Ez a főváros legterjedelmesebb állóvize, egy titkos oázis, amely elbűvölő nyugalmat áraszt.

Olyan szobrot kapott Kossuth Lajos, amit állandóan kritizáltak, meg is rongáltak

Árvizek elleni védműnek indult, majd különleges vízimadarak költőhelye, kellemes rekreációs térség és kedvelt kirándulóhely lett belőle. Közel fél évszázada született meg a főváros legnagyobb felületű állóvíztükre, a kelet-pesti Naplás-tó.

Cinkota külterületén található a Naplás-tó, amelyről hetvenöt előtt gyakorlatilag még csak hírből sem hallottak. Itt kanyarog a Szilas-patak, amely a város szennyvizét vezette a környékre, és az áradások miatt komoly veszélyt jelentett a területre. Ezért elengedhetetlen volt a szabályozás. Víztisztító, vízszabályozó és víztározó létesítmények építése vált szükségessé. Az első lépéseket társadalmi munkában már el is kezdték. Jelenleg a horgászat és a fürdés tilos a tóban, de a tervek szerint két-három éven belül megkezdődik a haltelepítés és a partok rendezése, így egy üzemi horgásztó válik majd valósággá. A régi pesti víztükrök mellett egy újabb vízfelület születik meg. (Esti Hírlap, 1982. augusztus 19.)

A főváros és egyes vidéki nagyvárosok kialakuló és átalakuló közterein, a városiasodás folyamán kiépített agorákon tett rendszeres kirándulásaink sorát most egy szokatlan helyszínen folytatjuk. Jelen látogatásunk inkább mondható egy valódi késő őszi kirándulásnak, hiszen a bemutatandó térségben valóban nem a kereskedelem vagy a közlekedés dominál, hanem látszólag a természet játssza a főszerepet. A természet, amelynek térhódításához jelen esetben emberi tevékenységre volt szükség.

A kelet-pesti Naplás-tó valóban egy kiemelkedő kirándulóhely; egy kisebb oázis, mely a szinte végtelen családi házas övezetek peremén helyezkedik el. Kellemes környezete azonban nem csupán a természet ajándéka, hanem az emberi beavatkozás eredménye is. A Naplás-tó, ahogyan ma ismerjük, egy hosszú évtizedek során végzett vízszabályozási projektek gyümölcse, amely lehetővé tette, hogy a hely szebbnél szebb pillanatait felfedezhessük.

A Kerepes környékén feltörő forrásokból táplálkozó két kis erecske egyesülésével született meg az a patak, amely ma már kedvesen csörgedezik, egy nagy ívben a Duna felé haladva. Jelenlegi nyugalmával és barátságos megjelenésével hívogat, de múltja cseppet sem volt ennyire békés. Az időnként vadul áradó vízfolyás kordában tartásának sürgető szükséglete kulcsszerepet játszott a Naplás-tó létrejöttének történetében.

A Duna keleti partján, egy enyhén lejtős, süllyedéssel kialakult völgyben bontogatta szárnyait a Szilas-patak. E vízfolyás a XVII. századig nem igazán játszott kiemelkedő szerepet Pest városának életében. Azonban, amikor a kereskedőváros élete egyre inkább felélénkült, és a lakosság száma dinamikusan növekedésnek indult, sürgetővé vált, hogy a városhoz közeli, jól hasznosítható mezőgazdasági területeket kijelöljék. Ekkor váltak igazán érdekessé a Pest körüli dombvidék kisebb-nagyobb vízfolyásai és patakjai, amelyek új lehetőségeket kínáltak a fejlődéshez.

A városi tanács 1710-ben megkezdte a városfalon kívüli, mezőgazdasági művelésre alkalmas területek kiosztását. A városhoz közeli sávban, a későbbi vámhatár mentén, amely a mai Rottenbiller és Fiumei út vonalán húzódik, kerteket alakítottak ki. E területek történetével kapcsolatosan számos cikkben, például a Baross tér történetének boncolgatásakor is találkozhattunk.

A házak körüli kerteken túl bőven elterültek a majorok, majd a szántóföldek, amelyek szegélyezték az Észak-Alföld felé vezető főbb szekérutakat. A Rákos-patak partján kiterjedt rétek húzódtak, míg azon túl hatalmas legelők terültek el, melyek vízellátásában jelentős szerepet játszottak a környező vízfolyások, mint például a Szilas-patak. Ezek a mezőgazdasági területek a XIX. század folyamán egyre fontosabbá váltak, különösen amikor a város falain belüli lakosság már a határokon túl is elkezdett építkezni. A városfal lebontása után pedig rohamos parcellázások és új építkezések indultak meg, megteremtve ezzel a mai Pest városképét.

A század közepétől megjelenő nagy térigényű intézmények - vásárterek, temetők, majd a vasút - miatt a kertek, szőlők, legelők zónája egyre távolabbra szorult. A Pest környéki falvaknak, mint például Kerepesnek, Rákospalotának is egyre duzzadni kezdett a főleg mezőgazdaságból élő lakossága, akik mind a kialakuló főváros ellátására szakosodtak. A területet tápláló, a termelést segítő és az abból élő falusiak megélhetését biztosító békés patakok azonban időről-időre komoly gondokat és károkat is tudtak okozni. Az 1931. évi tavaszi áradások kapcsán például így írt az akkori sajtó:

A látszólag jelentéktelen Szilas patak áll a problémák középpontjában. Ez a vízfolyás Cinkotától elindulva, Rákosszentmihályon, Rákospalotán, majd Újpesten keresztül haladva végül a Dunába ömlik. Rákosszentmihály területén azonban a patak okozta gondok a legkifejezettebbek; a helyzet javításához elengedhetetlen lenne, hogy a medrét legalább egy méter mélyebbre alakítsák.

A legfigyelemreméltóbb az a tény, hogy a patak által fenyegetett települések már évekkel ezelőtt kifizették a mederszabályozás előkészítő munkálatainak költségeit. A földművelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya már elkészítette a szükséges terveket, mégis a munkálatok megkezdésére eddig várni kellett. (...) A rákosszentmihályi árvíz mintegy tízezer ember életét zavarta meg, miközben a Szilas patak szennyezett vize egyre inkább emelkedik, és félelem fogalmazódik meg, hogy hamarosan azok a területek is víz alá kerülnek, amelyek jelenleg szárazak. Érdeklődtünk a földművelésügyi minisztérium érintett osztályán, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Szilas patak szabályozása nem esik az állam hatáskörébe, és sajnos erre a célra forrást sem biztosítottak. Az érintett községeknek kellene összeadniuk a költségeket, és a minisztérium hamarosan lépéseket tesz ennek érdekében. (Friss Ujság, 1931. április 25.)

Az évről évre megáradó patakok és a környező falvakban okozott károk problémája már a cikk írásakor sem volt újdonság. A helyszíni tudósító rámutatott, hogy az érintett települések vezetői hosszú évek óta sürgették a helyzet megoldását, amelyhez a minisztérium támogatását kérték. Az újság munkatársa érdeklődésére, hogy miért nem történt eddig előrelépés a múltban, az illetékesek hallgattak. A 1931-es árvíz kapcsán sajnos ismét csak üres ígéretek hangzottak el, és előrelépés ezúttal sem valósult meg.

1963-ban, egy szintén katasztrofális árvizet követően ismét elindult a Rákos- és a Szilas-patak szabályozásának tervezése, de az első konkrét lépésekre csak a következő évtized első éveiben került sor. Az 1965-ös, akkor rekordernek számító dunai árvíz kapcsán nagy lendületet vett a folyópart szabályozása, ugyanakkor elmaradtak az úgynevezett kisforrások, azaz a Dunába tartó patakok és erek szabályozásával. A patakok időnkénti megduzzadása és a mederből való kilépése mellett gondot jelentett a talaj- és csapadékvíz nem megfelelő elvezetése is, amely rendszeresen okozott károkat több mint 15 ezer lakásban.

A szabályozás kérdése egyre sürgetőbbé vált, mivel a patakok vízgyűjtő területén jelentős lakótelep-építkezések indultak vagy készültek elő Újpalotán és Káposztásmegyeren. Ennek érdekében mederrendezési és tározóépítési projekteket indítottak, hogy elősegítsék a víz gyors lefolyását árvíz esetén, és a duzzasztókban felhalmozódott víz felhasználásával a még meglévő mezőgazdasági területek öntözését is biztosítsák. Azelőtt készült hidrográfiai szakvélemény pedig olyan súlyos vízszennyezésről számolt be, hogy a Szilas-patak vize sem öntözésre, sem ipari célokra nem volt alkalmas.

Az 1970-es évek második felében megkezdődött a Rákos- és Szilas-patak mederszabályozásának munkálata, és ebben az időszakban alakult ki a XVI. és XVII. kerület határán egy jelentős árvízvédelmi tározó, amely a későbbiekben a Naplás-tó néven vált ismertté. Ezzel a projekttel nem csupán a környék vízellátásának stabilitása biztosítódott, hanem egy különleges mikroklíma is létrejött, amely kedvező feltételeket teremtett a helyi állat- és növényvilág gazdagodásához.

A tározó megnyitása óta a környező százötven hektáros lápos területen számos védett madár-, hüllő- és kétéltűfaj talált menedéket. Emellett a terület gazdag védett, veszélyeztetett és ritka növényfajokban is, amelyek mind hozzájárulnak a biodiverzitás megőrzéséhez és a természetes ökoszisztéma fenntartásához.

ahol nem lehet horgászni, kirándulni, kerékpározni, fürdeni azonban a mindenhol tilos. Később azonban intenzív haltelepítés zajlott, ezért néhány évvel a tó létrejötte után engedélyezték a horgászást. A tó mellé erdőt is telepítettek az 1970-es években, amelyet leginkább tölgyek, akácok és fenyők alkotnak.

A Naplás-tó, Budapest legnagyobb állóvize, lenyűgöző 16 hektáros területével büszkén helyezkedik el a főváros szívében. A tó körüli gazdag növény- és állatvilágának köszönhetően 1997-ben védetté nyilvánították. A terület védelmét indokolta a fővárosban páratlan természetes növénytársulások jelenléte, a ritka és veszélyeztetett növényfajok, valamint a rendkívül sokszínű állatvilág megóvása. Ezen kívül a tájképi szépsége és rekreációs értéke is hozzájárult ahhoz, hogy a Naplás-tó egyedülálló kincse maradjon a városnak.

A kijelölt 152 hektáros természetvédelmi terület - a Budai Tájvédelmi Körzet után - a második legnagyobb a fővárosban. A tó és környéke főleg nyaranta kedvelt kirándulóhely, ahol egy 16 állomásos tanösvény is található.

A környékbeliek és a látogatók számára egyaránt vonzó turisztikai élet újabb ékköveként 2021-ben felépült a Gutowski Robert (Robert Gutowski Architects) által tervezett impozáns, 27 méter magas kilátótorony. Az átadását követően Tatai Mária méltatta az építményt az Építészfórumon. A torony grandiózus rácsos faszerkezete egymásba fonódó, elnyúlt háromszögekből áll, amelyek dinamikus elfordulásukkal nemcsak látványos, hanem mozgalmas hatást is keltenek, így egyensúlyba hozzák az építmény markáns megjelenését.

A síkból kiemelkedő háromszögek már a látszóbeton alsó szintjén és talapzatán is markánsan jelen vannak, majd utat engednek a felfelé ívelő, környezetéből dominánsan, de mégsem tolakodó módon kiemelkedő rácsos faszerkezetnek.

A festői tó és a körülötte felnőtté cseperedett erdő élete, valamint a közeli lápos területeken fellelhető gazdag élővilág folyamatos figyelmet kap hazai és nemzetközi környezetvédők, valamint egyetemi kutatók részéről. A Szilas-patak, amelyet szabályozott formában engednek tovább, környékén egyre több szabadidős lehetőség bontakozik ki: kerékpárutak és sétányok épülnek, mindeközben a vízfolyás élővilága is szép lassan gazdagodik. A patak menti terület egészen Rákospalotáig természetes élőhelyet biztosít, ahol a part menti növényzetet főként mocsári növények jellemzik.

A korábbi jelentős árvizek helyett, a klímaváltozás következményeként, mostanában inkább a vízhozam csökkenése és a kiszáradó patakmedrek jelentenek problémát. Előfordul, hogy a Kerepes környéki forrásokból sem érkezik elegendő víz ahhoz, hogy a patakok újra életre keljenek. Ez a jelenség egyre inkább aggasztóvá válik, hiszen a természetes vízfolyások eltűnése komoly következményekkel járhat.

Holló Szilvia Andrea műve, "Budapest régi térképeken", amely 1994-ben jelent meg az Officina Nova kiadásában, egy lenyűgöző időutazásra hívja az olvasót. A könyv nem csupán a főváros történetének és fejlődésének gazdag rétegét tárja fel, hanem a régi térképek által megörökített Budapest varázslatos, múltbéli arculatát is bemutatja. Az író részletes elemzéssel és izgalmas háttértörténetekkel segít megérteni, hogyan formálta a város térképét az idő, és miként tükrözi annak kulturális örökségét. A kötet igazi kincs mindazok számára, akik szeretnék felfedezni Budapest rejtett titkait és történelmét.

**Városépítés, 1975 (11. évfolyam, 6. szám)** A városok fejlődése mindig is izgalmas téma volt, különösen a 20. század közepén, amikor a modernizáció és az urbanizáció robbanásszerűen megváltoztatta a települések arculatát. Az 1975-ös évfolyam e száma különösen figyelemre méltó, hiszen a városépítési elvek és gyakorlatok átfogó elemzését nyújtja. A lapban található cikkek nemcsak a városok fizikai aspektusaira koncentrálnak, hanem a szociális és kulturális dimenziókra is. A városépítők és tervezők számára a közösségi terek kialakítása, zöldövezetek integrálása, valamint a közlekedési rendszerek optimalizálása kiemelt jelentőséggel bírt. Ezen a ponton érdemes megemlíteni a korszak jellemzőit: a panelprogramok elterjedését, a tömegközlekedés fejlesztését és a funkcionális városmodellek népszerűsítését. A városépítés egyre inkább a fenntarthatóság és az élhetőség szempontjait is figyelembe vette, amelyek ma már alapvető elvárássá váltak a várostervezésben. A 11. évfolyam 6. száma nemcsak történeti értékkel bír, hanem inspiráló forrás is a mai városépítők számára, akik a múlt tanulságait felhasználva formálják a jövő városait. Az olvasók bepillantást nyerhetnek a korabeli gondolkodásmódba és az építészeti trendekbe, amelyek ma is relevánsak lehetnek a városok élhetőbbé tételében.

Németh Imre: Fedezd fel a Naplás-tó csodáit - egy természetismereti kaland. Magyar Természetvédők Szövetsége.

Természetvédelmi Közlemények 2. (Magyar Biológiai Társaság, Budapest, 1992) egy fontos kiadvány, amely a környezetvédelemmel és a biológiai sokféleséggel foglalkozó kutatások és eredmények összegzését tartalmazza. A könyv célja, hogy bemutassa a természetvédelmi intézkedések hatékonyságát és a fenntartható fejlődés érdekében tett lépéseket. A Magyar Biológiai Társaság által szerkesztett anyag különböző tudományos munkák mellett gyakorlati javaslatokat is tartalmaz a természetvédelmi politikák javítására. A kiadvány jelentősége abban rejlik, hogy elősegíti a tudományos közösség és a döntéshozók közötti párbeszédet a környezet megóvása érdekében.