Bombariadó: Pánik és zűrzavar Köllő Babettáék otthonában, hirtelen menedéket keresnek az emberek.
Riasztó hír árnyékolta be a csütörtök reggelét a tanárok és diákok számára egyaránt. Az oktatóknak és intézményvezetőknek azonnali lépéseket kellett tenniük, hogy nyugodtan, de hatékonyan irányítsák a tanulók evakuálását országszerte, hiszen bombariadó lépett életbe. Összesen 240 budapesti és vidéki iskola került kiürítésre, miután a rendőrség értesítette az intézményeket, hogy több hasonló tartalmú elektronikus levél érkezett egyetlen forrásból. A fenyegetést tartalmazó üzenet részleteit itt olvashatja el.
Ahogy már említettük, több hazai híresség gyermeke is érintett az ügyben. Jolly és Suzy kislánya rendkívül megijedt, de szerencsére az énekesnő időben haza tudta őt vinni. Köllő Babett próbálta megőrizni a nyugalmát a lánya előtt a nehéz helyzetben, de belül valójában a gyomra görcsbe rándult.
"Reggel, ahogy szoktuk, elvittem Millát a suliba, majd még ott maradtam egy darabig, mert a többi anyukával kávéztam. Ezt csak azért emelem ki, mert ilyet már nagyon régen nem csináltam, hogy együtt kávézzak a többiekkel, mert mindig rohanok. De most elbeszélgettünk, aztán elindultam haza, hívott a férjem, hogy több iskolában bombariadó van, de akkor még olyan távolinak tűnt az egész. De aztán pár perccel később hívott a lányom, majd az iskola is küldött körüzenetet, hogy a mi sulink is bombafenyegetést kapott, minden gyereket biztonságba kell helyezni!" - kezdte mesélni a műsorvezető, aki azonnal cselekedett.