Ezt nem vártuk: Tóth Gabi nyíltan megosztotta, hogy mik azok a tulajdonságok a párjában, amelyekkel nehezen tud megbarátkozni.
Tóth Gabi és Papp Máté Bence valódi szimbiózist alkotnak, nemcsak a táncparketten, hanem a magánéletükben is. A páros 2023 nyarán kezdte meg közös útját, azóta pedig számos izgalmas projektet valósítottak meg. Nyáron egy sikeres táncostábort szerveztek, ősszel pedig már a Dancing with the Stars hatodik adásában brillíroztak - emlékeztet a hírportál. Egy közelmúltbeli interjúban három kifejező szóval írták le egymás személyiségét.
"Az emberszeretet, a végtelen energia és a folyamatos késlekedés" – így jellemezte Tóth Gabi a párját, majd kiemelte, hogy az utóbbi tulajdonsága a legnehezebb számára. "Késni, késni és még egyszer késni. Néha olyan, mintha egy öregember tempójában élne. Persze, imádjuk az időseket, de mindig csodálkozom, hogy lehet a világ egyik leggyorsabb táncosa, miközben a leglassabb ember a mindennapokban" – tette hozzá a szórakoztató leíráshoz.