Ezrek vonultak utcára ismét Dél-Európa számos városában, hogy hangot adjanak tiltakozásuknak a tömegturizmus ellen.


A tiltakozók a "Dél-Európa a túlturizmus ellen" elnevezésű szövetség felhívására vonultak az utcákra Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban.

A fő helyszín ezúttal is Barcelona volt, bár a spanyolországi városban ezúttal nem volt nagy a részvétel. A Guardia Urbana szerint mindössze 600-an tüntettek vasárnap délelőtt.

A tüntetőknek nemcsak a rengeteg turistával van bajuk, hanem azzal is, hogy a hatalmas idegenforgalom miatt az ingatlanárak az egekbe szöknek és a helyiek kiszorulnak saját lakóhelyükről.

"A városunk már nem képes elviselni a terheket. Sem a vízkészleteink, sem a tömegközlekedési rendszer nem bírja a nyomást." "Folyamatosan emelkednek a bérleti díjak. Mindenkit kiszorítanak a saját környékünkről, a történelmi városrészekből" - keseregnek a barcelonaiak.

A megmozdulás az ikonikus Jardinets de Gràciától indult, és a híres Sagrada Familia környékéig haladt, érintve az Eixample és a Gòtic negyedeket, amelyek a turisták legnagyobb áramlásának színhelyei. A szervezők ismételten hangot adtak elégedetlenségüknek a politikai passzivitással szemben, hangsúlyozva, hogy tavaly nyáron a városi tanácshoz benyújtott 13 javaslatuk közül egy sem valósult meg.

A 48 millió fős lakossággal rendelkező Spanyolország tavaly elképesztő, 94 millió turistát vonzott, ezzel történelmi csúcsot állítva fel. Az ország ezzel továbbra is a második legnépszerűbb úti cél a világon, csupán Franciaország tudja megelőzni. Az utolsó negyedévben a lakásárak 12 százalékos emelkedést mutattak. Ennek egyik fő oka, hogy az állami lakásépítések jelentősen elmaradnak az európai normáktól. További tényező, hogy folyamatosan nő az olyan lakások száma, amelyeket a turisták számára kínálnak, de nem kerülnek hivatalosan bejegyzésre bérbeadásra.

A Kanári-szigetek után mostmár a Baleár-szigetek is csatlakozott a tömegturizmus elleni tiltakozáshoz.

Related posts