérbe kerülnek. Tormay Cécile figyelmeztetései ma is érvényesek, hiszen a társadalmi értékek és normák folyamatosan kihívások elé néznek, és az emberi szellem szabadon engedése mindig is központi kérdés marad. Az őszinte és tiszta eszmék védelme érdekében fontos, hogy ne engedjük, hogy a démoni árnyékok uralkodjanak a jövő generációk felett.

"amely korok letépik a Megváltót a keresztről, mindig az emberiséget szegezik a helyére."

Hozhatnánk még élesebb, kíméletlenebb, a lényegre rátapintó idézeteket is, de talán ennyi is elegendő. A Bujdosó könyv komor, súlyos, szinte fojtogató olvasmány, amely során az olvasó gyakran kapkod levegőért. Mégis, kötelezővé kellene tenni, hogy megértsük múltunkat - és ezzel együtt a jelent is. Tormay Cécile a magyar történelem legsötétebb, legkilátástalanabb időszakait örökítette meg, ha úgy tetszik, a magyar Golgota történetét. Azonban könyve nem csupán a reménytelenség irodalmi tükre, mivel a belső ellenség támadása egy elemi ellenerőt szült, és 1919 végére helyreállt a rend. A golgotai nagypéntek után mindig elérkezik a feltámadás öröme, és a végzet sohasem elkerülhetetlen. Ha megértjük a bő százéves múltat, akkor felfoghatjuk a mai korunkat is. Ez pedig elengedhetetlen feltétele a keresztény magyar jövő építésének.