A sors gyakran úgy hozza, hogy az ember a világra jön, és a körülmények már előre meghatározzák az útját: a szegénység sokszor nem csupán állapot, hanem örökség, mely generációról generációra öröklődik.

"A szegénység mélyebb megértése még mindig nagy kihívást jelent" – véli Kende Ágnes szociológus, aki e szavakkal indította el a tudományos diskurzust április közepén, a HUN REN Társadalomtudományi Kutatóközpont által rendezett "Szegénység. Folyamatok, közelképek, szakpolitikák" című konferencián. Az eseményen nem csupán szociológusok, hanem különböző tudományágak képviselői is részt vettek, hogy megvitassák, miként válhat a szegénység csökkentése a társadalompolitika egyik alapvető céljává. A társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység kutatása a társadalomtudományok legfontosabb területei közé tartozik, amelyeken a tudomány a saját eszközeivel igyekszik választ adni a következő kérdésekre: Miért van az, hogy a társadalmak alapvetően egyenlőtlenek? Milyen okok állnak a háttérben, amelyek miatt egyes emberek nem tudják biztosítani alapvető szükségleteiket? Milyen hatással van mindez a szegénységben élők életminőségére? A konferenciát követően a Hírklikk Huszár Ákos szociológussal, a HUN REN TK Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársával folytatott eszmecserét, akinek kutatási területe az egyenlőtlenségek és a társadalmi integráció.

A mai magyar társadalomban a szegénység gyakran öröklődik: ha valaki szegény családban nőtt fel, az esélye, hogy kitörjön, meglehetősen alacsony. Különösen aggasztó, hogy az 1970-es évektől kezdődően folyamatosan nő azon fiatalok száma, akik ugyanabba a szakmai körbe kerülnek, mint szüleik, de az ő életminőségük, anyagi helyzetük sok esetben romlik a korábbi generációkéhoz képest. E tekintetben a magyar társadalom Európában a legzártabbak közé tartozik, ami azt jelenti, hogy az egyenlőtlenségek nemcsak fennmaradnak, hanem újra és újra meg is erősödnek. Személyes tapasztalataim alapján ez a tendencia a legjellemzőbb.

Ez alól nem is lát kivételt?

Egyedülálló "menekülési" lehetőségként a társadalmi mobilitás emelkedik ki. Ebből a nézőpontból az egyéni sorsok alakulása szorosan összefonódik azzal, hogy ki milyen társadalmi háttérből érkezik. Bár előfordulhat, hogy valaki tehetségének és kitartásának köszönhetően sikeres karriert épít, ez a jelenség felveti az egyéni felelősség dilemmáját is. Kockázatos szemlélet, ha a hátrányos helyzetűeket okoljuk a sorsukért, hiszen a hazai szegénység fenntartásában jelentős szerepet játszanak a társadalmi mobilitás intézményi korlátai. Ezt a jelenséget mi is tapasztaljuk. Fontos megjegyezni, hogy ez nem csupán magyar jelenség; az egyenlőtlenségek világszerte, és nem csupán a jelenlegi időszakban, folyamatosan újratermelődnek. A konferencián kifejtettem, hogy a mélyebb feltárás során nem csupán a társadalmi mobilitás önmagában, hanem az egyenlőtlenségek ismételt megjelenése a valódi probléma. Ez egy hosszú távú, évtizedek óta tartó folyamat, amely a kelet-közép-európai térség egészére jellemző.

A rendszerváltás időszaka kulcsfontosságú események sorozataként értelmezhető, amelyek mély hatást gyakoroltak a társadalomra és a politikai életre. A kérdés, hogy a rendszerváltásban kereshetők-e az okok, rendkívül izgalmas, hiszen ez az időszak nem csupán politikai, hanem gazdasági és kulturális változásokkal is járt. A társadalom feszültségei, a gazdasági nehézségek és az emberekben megfogalmazódó új igények mind hozzájárultak a régi rend megdöntéséhez. Érdemes megvizsgálni, hogy milyen tényezők vezettek el a rendszerváltásig, és hogyan formálták ezek a folyamatok a jövőnket. Az okok sokrétűek és összetettek, éppen ezért a múlt eseményeinek alapos elemzése elengedhetetlen a jövő kihívásainak megértéséhez.

A helyzetet nem lehet csupán egyetlen tényezőre visszavezetni, de kétségtelenül van benne egy meghatározó elem. Ami talán még lényegesebb: a foglalkozási struktúra átalakulása, amely a '60-as és '70-es években drámai gyorsasággal zajlott. Magyarországon a mezőgazdasági munkák fokozatosan háttérbe szorultak, és sokan, akik korábban a mezőgazdaságban dolgoztak, új lehetőségeket kerestek az ipar világában. Ebben az időszakban a városi környezetben egyre több „fehérgalléros” pozíció létesült, míg a falvak foglalkoztatási lehetőségei egyre szűkültek. A szövetkezeti rendszerek helyét a magánkézben lévő, erőteljesen gépesített nagygazdaságok foglalták el. A kereslet a munkáskéz iránt jelentősen csökkent, és a korábban legfeljebb segédmunkásként számításba vehető falusi, főként roma emberek, kiszorultak a munkaerőpiacról.

A beszélgetésünk kezdetén azt említetted, hogy a valódi szegénység az, amikor valaki már a születésekor ebbe a helyzetbe kerül. Esetleg erre gondoltál?

Tagai Gergely, a területfejlesztési szakértő, mintha csak az én nézőpontomat akarta volna megerősíteni, arról értekezett, hogy milyen szomorú következményekkel jár a szegénység szempontjából, hogy ki hol, melyik községben vagy területen látja meg a napvilágot. Különböző folyamatok figyelhetők meg a szegénység kiterjedése, mélysége és területi eloszlása terén, és fontos kérdés, hogy a nyomor miként öröklődik egyik generációról a másikra. Milyen formákat ölt a szegénység, és milyen sokféle módon nyilvánul meg az élet különböző szegmenseiben? Milyen megélhetési stratégiákra sarkall, és mindez hogyan kapcsolódik a munkaerőpiaci részvételhez, az egyének egészségi állapotához, valamint számos egyéb tényezőhöz?

Milyen mértékben véli úgy, hogy ezek a szempontok tükröződnek a hazai társadalompolitika célkitűzéseiben?

Úgy tapasztaljuk, hogy nem. Pedig azzal mindenki egyetért, hogy a különböző szakpolitikai területek képesek lehetnének egységes koncepcióba foglalni a teendőket, de ehhez szükség volna a központi akaratra is. Senki sem vitatja, hogy például összefüggés van a szülők munkaerőpiaci helyzete és a családban felnövő gyerekek mentális egészségügyi állapota között. Mára a legelmaradottabb térségek családjaiban általános, hogy két-három olyan nemzedék él egymás mellett, akik azt látják, hogy a nagyszülőkig visszamenően, senkinek sem volt állandó munkája. A fiatalokra is ez vár, hiszen korán kimaradnak az iskolából, funkcionálisan analfabéták, képzésre alkalmatlanok, terjed a droghasználat. Zsákutca az életük. Erről ketten is tartottak előadást, elmondták, hogy a rendszerváltás után - különösen a roma népesség körében - tömegek szorultak ki a munkaerőpiacról, és maradtak évtizedekig azon kívül, legfeljebb alkalmanként tudnak rövid időre bekapcsolódni. Pontosan az tette olyan érdekessé a konferenciát, hogy a különböző tudományterületek képviselői ugyanazon a fórumon számoltak be a munkájukról.

Kende Ágnes megjegyezte, hogy a szegénységről rendelkezésünkre álló ismeretek meglehetősen hiányosak. Ön is osztja ezt a véleményt?

Úgy vélem, hogy a tudásunk valóban korlátozott. Pontosabban: nem csupán keveset tudunk, hanem azt is felületesen. A legnagyobb kihívás az, hogy a különböző tudományágakban az évek során felhalmozott ismeretek szétszórtan léteznek. Bár léteztek kutatások, amelyek a jelenség egy-egy aspektusát elemezték, átfogó, céltudatos kutatások nem indultak el, így a részleges eredmények nem alkotnak koherens egészet. A szegénység alakulását az elmúlt húsz évben több szakaszra lehet bontani. A 2004-2008 közötti időszakban tapasztalt fenntarthatatlan jóléti növekedés politikai és gazdasági válsághoz vezetett, és a közmunkaprogramok már 2010 előtt megkezdődtek, míg a kormányváltás szociálpolitikai irányváltást hozott. A válság utáni időszakban fellendülés következett, azonban ezt újabb válság követte, amely egyre növekvő egyenlőtlenségeket eredményezett. Az elmúlt másfél évtized kormányai nem helyezték prioritásuk közé a leszakadó társadalmi csoportok támogatását.

A Központi Statisztikai Hivatal időről időre publikálja az ehhez kapcsolódó adatokat...

Az utóbbi időszakban a célzott és átfogó kutatások terén nem tapasztalható jelentős előrelépés. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett szegénységi statisztikák csupán egy aspektust tükröznek az országos helyzetből. Tátra Annamária, az ELTE statisztikusának véleménye szerint a 2018-2023 közötti időszakban publikált szegénységi adatok megbízhatatlansága szakmai hibák és esetleges manipulációk következménye lehet, így nem alkalmasak tudományos kutatások alátámasztására. A KSH 2005 óta követi az Eurostat előírásait, 2016-ig pedig nem merültek fel adatminőségi problémák. Azonban 2018-tól kezdve a szegénységi küszöb körüli adatok politikai befolyásoltságára figyeltek fel. A KSH állítása szerint sok ember jövedelme a szegénységi küszöb fölé csoportosul, ami a statisztikai mutatók szempontjából furcsa és ellentmondásos javulást sugall. Katona Tamás, egykori KSH elnök, már korábban is figyelmeztetett a hivatal "sajátos" adatközlési módszereire, és az energiaárak inflációjának számítása kapcsán is talált problémákat. Legutóbb pedig a tavalyi bruttó hazai termék (GDP) gyors kiigazítását találta érthetetlennek. Szerinte a KSH vezetésében egyre erősödik a megfelelési kényszer, amely gátolja a tudományos munka valódi előrehaladását a hazai és regionális elszegényedés megfékezésében. A helyzet javítása érdekében a KSH-nak fel kellene vállalnia a harmonizált nemzetközi adatgyűjtési szabályok alkalmazását, és évre évre az uniós standardoknak megfelelően kellene mérnie a szegénységet. Megbízható adatokkal jelentős segítséget nyújthatnának a hazai szociológiai kutatások számára.