Romániában elnökválasztásra készülnek, és az esemény jelentős figyelmet vonz. A politikai táj éles versenyt ígér, ahol a jelöltek különböző elképzeléseikkel próbálják megnyerni a választók szívét. A részletek és a háttérinformációk mellett videós összefog
Államfői választásokat tartanak ma Romániában. 14 jelölt kéri a szavazók bizalmát, hogy az ország első embere lehessen. Az erdélyi magyarok hangját Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökjelöltje közvetíti. A közvélemény-kutatások szerint reális esélye van a második fordulóba kerülni.
Romániában, mióta szabad választásokat tartanak, soha nem volt ennyi aspiráns az államelnöki posztra. A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján a Szociáldemokraták jelöltje, Marcel Ciolacu, aki jelenleg a miniszterelnöki posztot tölti be, vezeti a népszerűségi rangsort. Azonban a második helyezett személye még mindig kérdéses, hiszen a kampány végső szakaszáig öt különböző jelölt is versenyben áll, szinte egyenlő eséllyel. A szélsőséges nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség vezetője, George Simion mellett ott van Nicolae Ciucă, a nemzeti-liberális párt elnöke is, de a volt NATO-főtitkár-helyettes is komoly eséllyel pályázik arra, hogy a szociáldemokrata jelölt kihívója legyen.
A románok közül a kampányidőszak a nemzetiségi kérdéssel egyetlen jelölt sem foglalkozott. Mintha a kisebbségek problémái nem is léteznének Romániában. Ez pedig a korábbinál is nehezebb időszakot vetít elő, amire az erdélyi magyarság ma a demokrácia eszközével, szavazatával felelhet. A magyar közösség erejének felmutatásával megvédheti anyanyelvét, nemzeti szimbólumait, a közösség javait.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltje Kelemen Hunor (a képen), aki az egyetlen olyan jelölt, aki valóban a romániai magyar kisebbség érdekeit képviseli. A mai szavazás nemcsak főpróbája lehet a jövő heti megmérettetésnek, ahol majd a parlamenti képviseletről döntünk, hanem esélyt kapunk arra, megmutassuk mennyien vagyunk itt magyarok Erdélyben, Romániában.