A Fradi legújabb igazolása, aki Szoboszlaihoz hasonlóan a Liverpool kötelékébe került, sajnos nem a legboldogabb fordulatot vette.
Naby Keita az európai futball világába való felemelkedése egy igazi inspiráló történet, hiszen mélyszegénységből indult, és a legmagasabb szintekig jutott el. Azonban a sérülések sorozata megakadályozta, hogy megmutassa valódi potenciálját, így sosem tudtuk meg, milyen játékos válhatott volna belőle teljes pompájában. Vajon a Ferencváros jó üzletet kötött vele?
Napok óta keringenek pletykák a médiában, miszerint a Liverpool egykori Bajnokok Ligája-győztes középpályása, Naby Keita a Ferencváros színeiben folytatja pályafutását. Fabrizio Romano bejelentése után nem sokkal hivatalosan is megerősítették a hírt: a magyar bajnok egyéves kölcsönszerződést kötött a 58-szoros guineai válogatott futballistával, aki ezzel az NB I. történetének első Bajnokok Ligája-győztes játékosává válik.
Naby Leye Keita 1995. február 10-én, Guinea fővárosában, Conakry egyik városrészében látta meg a napvilágot, majd 9 évesen itt ismerkedett meg a foci alapjaival. Állítólag már csecsemőként is a labda szerelmese volt, mindig azt akarta, hogy ott legyen a közelében. Keitát az "utca nevelte", sokszor cipő nélkül, az autókat kerülgetve focizott társaival, akik nagyobbak és erősebbek voltak nála.
"Azzal játszottunk, amivel csak tudtunk, sokszor még cipő sem volt a lábamon, és értékes mezeket sem kaptam kiskoromban. Elég kicsi voltam, ezért mindenért meg kellett küzdenem: a játéklehetőségért, a labdáért, a tiszteletért, a célom elérésében pedig még az utcán közlekedő autók sem tudtak megállítani.
Az agresszió forrása a játékomban itt gyökerezik, és rendkívül lényeges szerepet játszik az én pozíciómban.
- mesélte korábban a goal.com-nak adott interjújában. Szülei inkább az iskolai tanulmányok és a tanulás fontosságát hangsúlyozták, azonban Keita eltökélt volt az álma mellett. Már 12 éves korában a helyi tehetségkutatók azt javasolták neki, hogy Európa irányába orientálja magát, de ő lelkileg még nem érezte magát készen egy ilyen jelentős váltásra. "Rengeteg francia és angol bajnoki mérkőzést, valamint Bajnokok Ligája összecsapásokat néztem a tévében, és tudtam, hogy ezen a szinten szeretnék játszani. Elhatároztam, hogy profi labdarúgó leszek, nem csupán a futball iránti szenvedélyem miatt, hanem azért is, hogy meg tudjam támogatni a családomat" - osztotta meg Keita, aki végül 16 évesen Franciaországba utazott próbajátékra.
A fiatal játékos beilleszkedése korántsem volt zökkenőmentes; a nyelvi akadályok mellett minden új és ismeretlen kihívást jelentett számára. Szülei folyamatosan aggódtak, hiszen messze került a megszokott környezetétől, amit eddig ismert. "Nem egy akadémián edződtem, az utcák iskolájában tanultam meg a futballt, az edzőim pedig olyan taktikai utasításokat adtak, amelyek számomra érthetetlenek voltak," mesélte Keita, akinek álmai hirtelen homályosabbá váltak. A sors azonban kedvezett neki, amikor a Le Mans érdeklődését fejezte ki, ám sajnos az üzlet meghiúsult a klub súlyos anyagi problémái miatt. Ekkor egy kisebb dél-francia csapat, az FC Istres nyújtott számára lehetőséget, ahol kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Mindezért hároméves szerződést kínáltak neki. 2013. novemberében debütált a csapat színeiben, és a bemutatkozása valóban emlékezetesre sikeredett: gólt szerzett és gólpasszt is adott, csapata pedig 4-2-es győzelmet aratott a Nimes ellen.
A klub akkori sportigazgatója, Frederic Arpinon gyorsan felismerte, hogy a tehetséges középpályás képességeit nem lehet sokáig titokban tartani. Míg a Ligue 1-es csapatok tartózkodtak a leigazolásától, Ralf Rangnick, a Red Bull Salzburg sportigazgatója, határozottan bízott benne. 2014 nyarán Keita ötéves szerződést írt alá az osztrák együttessel, ahol Sadio Manéval együtt egy felejthetetlen duót alkottak, mielőtt Mané Angliába távozott. Mindössze 20 évesen választották meg az osztrák bajnokság legjobb játékosának, ami nem meglepő módon Németország, az RB Leipzig irányába terelte, ahonnan a két szezonja alatt a világ legnagyobb klubjai, köztük az FC Barcelona és a Liverpool, is komolyan érdeklődtek iránta.
Mivel apám Decónak becézett kiskoromban, mert szerinte hasonlított a játékunk, a Barcelonának szurkoltam, de a barátaim inkább liverpoolosok voltak. És mivel nekem is nagyon szimpatikus volt a klub, így végül mellettük döntöttem
Emlékezett vissza Keita, akit Liverpoolban az új Steven Gerrardként üdvözöltek. A legendás Vörös középpályás személyesen ajánlotta fel neki az ikonikus 8-as mezszámot, amely három évig üresen állt távozása óta.
A Keita története nem úgy zárult le a Mersey partján, ahogy azt a szurkolók és a klub vezetősége elképzelte. A 60 millió eurós átigazolás ellenére a középpályás a Liverpool színeiben ugyan Bajnokok Ligáját, klubvilágbajnokságot és Premier League-t nyert, de az öt év alatt csupán 49 alkalommal lépett pályára kezdőként a bajnokságban. "Mentálisan rendkívül megterhelő volt ez az időszak, és engem a legjobban az zavart, hogy nem tudtam folyamatosan játszani. Minden egyes meccsen ott akartam lenni, de sajnos sok sérülés hátráltatott. Ez sajnos része a futballista életének."
Mindent megtettem, mindig ott akartam lenni a csapat mellett, de sajnos a sérülés a futball velejárója
- magyarázta Keita nemrégiben a Guardiannek adott interjújában.
Angliai pályafutása kezdetben nem volt zökkenőmentes, hiszen comb- és hátsérülések sorozata nehezítette a helyzetét. Bár a Bajnokok Ligája menetelése során sikerült betalálnia a Porto elleni negyeddöntőben, a Tottenham ellen zajló finálét sajnos kénytelen volt kihagyni egy újabb sérülés következtében, és ezt követően is több egészségügyi probléma nehezítette a játékát.
Liverpoolban senki sem kérdőjelezte meg Keita képességeit; a labdavezetése és átvételei valóban átlag felettiek voltak, és a passzsávokat is kiválóan zárta le. Azonban Klopp valószínűleg úgy érezte, hogy a játékos sebessége és fizikai jelenléte nem felel meg a csapata igényeinek, így sosem tudta őt alapemberként számításba venni. Keita egyike volt annak a két játékosnak, akik annyira gyengén teljesítettek egy mérkőzés során, hogy Klopp már az első félidőben levette őket a pályáról. Ez 2021-ben, a Real Madrid ellen vívott BL-negyeddöntős vereség alkalmával történt. A másik játékos, aki hasonló sorsra jutott, Dejan Lovren volt, aki 2017-ben a Tottenham ellen produkált hasonlóan gyenge teljesítményt.
Keita szerződése 2023-ban járt le a Liverpoolnál, és a több játéklehetőség reményében visszaigazolt Németországba, a Werder Bremen csapatához. Csalódnia kellett. Öt mérkőzésen mindössze 107 percet játszott, áprilisban ráadásul a klubja eltiltotta és pénzbírsággal sújtotta, ugyanis amikor Keita megtudta, hogy nem került be a Bayer Leverkusen elleni kezdő tizenegybe, nem volt hajlandó felszállni a csapatbuszra, és inkább hazament. Az utolsó évemben nem sokat játszottam Liverpoolban, és amikor a Werderhez szerződtem, motivált voltam. "Ha csak a pénzre vágytam volna, másik csapatot választok. Egyszer majd beszélek a buszos incidensről is, de aki ismer, tudja, hogy profi vagyok, és nem vagyok fegyelmezetlen.
Mindezek ellenére még a tavalyi szezon vége előtt bocsánatot kértem a csapattól, mert mindannyian emberek vagyunk, és senki sem tökéletes. Bárhol is voltam, Salzburgtól kezdve Lipcsén át egészen Liverpoolig, mindig igyekeztem példamutató lenni
- mesélte a középpályás, aki csupán 29 esztendős, így pályafutása legfényesebb szakaszát éli meg.
Klubszinten közel kilenc hónap szünet után tért vissza a pályára, hiszen legutóbb március végén, a Wolfsburg ellen játszott csereként mindössze 20 percet. Ezért kérdéses, hogy milyen teljesítményre lesz képes a közeljövőben. A szerződésének pontos részletei még nem kerültek nyilvánosságra, de a Fradihoz való érkezése valószínűleg minimális kockázattal és anyagi terheléssel jár, hiszen egy olyan játékosról van szó, aki képességeit tekintve európai szinten is kiemelkedő. Ha sikerül visszanyernie a formáját, komoly erősséggé válhat a zöld-fehérek számára.
A Ferencváros számára kedvező lehetőséget jelent, hogy vételi opcióval rendelkezik, így ha a körülmények kedvezően alakulnak, viszonylag kedvező áron szerezheti meg a középpályás játékjogát. A neves Transfermarkt adatai alapján Naby Keita jelenlegi piaci értéke 1 millió euróra rúg.