Természetesen! Íme egy egyedibb változata a kérdésnek: „Véget ért a folyamat?”
Jó szerencsét! – hirdeti a parajdi sóbánya bejáratánál a kétnyelvű felirat, amely a bányászok évszázados köszönési formáját idézi. Ahogy nézem a képeket, a felvételeket, és olvasom a híreket, bejegyzéseket, valamint a helyszíni beszámolókat, egyre mélyebb szomorúság fog el. A retinámba vésődött az a kép, amelyen a bányából kifelé tartó úriember látható. Ő már tudja, hogy a természet ellen vívott ádáz harcot végleg elvesztette, és könnyeivel küszködve, arcát eltakarva, az utolsók között lépett ki az immár lezárt bányából. El sem tudom képzelni, milyen érzések kavaroghatnak benne ebben a szívszorító pillanatban!
Bár ma már viszonylag távol élek Parajdtól és a híres sóbányától, mégis nehezen tudom feldolgozni az eseményeket, amelyek ott zajlottak. A parajdi sóbánya mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben! Szovátán láttam meg a napvilágot, és itt is nőttem fel, így számos emlék köt a bányához: gyermekként, fiatal felnőttként, majd később már családapaként is ellátogattam oda a gyermekeimmel. Éveken át sok rokonom számára a sóbánya nem csupán megélhetést biztosított, hanem gyógyulást is hozott a gyerekkori légúti betegségekből. Számomra pedig csupán egy csodás kirándulóhely volt, ahol a természet csodáit csodálhattam.
Számomra a bánya, a Medve-tó mellett, a Sóvidék meghatározó, emblematikus látványossága, természeti kincse, kulturális öröksége (volt?). Aztán 2025 májusában nagy hirtelenséggel minden megváltozott. A megáradt Korond-patak vize utat talált a bányába, és tulajdonképpen néhány nap leforgása alatt vélhetően teljes mértékben ellepte a víz a sókitermelés során kialakított termeket, bányajáratokat. Miközben a bányászok hősiesen küzdöttek a felszínen és a mélyben, hogy bár a bánya legújabb részét, a Telegdy-tárnát meg tudják menteni, a parajdi lakosok kétségbeesetten és magatehetetlenül kellett végignézzék a tragédiát. A természet megmutatta félelmetes erejét, akárcsak a gyönyörű svájci hegyi település esetében, ahol ugyancsak a napokban egy leszakadó gleccser temette maga alá a falut.
Nehéz szavakat találni e szívszorító tragédia láttán. Elég, ha figyelmesen hallgatjuk a helyiek elkeseredett szavait, hogy megértsük: itt nem csupán egy bányát veszítettünk el, hanem emberi sorsok dőltek romba, álmok semmisültek meg, mint egy gyenge kártyavár. Egy egész közösség egzisztenciája került veszélybe, hiszen a parajdiak, akik túlnyomórészt a turizmusra és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokra építették életüket, most szembesülnek azzal, hogy településük ékköve, az évente több mint félmillió látogatót vonzó sóbánya eltűnt.
Ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül a felelősség kérdését. Mindenki tudja, hogy ez a helyzet nem egyszerűen a semmiből bukkant elő! Az elmúlt évek és évtizedek során folyamatosan felmerült ez a probléma. Már egy 2007-es tanulmány is figyelmeztetett arra, hogy a vízbeszivárgás kockázata komoly következményekkel járhat. Emlékezzünk csak: a bányát 2022-ben több hétre bezárták, mert víz és iszap árasztotta el. Ezt követően hasonló incidensek ismétlődtek meg évről évre. Tehát egyértelmű, hogy voltak előjelek, ez nem vitás! De miért nem léptek közbe? Nem vették komolyan a figyelmeztetéseket? Pénzügyi okok álltak a háttérben? Vagy valami más akadályozta meg a probléma megoldását? Egyik elmélet sem fogadható el! Ki a felelős ezért? Ki az, aki ezt a helyzetet előidézte? Nehéz megmondani egy íróasztal mellől Kolozsváron, de mindenképpen ki kell deríteni az illetékesek felelősségét! Ezt nem lehet elkerülni! Miközben minden jel arra mutat, hogy Parajd működő sóbánya nélkül maradhat, egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy a történteknek további következményei lehetnek. Bár a vélemények megoszlanak, sok szakember úgy véli, hogy a legnagyobb tragédia az lehet, ha veszélybe kerül a falu és közvetlen környezete. Éppen ezért elérkezett az idő, hogy az Országos Sóipari Társaság, a helyi bánya vezetése és a helyzetben kulcsszerepet játszó egyéb érintettek nyíltan és őszintén tájékoztassák a közvéleményt! Most már nincs helye a titkolózásnak, a ködösítésnek vagy a halogatásnak! A bányászok, a parajdi lakosok és az egész ország jogosan várja el, hogy tudja, mire számíthat. Megmenthető-e a bánya, vagy sem? Veszélyben van-e a település? Kik a felelősök a kialakult helyzetért? Ezek azok a kérdések, amelyekre mindenki választ keres, és joggal! A kormánynak pedig minden szükséges anyagi támogatást meg kell adnia a kármentéshez, a helyzet stabilizálásához, a bánya mélyén kialakult állapot monitorozásához és a szükséges intézkedések megtételéhez!
Jó szerencsét! Kérdés, hogy valaha még felcsendül-e ez a köszöntés a műszakot váltó bányászok között Parajdon. Mikor érkezik el az az idő, amikor erre a kérdésre végre választ nyerünk?
