Fico, a politikai színjáték mestere, aki ügyesen lavíroz a hatalom és az elvek között.

A szlovák kormányfő, Robert Fico ismét a Kreml irányába fújta a szelet, hiszen most is onnan várja a szavazatok melegét. Az Oroszország ellen bevezetésre kerülő újabb EU-szankciók ellen kifejtett tiltakozása valójában nem a meggyőződésének szikrájából fakad, hanem a Republika nevű, oroszbarát és fasisztoid vonalvezetésű paródia-párt szavazóinak megszólítására tett populista lépés. Fico politikai stratégiája egy rossz kabaréra emlékeztet, ahol a szereplők mindig ugyanazok: a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó, morális vákuumban leledző politikai zombik, akik bármire képesek, ha azzal egy lépéssel közelebb kerülhetnek a húsosfazékhoz.

Aki azt hiszi, hogy Fico most tényleg Szlovákia népének érdekeit védi Brüsszel ellen, az valószínűleg abban is hisz, hogy a Nap valójában egy hatalmas reflektor, amit Soros György irányít. Fico, mint politikai szélkakas, mindig ott táncol, ahol a legnagyobb a felfordulás és az emberek naivitása, abban a reményben, hogy elfeledték már, ő volt az, aki tegnap még az EU-t dicsérte, ma pedig Moszkvával szimpatizál, holnap pedig akár Iránnak is hódolhat, ha azzal pár plusz szavazatot nyerhet.

A Republika párt támogatóinak, akiket a turulürülék szinte bagóként rágcsáló irredenta felvidéki kvázi-betyárok képviselnek – vagyis a posztszovjet nosztalgiával átitatott etnikai nacionalisták – nem kell sok ahhoz, hogy mozgósíthatók legyenek. Elég egy csipetnyi migránsozás, egy kis "genderdiktatúra" ellenes kirohanás, és a jól ismert "Brüsszel el akarja venni a gyermekeinket" klisék, és máris beindul a gépezet. Fico és hasonló népbutító figura pontosan tisztában van ezzel. A háborús bűnök, amelyeket Putyinék elkövettek, cseppet sem érdeklik őket, ahogyan az sem, hogy kik és miért esnek áldozatul bizonyos moszkvai szinteken. Az ukrán civilek szenvedéseit úgy letagadják, mintha soha nem is léteztek volna. Ők csupán azt figyelik, hol található a rés a pajzson, amelyen keresztül új szavazatokat szerezhetnek.

Talán Fico politikai karrierje inkább hasonlít egy kimerült komikus előadására, ahol a nézők már csak fásultan bámulnak, mint hal a szatyorban, és egyre nehezebben találják a nevetést. Miközben sokaknak a mindennapi megélhetés kérdései okoznak fejtörést, Fico folyamatosan újabb és újabb, kétes értékű ideológiákkal próbálkozik. Tegnap még a jogállam védelmére emelte fel a szavát, mára viszont már elbagatellizálja a putyini agressziót, és éppen az Európai Unió intézkedéseit kritizálja, amelyek igyekeznek megfékezni Oroszország geopolitikai terjeszkedését.

Az efféle gerinctelen politikai akrobaták nem új keletű jelenségek. A politikatörténet lapjain számos hasonló, elvtelen kaméleon található. Fico azonban különösen arcátlan képviselője ennek a csoportnak. Olyan, aki nap mint nap képes színt váltani, anélkül, hogy a tükörbe nézve bármiféle önazonosságra lelne – hiszen a saját tükörképe sem az, akinek hiszi magát. Mindig azt mondja, amit a bamba közönség hallani akar, és csak addig, amíg fel nem tűnik neki, hogy újra más irányba kellene terelnie a szavakat. Ez olyan, mint amikor egy harmadikos diák próbálja megmagyarázni, miért nem írta meg a házi feladatát – minden szava a ködösítés szagát árasztja, ám ő meg van győződve arról, hogy mindez működőképes.

Csakhogy tényleg működik - sajnos. Mert amíg a megtévesztett emberek egy része még mindig bedől a "szuverenitás", "nemzeti érdek" meg "brüsszeli elnyomás" üres lózungjainak, addig Fico és a hozzá hasonlók mindig találnak maguknak közönséget. A politikai munka ugyanis politika náluk nem hivatás, nem szolgálat, nem felelősség - hanem egy túlélőshow, ahol bármit lehet, csak veszíteni nem szabad.

Amikor Fico következő jelentős ideológiai váltása bekövetkezik - és biztos, hogy eljön -, érdemes nem meglepődni. Csak figyeljük, honnan érkezik a szél, és máris látni fogjuk, miről kezd el újra prédikálni. Az igazi kérdés csupán annyi: vajon lesz-e elég naiv ember, akit sikerül még egyszer átvernie?