A magyar üzletek polcain is emelkedhetnek a húsárak, amennyiben életbe lép az EU által tervezett védővám.

A növényi források, mint például a szójabab és a szójadara, gazdagok lizinben, amely az első számú limitáló aminosav a sertések számára, míg a baromfik esetében második legfontosabb tápanyagnak számít. Ez az aminosav kulcsszerepet játszik az állatok növekedésében és fejlődésében, továbbá hozzájárul immunrendszerük hatékony működéséhez. Az élelmiszerbiztonság fenntartása érdekében a nagyüzemi állattartásban és takarmánygyártásban a lizin, hasonlóan más iparilag előállított aminosavakhoz, nélkülözhetetlen alapanyagnak tekinthető – áll a magyar takarmánygyártó közleményében.
Az Európai Unió évente 500 ezer tonna lizint igényel a takarmánygyártás során, míg a francia Eurolysine, mint az egyetlen európai gyártó, mindössze körülbelül 60 ezer tonna lizint tud előállítani. Érdemes megjegyezni, hogy a cég maximális kapacitása is csupán 80 ezer tonna körüli. Ennek következtében a lizintermelés nagyobb részét Európában és Ázsiában különféle kínai, illetve legújabban dél-koreai gyártók biztosítják, így a piac jelentős része ezekre a forrásokra támaszkodik.
Az Eurolysine kezdeményezésére az Európai Bizottság tavaly májusban antidömping-eljárást indított, amely a kínai lizingyártókat célozta meg. Az eljárás indoklása szerint ezek a gyártók az európai piacon a költségeknél lényegesen alacsonyabb áron kínálták a lizin-hidrokloridot és a lizin-szulfátot, ezzel komoly veszélyt jelentve az európai gyártók számára, akiknek így nehézségeik adódtak az értékesítés terén. Az antidömping-eljárás keretében végzett nyomozás eredményeként...
Az Európai Bizottság januárban bevezetett egy ideiglenes vámtételt a kínai lízinggyártókra, amely gyártónként változó mértékben, 58,3 és 84,7 százalék között mozog.
A provizórikus vámok 2025. július 11-ig élnek - az Európai Tanács jövő pénteken hozza meg a végső döntést a vám esetleges eltörléséről, megtartásáról, illetve utóbbi esetben annak mértékéről.
A lizin ára az idei januári védővám bevezetését követően szinte azonnal megduplázódott, ami az év kezdetén becslések szerint 200 millió eurós többletköltséget rótt az európai takarmánygyártókra. "Mivel ez az alapvető aminosav folyamatosan ingadozik, az európai takarmánypiac rendkívül ingataggá és nehezen tervezhetővé vált. Európa ipari takarmánygyártása évente 146 millió tonnát tesz ki, így a védővám nagyságától és a lizin jelenlegi árától függően az Európai Tanács jövő pénteki döntése évente akár több százmillió eurós többletköltséget is jelenthet az európai takarmánygyártók számára" - hívja fel a figyelmet Bustyaházai László, az UBM Csoport takarmány üzletágvezetője.
A védővámok bevezetése Európa exportpiacain komoly versenyhátrányt eredményezhet. Emellett az élelmiszer-infláció szempontjából is egyértelműen negatív következményekkel jár, mivel az európai takarmányipar kénytelen lesz figyelembe venni ezt a költségnövekedést az áraik meghatározásakor.
A védővám a hazai piacon, a lizin aktuális árának alakulásától függően, akár 3-4 százalékos áremelkedést is eredményezhet a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árában.
- húzza alá a szakember.
"Piaci információk szerint ráadásul a lizinen kívül további két, a takarmányipar számára fontos alapanyag - a valin és a szintén kínai gyártású kolin-klorid - kapcsán is felmerült a védővámok kérdése, ami azért is kritikus, mert ezekből sem önellátó Európa" - teszi hozzá Bustyaházai László.