A tokaji Kopasz-hegytető hadműveleti zónává alakult, ahol gépfegyveres katonák biztosítják a terület védelmét.

Csalódással távoznak a turisták Tokajból, akik az 512 méter magas Kopasz-hegy csúcsáról szeretnének gyönyörködni a Bodrog és Tisza találkozásának páratlan panorámájában. A korábban szabadon látogatható kilátópont már hónapok óta katonai lezárás alatt áll, és géppisztolyos honvédek fordítanak vissza mindenkit, aki megpróbál feljutni a hegytetőre.
"Elképzelhetetlen, de a teljes felső rész hadműveleti területnek minősül, így a belépés szigorúan tilos. Még gyalogosan sem lehet feljutni, viszont a sílift közelében készíthetnek egy fotót, mielőtt kénytelenek visszafordulni" - tájékoztatta udvariasan, de határozottan a helyszínen tartózkodó újságírókat egy egyenruhás katona. A Blikk tudósítása szerint a katonák nem adtak információt arról, hogy meddig tart a lezárás, illetve milyen katonai eszközök kerültek a hegycsúcsra.
A változás sokakat váratlanul ért. Két évvel ezelőtt még autóval is fel lehetett hajtani a hegy csúcsára, ám mára a kilátótól már több száz méterre felfegyverzett katonák zárják le az utat. A helyiek és a vendéglátók is tanácstalanok, fogalmuk sincs, mi folyik odafent, de sokan úgy vélik, hogy egy légvédelmi lokátorállomás építése zajlik ezen a kulcsfontosságú helyszínen.
A Kopasz-hegy ugyanis a környék egyik legmagasabb pontja, és mindössze 40-50 kilométerre található az ukrán határtól. Ez különösen fontos lehet az orosz-ukrán háború eszkalációja miatt, amely a közeli Kárpátalját is elérte - tavaly orosz rakétatámadás érte a térséget. Tavaly év végén a nagyon erősen kormánypárti hangokat hallató Mandiner előállt azzal, hogy "ukrán drónt lőhetett le a honvédség Tokaj fölött pár nappal ezelőtt". A történet elég sok sebből vérzik.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint katonai felszerelés került a hegyvidéki területre, de kiemelték, hogy annak üzemeltetése nem veszélyezteti sem a környezetet, sem a helyi lakosságot. Az operatív biztonság fenntartása érdekében azonban elengedhetetlen a fegyveres őrizet biztosítása. A minisztérium tájékoztatása alapján a térség polgármestereivel folytattak egyeztetéseket, és ennek eredményeként módosították a turistautak nyomvonalát; a lezárások pedig kizárólag a parkolóra vonatkoznak.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter már tavaly novemberben bejelentette "az újonnan beszerzett légtérellenőrzési és légtérvédelmi eszközök és az ezekre épített képességek északkeleti országrészbe telepítését." A tokaji Kopasz-hegy nyilvánvalóan része lett ennek a védelmi rendszernek.
Posta György, Tokaj polgármestere december 10-i közleményében erősítette meg a katonai jelenlét szükségességet. "A szomszédságunkban dúló háború eszkalációjának a veszélye sosem volt ennyire súlyos" - írta, hozzátéve, hogy a honvédség katonái mindaddig ellátják kiemelt feladatukat a Kopasz-hegyen, amíg az szükséges.
A védelmi intézkedések azonban komoly csapást jelentenek a turizmus számára. A Kopasz-hegy kilátója Tokaj egyik legnépszerűbb látnivalója volt, amely évente turisták ezreit vonzotta. A vendéglátók nem számítottak arra, hogy a lezárás a nyári, sőt akár a szüreti szezonig is eltarthat.
A Honvédelmi Minisztérium arra kérte a lakosságot és a turistákat, hogy tanúsítsanak türelmet és megértést: "Kérjük, hogy támogassanak minket, és türelmükkel, megértésükkel járuljanak hozzá katonáink elhivatott munkájához Magyarország és a magyar közösség védelme érdekében. Hazánk békéje és a magyar emberek biztonsága mindennél fontosabb!"