Ciolacu bejelentette, hogy a kormány a hónap végéig várhatóan jóváhagyja a költségvetést.
A miniszterelnök találkozót tartott Tánczos Barna pénzügyminiszterrel, valamint a minisztérium tanácsadóival és államtitkáraival, továbbá az Országos Adóhatóság (ANAF) elnökével. A megbeszélést követően a pénzügyi tárca RMDSZ-es vezetője társaságában nyilatkoztak a sajtónak.
Ciolacu hangsúlyozta, hogy a legutóbbi egyeztetés során a költségvetési mutatókra összpontosítottak, amelyeket a pénzügyminiszter a csütörtöki kormányülés keretein belül fog bemutatni. Ezen kívül egy ütemtervet is kidolgoztak a büdzsé elfogadásának folyamatáról. A miniszterelnök kijelentette, hogy egyértelműen rögzítették: a kormánynak a hónap végéig el kell fogadnia a költségvetési törvény tervezetét, amely azt követően a parlament elé kerül, hogy az új ülésszak első hetében szavazásra bocsáthassák.