A boszorkányperek során a jogi szakértelem helyett sokszor a kínzás volt az eszköz, amellyel a vádlottakat próbálták megvallatásra bírni.

A National Geographic tévécsatorna bemutatta legújabb sorozatának első évadát, amely hat izgalmas epizódból áll. A "Boszorkányüldözések: Az igazság a perek mögött" című népszerű-tudományos dokumentumfilm-sorozat a középkor és a kora újkor európai, valamint észak-amerikai boszorkánypereit tárja elénk. Ez a korszak, amely körülbelül kétszáz évig tartott, tragikus módon hatvanezer ember (többnyire nő) halálát eredményezte, mindezt a boszorkányság vádjával. A sorozat célja, hogy feltárja a perek mögött rejlő igazságokat és a társadalmi, politikai hátteret, amely e borzalmas eseményeket táplálta.

A bevezetőben szakértők tisztázzák a boszorkányság mibenlétét, miszerint a fogalom prehisztorikus, az emberiség történelmének hajnalától létező. Az ókorban úgy vélték, a boszorkány bármilyen természetben megtalálhatóval, gyógyfüvekkel, kövekkel árthat a közösségnek, ugyanakkor jó varázslatokat szintén számontartottak.

A sorozattól függetlenül beszúrom ide: mi, magyarok némi felvilágosultságot mutattunk, tudniillik Könyves Kálmán Dekrétomainak Első Könyve 57. fejezete kimondja, hogy "A boszorkányokról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálatot ne tartsanak." Ez azonban a strigákra (gyermekek vérét szívó bűbájos varázslónők, akik különböző állatok alakjában képesek megjelenni) vonatkozott, azok létezését tagadta az uralkodó. Ugyanakkor a 60. fejezet így rendelkezik:

"A varázslókat, akiket az esperes és az ispán küldöttei találnak, ezek ítéljék meg."

A boszorkányperek Európában a vallásháborúk zűrzavaros időszakában bontakoztak ki. Ekkoriban, a pestisjárványok árnyékában, az emberek bűnbakokat kerestek, akik a betegséget terjesztették. A 15. és 18. század között a kontinens országai a teokrácia uralma alá kerültek, ahol az államhatalom szoros együttműködésben működött az egyházzal. A boszorkányokat a sátán szövetségeseiként kezelték, és az eretnekek közé sorolták őket, ezzel eltüntetve a jó szándékú bűbájosok hagyományát. Ennek következményeként az 1400-as évek közepétől a démonológia, mint a teológia szerves része, kezdett el teret nyerni, új megvilágításba helyezve a boszorkányság kérdését.

a helyzet drámai fordulatot vett. Heinrich Kremer, az önjelölt démonológus, nem adta fel. A helyi hatóságok, akik kezdetben elutasították a boszorkányüldözés eszméjét, hamarosan meggondolták magukat, amikor Kremer szenvedélyes érvelései és a perek iránti növekvő érdeklődés elkezdte felkavarni a közvéleményt. Innsbruckban e két év alatt egyre több pletyka kezdett terjedni a titkos rituálékról és a boszorkányokról, amelyek a falvakban rejtőzködtek. A pör, amely kezdetben Kremer kudarca volt, most újra életre kelt. A következő évben a püspök, aki addig elzárkózott, hirtelen érdeklődni kezdett a dolog iránt, és Kremer kapott egy újabb esélyt. Az újabb perek során a hangulat fokozatosan feszültté vált, a közönség egyre inkább izgatottan figyelte az eseményeket. A démonológus a félelemre és a babonákra építve fokozta a feszültséget, és egyre több vádlott állt a vádlottak padjára. Ezekben az időkben a boszorkányüldözés már nem csupán a vallásos fanatizmus kérdése volt, hanem a hatalom és a befolyás szerzésének eszköze is. Kremer atya, aki egykor nevetséges figura volt, most a középpontba került, és a boszorkányper egyszerre vált politikai és társadalmi eseménnyé, amely mély nyomot hagyott Tirol történetében. A régi világ hite és a modern racionalitás harca úgy tűnt, hogy újabb fejezetet kezdett.

Ezzel a pillanattal megkezdődött a hírhedt boszorkányüldözések korszaka.

A skóciai Tranent-ben 1563-ban (nálunk ekkor jelent meg az első magyarnyelvű Biblia) szigorú törvényt hoztak a boszorkányokkal szemben, főben járó bűnnek minősítve a boszorkányságot. Közel három évtizeddel később, 1590-ben (a vizsolyi Biblia kiadásának évében) zajlott az első boszorkányüldözés, ami I. Jakab nevéhez köthető, akit tévhite befolyásolt, amely szerint őt és menyasszonyát boszorkányok akarják elveszejteni.

Skócia történelmében körülbelül 2500 boszorkányt vagy varázslót, túlnyomórészt női egyedeket, sújtottak elítélés és üldözés.

Anglia 1646. Elisabeth Clark féllábú, két gyerekét egyedül nevelő özvegy boszorkányság útján ártott egy helyi szabó feleségének - állította a szabó. Eztán boszorkánybélyegeket kerestek és találtak a testén. Clark megtört, maga ellen vallott, majd a szomszédai ellen. Mind a harmincan beismerték, hogy boszorkányok. Közülük tizennégyet nyilvánosan felakasztottak. Britanniában 1000 perben 500 ember végeztek ki.

Svédországban két kecskepásztor gyermek jószágai szétszéledtek, és több kecske egy közeli szigetre tévedt. A kislány, Gertrud, ügyesen és gyorsan cselekedett, amikor visszaterelte az elkóborolt állatokat. Ám sajnos, barátja, Metz Nielsen, elég rosszindulatúan azt híresztelte, hogy Gertrud csodálatos módon, akár a vízen járva, hozta vissza a kecskéket. Ez a pletyka hamarosan elterjedt, és Gertrud hirtelen hőssé vált a faluban, bár valójában csak a találékonyságának köszönhette a sikerét.

Így kezdődött a Nagy zaj (Det stora oväsendet), amely 1668 és 1676 között 400 ember halálához vezetett. 1675-ben Torsåker utcáin 71 boszorkányt fejeztek le és égettek el máglyán egy nap alatt.

Természetesen! Íme egy egyedi megfogalmazás: Amerika történetében különösen emlékezetes esemény a salemi boszorkányper, amely a legismertebbek közé tartozik, és népszerűsége nagyrészt Arthur Miller drámájának köszönhető.

Salemben, pontosabban Salem Village-ben (ami ma Danvers néven ismert), a falu lakóit a Porter és a Putnam család közötti rivalizálás osztotta meg. Ebben a feszültségekkel teli, gyűlölettel átszőtt légkörben Samuel Parris, a megkeseredett és a kereskedelemben kudarcot vallott puritán lelkész, 1692-ben észrevette, hogy gyermekei furcsán kezdtek viselkedni az ágyukban. Miután az orvosi vizsgálat nem hozott eredményt, a tiszteletes úgy döntött, hogy a jelenség mögött boszorkányos tevékenységek állhatnak. Ennek következtében vádat emeltek a lelkész indián szolgálójával és két másik, a közösségben nem népszerű nővel szemben.

Az asszonyok bűnüket nyíltan bevallották, s elmondták, hogy találkoztak az ördöggel. Különösen megrázó volt, amikor Sarah Good négyéves kislánya, Dorothy, anyja ellen tanúskodott, sőt, ő maga is boszorkánynak nevezte magát a per során. A pánik és a félelem tovább terjedt, a börtönben lévők egyre több ártatlan embert neveztek meg, összesen több mint ötven embert zártak rács mögé. A tárgyalások során, ahol ügyvéd nem képviselte a vádlottakat, a választás a következő volt: aki beismeri bűneit, az feloldozásra számíthat, s talán még a kivégzést is megúszhatja. Ennek következtében a vádlottak sorra elismerték bűneiket, miközben újabb helybelieket vádoltak meg. Az események végül tragikus fordulatot vettek: tizenkilenc embert kivégeztek, míg egy másik a vallatás következtében vesztette életét.

Ezeket a vázlatos történeteket a szakértők lenyűgöző részletekkel gazdagítják, miközben felfedik azt a kollektív őrületet, amelynek következtében egyesek barátaikat, mások pedig családtagjaikat áldozták fel, gyakran puszta bosszúvágyból vagy rosszindulattól vezérelve. Kiderül továbbá, miért lobbantak lángra a máglyák a vallásháborúk idején, és miért szűnt meg a vérontás két évszázad elteltével.

Daniel Sharp producer-rendező (a Katasztrofális mérnöki hibák sorozatáért Emmy-díjra jelölték) komoly szakértőkkel mesélteti el a boszorkányperek történetét. Hívott történészt az essexi, az észak-angliai, a bristoli, a warwicki, a worcesteri, az exeteri a gorhenburgi egyetemről, Oxfordból. Marion Gibson, a reneszánsz és mágikus irodalom professzora több könyvet írt a boszorkányokról és a történelem mágiájáról. Három évtizede foglalkozik a témával, amióta az Erzsébet-kori Angliában boszorkánysággal vádolt nők szavait olvasta. Ronald Hutton számos kötete közül több foglalkozik a sámánizmussal, munkái nagy részét feldolgozták televízióban.

Alison Rowlands a 16-17. századi Németország, különösen a Német-római Birodalom városi és vidéki női életét kutatja, különös figyelmet szentelve a boszorkánypereknek. Diana Purkiss a boszorkányság területén jeleskedik, könyvei között szerepel az „A boszorkány a történelemben: kora újkor és késő huszadik századi ábrázolások”, valamint a „Zavaros dolgok: tündérek és tündértörténetek története”. Johannes Dillinger a kora újkori terrorizmus és a szellemek, valamint a mágia történetének szakértője. Martha McGill a brit kora újkori természetfeletti hiedelmeket vizsgálja, míg Andrew Sneddon Nagy-Britannia és Írország természetfeletti történetével foglalkozik. Darren Oldridge a 16. és 17. századi vallástörténetre összpontosít, különös érdeklődéssel a boszorkányság, az ördög, valamint a természetfeletti jelenségek és az angol polgárháború vallási vonatkozásai iránt.

A szakértőket semleges háttér előtt szólaltatja meg Daniel Sharp, a műfaj szokásait követve két irányból, két képkivágásból felvéve. Szintúgy a szokásoknak megfelelően dramatikus jelenetek (rendezőjük: Tim Raggett) szakítják meg a történészek monológjait. Az etűdök, a salemi epizód kivételével, nem konkrétak, hangulati klipek, kis részletek sorozatából lettek összeállítva. A kis mélységélesség (operatőrök: Sammy Purcell, Oliver Watts) okozta életlenségek fokozzák az elemeltség érzését.

A folytatás kérdése még nyitott, és az új évad sorsa is bizonytalan. Ennek ellenére mindenkinek szívből ajánlom, hogy ne hagyja ki a sorozatot a NatGeo csatornán! Érdemes belemerülni, hiszen izgalmas tartalom várja a nézőket!