A cinkotai rém titokzatos bádoghordókba zárta áldozatait, miközben a sötét éjszaka árnyai körülötte gyülekeztek.

Bár lehet, hogy elfogult vagyok, amikor erről a könyvről beszélek, hiszen úgy érzem, hogy az utóbbi évek kortárs magyar krimijei közül ez az egyik legizgalmasabb és legkifinomultabb alkotás, amelyet az olvasó most a kezében tarthat.

A történet egy évszázaddal ezelőtt, 1914 nyarán bontakozik ki, egy olyan időszakban, amikor a világ a háború küszöbén állt. A cinkotai rém tettei különös figyelmet érdemelnek, hiszen valós eseményeken alapulnak. Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó napjait éli: június végén Szarajevóban meggyilkolják Ferenc Ferdinánd trónörököst, s Bécs, feszültségtől fűtve, Szerbia ellen indít támadást. Ez a lépés nem csupán a Monarchia sorsát, hanem az egész világét megváltoztatja, és elindítja az I. világháborút, amely négy évnyi vérontás után, 1918-ban ér véget. E történetben a cinkotai rém tettei és a háború árnyai összefonódnak, feszültséget és drámát teremtve a múlt sötét foltjaiból.

A korábban viszonylag békés monarchia tagjai, köztük Magyarország is, egyre inkább felbolydulnak. Az emberek lelkében egyre inkább teret hódít a feszültség, hiszen a világuk, amelyben eddig éltek, gyökeresen megváltozott. A békeidők véget értek, és a háború már nem csupán egy távoli katonai kaland; férjek és fiak ezreit hozták haza, sokan nyomorékon, mások pedig sosem tértek vissza. Az 1910-es évek elejének pezsgő, vibráló, polgáriasodó Budapestje fokozatosan üressé válik, ahogy a mindennapok biztonságát felváltja a szorongás és a bizonytalanság.

1916 májusában a reggeli újságok meglepő hírről számoltak be: egy háztulajdonos Cinkotára indult, hogy felújítsa az ingatlanját, amelyben Kiss Béla bádogosmester élt bérlőként. A szomszéd, akivel találkozott, emlékeztette, hogy Kiss Béla 1914 nyarán önkéntesként vonult be a hadseregbe, hogy védje a Monarchiát. Ahogy körbejárták a házat, a kamrában hét, lehegesztett bádoghordót fedeztek fel. Amikor az első hordó tetejét leverték, egy borzalmas szag áradt a levegőbe, és a hordóból egy zsákba csomagolt női holttest került elő.

A többi hordóban is női holttestekre bukkantak, ami újabb sötét fejezetet nyitott a város történetében. A rendőrség azonnal nyomozásba kezdett, és az eltűnt személyek listáját böngészve azonosították az áldozatokat. A nyomozás során kiderült, hogy az első gyilkosságok 1905-1906 között történtek. Az áldozatokat vagy megfojtották, vagy mérgezett italoktól szenvedtek. Az ismerősök elmondása szerint Kiss Béla, a gyanúsított, 1000-3000 koronát csalt ki az áldozatoktól, majd miután megszerezte a pénzt, brutális módon véget vetett az életüknek.

Kiss és felesége 1912-ben költöztek Cinkotára, azonban az év végén a nő egy zenésszel kezdett viszonyt, és állítólag el is szökött vele. Kiss ezt az információt osztotta meg a szomszédokkal, akik kíváncsiskodtak felesége eltűnéséről. 1913-ban Kiss házvezetőnőt alkalmazott, akinek titokban egy csomagot is átadott, mielőtt bevonult volna. Kérte, hogy amennyiben halálhíre érkezik, a csomagot vigye el a helyi hatóságokhoz, és kérje, hogy nyissák fel.

A házvezetőnő átadta a nyomozóknak a titkosított csomagot, amely tele volt képes levelezőlapokkal. Ezekből fény derült arra, hogy a házasságszédelgő Kissnek összesen 174 nő tette meg a házassági ajánlatát, akiktől valószínűleg jelentős összegeket csalt ki. A nyomozás során a magyar rendőrség együttműködött az osztrák-magyar hadsereggel is, akik a zűrzavaros háborús időszakban csupán annyit tudtak kideríteni, hogy Kiss 1914-ben Valjevónál harcolt, 1915-ben hadifogságba esett Szerbiában, majd végül ott hunyt el.

A magyar rendőrség azonban nem nyugodott bele ebbe a helyzetbe. Gyanújuk szerint Kiss Béla nem veszett oda, hanem a zűrzavaros körülményeket kihasználva új életet kezdett, esetleg egy elhunyt katonatársa iratait és dögcéduláját magához véve. A valjevói temetőben felfedeztek egy sírt, amelynek fejfáján Kiss Béla neve állt, ám a hatóságok nem tudták teljes bizonyossággal megerősíteni, hogy valóban ő nyugszik ott.

Mivel senki sem tudta, mi történt a cinkotai rémmel, a korabeli sajtó folyamatosan életben tartotta Kiss Béla történetét, különböző helyszínekről és szemtanúktól származó hírekkel. 1917 januárjában például azt hirdették, hogy Kisst letartóztatták Reichenbergben, de ez a hír hamisnak bizonyult. Két évvel később, 1919 tavaszán, valaki a Margit hídon állította, hogy látta a rettegett cinkotai rémet, akinek a fényképét már a nyomozás elején közzétették az újságokban. 1920-ban pedig egy magyar idegenlégiós beszámolója érkezett, amely szerint Kiss Béla Észak-Afrikában esett el egy harcban.

1933-ban már az Egyesült Államokban bukkant fel. A Friss Újság beszámolója szerint az amerikai hatóságok értesítették a magyar rendőrséget, de valamilyen okból sosem sikerült véglegesen megerősíteni, hogy a keresett Kiss Béla valóban az a cinkotai rém volt, akit kerestek. Később a Times Square-en is látták, és az ott élő magyarok szerint Kiss egy házfelügyelőként dolgozott a 6. sugárút egyik bérházában. Az utolsó magyar rendőrségi lépés 1939-re tehető, amikor 23 év elteltével ismételten megújították a körözést Kiss Béla ellen.

Szigeti Kovács Viktor regényében zseniálisan mutatja be a csendes, poros, falusi Cinkotát, ahol soha nem történik semmi. A történetet két szemszögből látjuk. Az egyik magának Kiss Bélának a monológja, ahogy 1912-től elmeséli az életét, ezzel párhuzamos Trauber Alfréd cinkotai rendőrparancsnok gondolatmenete, aki a nyomozást vezeti. Trauber egyébként nem kitalált figura, a korabeli dokumentumok szerint valóban ő volt a helyi községi megbízott a gyilkosságok idején, a szerző azonban nyomozói pozícióba emeli.

Trauberben, az I. világháború végén, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia romjai között felsejlett a jövő képe, egy különös felismerés fogalmazódott meg: a Valjevóból hazaküldött katonakönyv ellenére Kiss Béla még mindig él valahol. Ez a felfedezés nem csupán egy elfeledett névről szólt, hanem egy barátság emlékéről is, amely a háború előtti idők boldogságát idézte fel. Kiss házában, ahová hetente visszatértek a kártyapaklival, egyfajta szövetség született, amelyet a közös nevetések és titkok tettek egyedivé. Most, a háború utáni zűrzavarban, Béla megtalálásának vágya egyfajta küldetéssé vált: nem csupán a múlt emlékét akarta megőrizni, hanem a barátság szálait is újra felfűzni, hogy a sors által szétválasztottak újra találkozhassanak.

Ráadásul eltűnt szeretett unokahúga, akit végül szintén az egyik felnyitott hordó mélyén találtak meg, innentől pedig meglehetősen személyesbe fordult a nyomozás. Az eltűnt unokahúg miatt a feleségével való kapcsolata is hűlni kezdett, és ez is komolyan nyomott a latba, hogy kézrekerítse a rémet.

A történet során lenyűgöző vizuális élményekben lesz részünk, ahogy tanúi lehetünk a tanácsköztársaság viharos időszakának, a megújuló Magyarország drámai átalakulásának, és a válságok sorozatán keresztül sodródó társadalmi környezetnek, aminek hátterében Trauber elmélkedései állnak. Ő a világháború utóhatásait okolja a kialakult helyzetért – és érvei nem mentesek a valóságtól. Végül, a magyar-amerikai diplomáciai kapcsolatok alakulásának köszönhetően, 1920-ban megkapja a lehetőséget, hogy Amerikába utazzon. Négy hónapot tölt el ott, ahol egy magyar származású amerikai rendőr segíti a kommunikációt. Ám amikor visszatér, szomorú hírek várják: feleségét elragadta a spanyolnátha, egy száz évvel ezelőtti világjárvány, amely kísértetiesen hasonlít a mai Covid-hoz.

Trauber egyedül marad lányával, aki most vág bele egyetemi tanulmányai kalandjába. Hogy ne pazarolja az idejét, miközben rendőrparancsnoki feladatokat lát el, úgy dönt, hogy angol nyelvet tanul. Meggyőződése, hogy Kiss csupán macska-egér játékot űz a nyomozókkal, akik folyamatosan a nyomában vannak. Az évek folyamán Trauber nemcsak hogy elsajátítja az angolt, hanem levelezni kezd a frissen megalakult FBI ügynökeivel is. Ezt követően összeszedi a bátorságát, és útnak indul az Egyesült Államokba. Hogy mi történt vele ezen az úton, arról nem árulok el többet.

A másik szál, amelyen Kiss Béla egyenként fejtegeti a gyilkosságokat, fokozatosan felfedi a brutális cselekedetek mögött rejlő mozgatórugókat, és ezzel együtt egyre inkább megvilágítja zavaros személyiségét. Fokozatosan kiderül, hogyan váltott személyazonosságot, és hogy rövid időre Magyarországon bujkált, míg végül arra az elhatározásra jutott, hogy külföldre menekül, mert ha itthon, az élő körözés nyomán elkapják, biztosan a kötél vár rá.

Történeteiben feléled a száz évvel ezelőtti, a háborút megelőző pezsgő Budapest világa, tele élettel, vibráló szórakozóhelyekkel és pezsgő társasági élettel. Kiss emellett felfedi csábításainak fortélyait is, bemutatva, hogyan tudta újsághirdetéseken keresztül behálózni azokat a vidéki cselédlétből származó, házasságra vágyó, naiv nőket, akik könnyen befolyásolhatóak voltak.

A krimi utolsó fejezetében már az Atlanti-óceán túlsó partján találkozunk a cinkotai rémmel, aki nem képes megszabadulni a múlt árnyaitól, amelyek már Budapest környékén is nyomában voltak. Trauber is megérkezik a keleti partra, de ennél többet nem árulok el a történet végső, sokkoló fordulatairól. A cselekmény tele van meglepetésekkel és csavarokkal, amelyek garantáltan izgalomban tartják az olvasót.

Mert a gyötrő kérdés mindvégig ott lebeg a levegőben: vajon tényleg ügyesen kihasználta a háború káoszát Kiss Béla, és eltűnt a sűrűben, vagy egyszer csak elkövetett egy balfogást, és valahol, valaki rátalált? Nos, erre a rejtélyre adhat választ a krimi.